Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 6 (22. szám) - A Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZABÓ REBEKA (LMP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
900 kontrollt is valamilyen szinten megvalósítják, másrészt pedig nagyon komoly szakmai munkát, szakmai hozzájárulást tudnak itt végezni. Még arra is szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ezeknek a civil szervezeteknek van egy éves találkozójuk, amikor rendszeresen szoktak delegálni tagokat a legkülönfélébb tanácsokba, mondjuk, az Országos Területfejlesztési Tanácsba, az Országos Környezetvédelmi Tanácsba, a Gazdasági és Szociális Tanácsba, a regionális operatív programo k monitoringbizottságaiba, és még nagyon hosszasan tudnám sorolni. Ez egy teljesen normális, szokásos és bevett dolog, és ezért szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni, hogy támogassák ezt a módosító indítványt. Ezenkívül szeretnék röviden beszélni a rról, hogy az ajánlás 22. pontjában tettünk egy módosító javaslatot. Tulajdonképpen a 18. és a 19. § közé szerettünk volna egy újabb paragrafust beilleszteni ebbe a törvényjavaslatba, mert egy kicsit hiányoltuk azt, hogy bár ennek a törvényjavaslatnak az a z egyik fő célja, hogy valamilyen szinten megakadályozza a spekulációs földmozgásokat, bár ez nincs deklarálva ilyen egyértelműen, de nagyon sok intézkedés efelé mutat, nem látjuk azt garantáltnak, ha a Nemzeti Földalapkezelőtől valaki megvásárol egy bizon yos földet, nincs arra semmiféle garancia, hogy azt nem adhatja tovább azonmód egy egészen más tulajdonosnak, aki nem felel meg már azoknak a pályázati kritériumoknak vagy azoknak a céloknak, amelyeket egyébként ez a törvény meghatároz. Ezért mi szeretnénk azt javasolni, hogy ha valaki a Nemzeti Földalapkezelőtől vesz valamilyen földet, azt tíz évig ne adhassa tovább másnak, csak esetleg vissza, eladhassa az NFAnak. Azt gondolom, hogy ez egy jó garancia lenne a földtulajdonnal való spekuláció ellen. Igazib ól még én is szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy egy picit értetlenkedtünk itt Ficsor Ádámhoz hasonlóan, hogy az átláthatósággal, az online információhozzáféréssel kapcsolatos módosítóinkat - nekünk is volt egy ilyen módosító indítványunk, ha jól em lékszem az ajánlás 33. pontját érintette, ott van felsorolva - miért nem támogatta a bizottság, illetve a tárca, mert ezeket a tárca sem támogatta. Én is azt gondolom, hogy amennyire csak lehet, az aktív információszabaságot kéne megvalósítanunk, és a közé rdekű adatokat valóban hozzáférhetővé kéne tennünk. Mivel még van egy kis időm, még szeretném megemlíteni azt a módosítót, ami azt hiszem, hogy az ajánlás 29. pontja, remélem, hogy tényleg az. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Elfogadom körülbelülre is. SZABÓ RE BEKA (LMP) : (Nevetve:) Jó. Amikor arról van szó, hogy… Nagyon örültem volna, ha valahol megjelenik a tanácsban vagy az ellenőrzőbizottságban, de oda valahogy tematikailag nem illett bele, hogy az állami természetvédelem képviselete is valahogyan tudjon bár miféle kontrollt gyakorolni ezekre a földmozgásokra, haszonvételekre, egyebekre. Itt találtam egy olyan részt, ahol említik a törvény 23. §ában a művelési ág megváltoztatását, a más célú hasznosítást, és arra gondoltam, hogy ezek olyan nagy, drasztikusabb változások, amelyek indokolttá tennék azt, hogy az állami természetvédelem területileg illetékes szerve vagy akár a szomszédos természetvédelmi terv, ha területileg valamilyen összeférhetetlenség áll fenn, akkor nekik is a hozzájárulásuk kelljen ahhoz, ho gy ezeket a változásokat végrehajthassák. Ezt sem támogatta a tárca. De én azt gondolom, hogy azért ezt mégiscsak érdemes lenne átgondolni és megfontolni, hogy nem kénee valahogy a természetvédelem képviselőit is kimondva beleírni a törvénybe, hogy nekik is hatásuk lehessen ezekre a folyamatokra. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP és a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, Fidesz. ÉKES JÓZSEF (Fidesz) :