Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. június 22 (17. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
188 ezt most folytatjuk ebben a két percben, akkor az a gyanúm, hogy nem tudunk áttérni a következő napirendi pontokra, de természetesen öné a szó. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a kioktatást, elnök úr, de az az igazság, hogy ezek mind elhangzottak, amelyekre reagáltam, úgyhogy akkor talán korábban neki kellett volna szólni. Bár én nem akarom az elnöklést bírálni, mert ez nem tisztem, és bocsánat, hogy szóba hoztam, de azért arra, ami elhangzik, reagálni kell, mint ahogy az imént is reagáltak rám, és én is fogok. Göndör Képviselő Úr! Lehet populizmusnak nevezni a pártfinanszírozás 15 százalékos csökkentését 2010ben, ez az ön dolga, kész. Azon kívül, én úgy gondolom, hogy ha válságról beszélünk, a Magyar Köztárs aság pénzügyi válsága az önök nyolcéves kormányzása - ezt a választók is igazolták , önök tették tönkre az országot. (Göndör István: Ezt önök sugallták a választóknak.) Az tény és való, hogy van világgazdasági válság, és ez még párosul a Magyar Köztársasá g hiányával és gazdasági válságával, amit önök idéztek elő; ez az óriási baj, és ezért van nyomor Békés megyében és az ország sok területén. Mondják már meg, miért nem szántak a gátakra pénzt annak idején? Akkor nem öntötte volna el az országot így a víz, és nem lenne ennyi kárunk. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Veres képviselő úr azt mondta, hogy nem szokványos és nem elegáns. Tényleg nem szokványos, hogy egy képviselő indítványt tesz, de jó dolog és helyes, ha úgy látja, hogy szabályozni kell, és új t örvényjavaslata van. (Göndör István: Nem erről van szó! Ne tereld már el a szót!) Az pedig, hogy nem elegáns, ez az önök értékítélete. (12.30) De megvallom őszintén, hogy ebben a kérdésben a lényeg a fontos, hogy 15 százalékkal csökkenteni kell a pártok fi nanszírozását, ha ezt a tisztelt Ház elfogadja. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Próbáljunk már a kérdés lényegénél maradni! Most szükségeltetik minden forintot megfogni, és helyes, jó célokra fordítani. És ha önök ezt populizmusnak mondják, szívük joga, tegyék. Akkor is szükséges, és hála istennek, van támogatója is ennek a javaslatnak, hogy csökkentsük a pártok finanszírozását. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azért még egy gondolatot el lehetne mondani, de majd később. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen. Nagyon korrekt, hogy befejezte két percnél. Egyébként nem kiokításnak szántam az előbb. A hibát nem akkor követtem el, amikor az előbb tájékoztattam önt a tárgyra térés egyfajta kötelezettségéről, hanem akkor, amikor a kor ábbi hozzászólásánál ezt nem tettem meg, mert így aztán újabb és újabb köröket nyitunk. Úgyhogy csak szerettem volna tartani a menetrendünket. (Babák Mihály: Megfogadom a tanácsát.) Normál hozzászólásra kért lehetőséget Volner János képviselő úr, a Jobbik részéről. Tessék parancsolni! VOLNER JÁNOS (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat céljával ebben az esetben is egyetértünk. Mi is ú gy gondoljunk, hogy a politikai elitnek vagy a politikai életnek, amely állami támogatásokat kap, magán kell kezdenie a megszorítást, és ilyen módon be kell mutatni az adófizető polgároknak azt, hogy nem fölébe helyezi magát, hanem maga is a nép része. Nek ünk ez a célunk, ez a törekvésünk, ezért egyet is értünk azzal. Azonban nem mehetünk el mellette szó nélkül, hogy a közelmúltban volt egy választási kampány, ahol a Jobbik meg tudta azt mutatni, hogy jelentős befektetők nélkül, az emberek önzetlen szeretet éből, igyekezetéből, szorgalmából igenis lehet eredményes választási kampányt folytatni Magyarországon. Még akkor is, ha egyesek, mint például a sajnos jelen éppen nem lévő Kövér László azt híreszteli a Jobbikról, hogy irániak, moszkvaiak, izraeliek, kommu nisták és még az ördög