Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 6 (22. szám) - A Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - FICSOR ÁDÁM (MSZP):
898 Még egykét pontot, ha szabad említenem: a nem művelt vagy méretük és kialakulásuk miatt gazdaságosan nem művelhető területek hasznosítása. Óriási bajok vannak nálunk. Magyarországon, pár éve olvastam a minisztérium riportját (Az elnök cseng etéssel jelzi az idő lejártát.) , akkor az volt, 1 millió 300 ezer hektár föld nem volt bevetve, jó termőföld, akkor, amikor ugyanazokon a helyeken, vidékeken 3040 százalékos munkanélküliség volt. Ott a föld, ott az ember, ezért harcoltunk ezer évig, és ak kor a kettő nem áll össze. Ez politika, ez a mi felelősségünk. Köszönöm. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Hadd kérjem meg a képviselő hölgyeket, urakat, hogy az ajánlási sorszámot mondják be, hogy mihez szólnak hozzá. Úgy én is könnyebben vez etem a részletes vitát. Megadom a szót Ficsor Ádám képviselő úrnak, MSZP. FICSOR ÁDÁM (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a bizottsági vita, ami zajlott a mai nap folyamán, sok szempontból valóban egy jó szak mai színvonalú, jó vita volt, ami sok problémát orvosolt azok közül, amelyek a benyújtott javaslatban megtalálhatóak voltak. Azt egyáltalán nem tartom aggályosnak, ami itt az első szakasznál kibontakozott vita volt, hogy kinek a javaslatából hányat és menn yit fogadtak el. A szakmai részben, azt hiszem, kifejezetten jó kompromisszumokat próbáltunk keresni. A mi ajánlási pontjainkat jellemzően nem fogadta el a többség, de általában garanciát kaptunk arra, hogy valamilyen más megoldással, kapcsolódó módosító val vagy később kormányrendeleti szinten szabályozásra kerülnek. Font Sándornak azt a javaslatát támogattuk, hogy a közigazgatási eljárásról szóló törvény vonatkozzon a Nemzeti Földalapra is. Ezt sem fogadták el, de kaptunk garanciát, hogy kormányrendeletb en ez így kerül majd szabályozásra. Folyamatban van egy kapcsolódó módosító indítvány az ajánlás 24. pontjához, ott az az abszurd helyzet jönne létre, hogy ha egy 20 éves szerződés 18. évében valakinek köztartozása van, akkor az NFA azonnali hatállyal felb onthatja vele a szerződést. Úgy tűnik, hogy ez is korrigálásra kerül. Hasonlóan pozitív fogadtatásra találtak azok a módosító javaslataink, amelyek az összeférhetetlenségi szabályokat próbálták pontosítani, tisztázni. A 4., a 11., a 15. pontosító jellegű v olt, és a 12. is, amit tartamilag megfogadott a többség is, a kormány is. Ehhez képest teljesen érthetetlen az, hogy az átláthatóság növelése és a korrupció visszaszorítása érdekében benyújtott javaslatokat miért utasította el a kormány, egészen pontosan t árcaálláspontot képviseltek a bizottságban ott lévő kollégák, de a többség is. Volt persze olyan, amit megfogadtak. Az ajánlás 8. pontja a jegyzőkönyvek nyilvánosságáról szól, ugyan nem a mi módosítónkat fogadták el, de egy bizottsági módosítóval rendeztük , ezt köszönjük szépen, ez így, azt gondolom, korrekt. Az ajánlás 26. pontja alapján arra próbáltunk javaslatot tenni, hogy ha kikerüli a pályáztatást, a nyilvános pályáztatást az NFA, mert erre lehetőséget ad a törvény, akkor kormányhatározat mondja meg a zt, Közlönyben közzétéve, hogy mi az a közérdekű cél, amiért ezt megteszi. Ezt részben fogadta el a többség, szintén egy bizottsági módosító keretében. De nem tudom arra a választ, és remélem, hogy államtitkár úrtól megkapom, hogy azokra a javaslatokra, am elyek arról szóltak, hogy ne csak a tanács, hanem az ellenőrző bizottság tagjai is kötelesek legyenek jelezni, ha bűncselekmény gyanúját vagy valamilyen nem tisztességes eljárás gyanúját tapasztalják, ezt miért nem lehetett beletenni, miért nem lehetett el fogadni. Nem tudom arra a választ, és remélem megint csak, hogy megkapom, hogy az a javaslatunk, hogy legyen nyilvános, interneten elérhető az a vagyonnyilvántartás, amit egyébként előír a törvény, hogy az NFAnak vezetnie kell, olyan választ kaptunk a biz ottsági ülésen, hogy akit érdekel, az menjen be. Ez lehet, hogy 20 éve, 30 éve egy elfogadható válasz lett volna, de 2010ben, az internet korában, amikor semmibe nem kerül ezt internetre tenni, nem értem, miért nem lehetett elfogadni.