Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. június 22 (17. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
187 elmúlt négy vagy nyolc évben módszeresen megakadályoztak. Most kellő többség esetén azt mondani, hogy a rendszer nem működött, de azt a felelősségüket nem vállalják be, hogy a rendszer miattuk nem működött - az elmúlt napokból hozhatnám a hosszú sorok listáját, Állami Számvevőszék és a többi , de több képviselő úr elmondta, igen, a gond, amit a választók rajtunk számon kérnek, az a pártfinanszírozás kérdése. Csak erősítem azt, amit Nyikos képviselő úr mondott, hogy számomra nem baj, ha nincs esettanulmány, mert kiszámolható, hogy mennyi a 15 százalék, de a költségvetés összes bevételéhez képest ez elenyésző. Én például megengedném magamnak azt, hogy próbáljuk számszerűsíteni azokat a kiadásnövekedéseket, amelyeket a kormánypárto k csak az elmúlt egy hónapban elkövettek, és közben Varga Mihály azt mondja, hogy tartanunk kell és tartjuk a 3,8 százalékos hiányt. Most hadd idézzem Babák Mihályt szó szerint: “nagy a baj”. Képviselő úr, nagy a baj, mert önök, látva, hogy egy világgazdas ági válságból kifelé megyünk, még mindig költekeznek, nem pedig arról szól a történet, hogy hogyan lehet megtakarításokat elérni annak érdekében, hogy ezt a hiánycélt tartsuk. Sajnos ebben nemcsak az ön elismerésére van szükség, hanem a nemzetközi pénzpiac oknak is el kell ismerni. Itt erősítem azt, amit mondott Ipkovich György: a forintárfolyam, képviselő úr, a lakáshiteleseknek meg a sok devizahitelesnek is gondot és problémát jelent. Mielőtt kétpercesre szót kérne, szeretnék arra is visszahivatkozni a jeg yzőkönyvek szerint, hogy Csabai Lászlóné itt a Ház falai között mondta el, hogy mekkora a kockázata, tehát próbálta inteni az állampolgárokat, hogy ne vegyenek fel lehetőség szerint devizahitelt, de sajnos ezt nem lehet erőből megtenni. (Babák Mihály közbe szólása.) Ön azt mondja, hogy legyünk türelemmel. Tisztelt Képviselő Úr! Mi türelemmel vagyunk, de felemeljük szavunkat az ellen, amikor önök tudatosan és szándékosan akarják átverni nemcsak a saját választóikat, hanem az egész magyar társadalmat ezekkel a jelképes törvényjavaslatokkal (Moraj a Fidesz padsoraiban.) , ami mögött valójában nincs érezhető tartalom, és közben elkerülnek olyan kérdéseket, amelyek tényleg foglalkoztatják a társadalmat. Itt hivatkozom még egyszer a kampányfinanszírozásra: több vál tozatban nyújtották be a kormánypártok, hosszú hónapokon keresztül folytak egyeztetések, és önök az utolsó szavazás előtti pillanatban hátráltak ki minden egyes változat mögül; a végén még olyan változatot is beterjesztettünk, ami már nem a sajátunk volt, hanem a civilektől érkezett. Azt meg már a hatalmi arrogancia csúcsának tartom, amikor azt mondja ezekre a problémáinkra, hogy “nem elegáns, és akkor mi van”. Igen, képviselő úr, így viselkedik az, aki a hatalomban van, és kellő arroganciával viseltetik mi nden olyan képviselővel szemben, aki netán fel meri emelni a hangját, szavát az önök átverő politikájával szemben. (Babák Mihály: Jól mondta!) Szeretnék még egy mondatot mondani a trükkökről és egyebekről. Tisztelt Képviselő Úr! Azért lassan ön mint közgaz dász csak elfogadja, hogy Magyarországon, ha a statisztikákat megnézzük, 2008 óta egy világgazdasági válság van. Amikor ön lefitymálja az előző kormány teljesítményét, azért a figyelmébe ajánlom - és bocsánatot kérek azért a képviselőktől, hogy megismétlem saját gondolatomat , amit az előző napirendnél már elmondtam. Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon az elmúlt fél évben, az első negyedévben az előző évhez viszonyítva 0,1 százalékos növekedés van, az elmúlt év azonos időszakához képest pedig 0,9 százalé k. Amiben nem vitatkozom önnel, hogy nagyon sokan élnek nagyon rossz körülmények között, ezen segíteni kell, de azt, hogy lefitymálja egy előző kormány teljesítményét, és egy társadalomnak azt a türelmét, amivel megpróbált ebből a válságból kilépni, ezt vi szont visszautasítom. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Babák Mihály képviselő úr. Az a kérésem, hogy maradjunk a tárgynál, mert az előbb ön nyitott egy csomó oly an új fejezetet, amire most érkezett a válasz. Ha