Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 22 (28. szám) - Személyi ügy: - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár:
1662 Hunyadi János és Kapisztrán János tulajdonképpen ezt a fásultságot, ezt a széthúzást győzték le. Ezért elgondolkoztató, hogy ez a győzelem napja, ez az emléknap miért nem vert jobban gyökeret a nemzet emlékezetében. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Miért nem vált az évszázadok során nemzeti emléknappá, és miért nem tesszük ma azzá? Mi, akik az európai harangszót vittük Európába, miért nem emeljük fel ezt a vitathatatlanul győztes, szép napot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , az európai és magyar nemzet által is elismerésre méltó tettünket? (Novák Előd: A holokauszt fontosabb.) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormán y nevében Simicskó István államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Örömmel vettem az ön napirend ut áni felszólalását, hiszen egy nagyon fontos kérdésre mutatott rá, egy nagyon fontos problémára is mutatott rá azzal, hogy valóban, ez az ünnepnap nincsen méltó helyen a magyar emberek, a magyar társadalom emlékezetében, ezért ezen változtatni kell. Tehát n em kell hogy ez így legyen. Erre a lehetőségünk megvan, és a kormány gondolkodik azon és a honvédelmi tárca is, hogy hogyan lehetne méltó módon megünnepelni, túl azon, hogy a mai napon Hende Csaba miniszter úr is ünnepségeken vett részt, és nagyonnagyon s okan, ön is és civil szervezetek is megemlékeztek erről a napról, de úgy érezzük, hogy ez kevés, ez nem elegendő. Azt hiszem, hogy kötelességünk is emlékezni a hőseinkre. A magyar történelem sajnos igen gazdag csatákban, küzdelmekben, győztes és vesztes cs atákban is gazdag, és nagyonnagyon sok hőst sorolhatunk föl a történelmünk folyamán. Meggyőződésem, hogy ezen csaták közül is kiemelkedő jelentőségű a nándorfehérvári diadal, a nándorfehérvári csata. Talán nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a magyar tört énelem egyik legnagyszerűbb tettét vitték véghez akkor a vitézek, hiszen egy rendkívül fényes és dicsőséges győzelmet arattak, az akkori kor legerősebb, a világ legerősebb haderejét szorították vissza, és verték meg. 554 éve, 554. éve szól a harang a nándo rfehérvári hősök emlékére. Az emberfeletti bátorság - úgy, ahogy ön is mondta , a hit, a nemzeti összefogás, a magyarság, a keresztény Európa győzelme valósult meg 1456. július 22én. Hogy ez a világraszóló győzelem megszületett, Hunyadi Jánosnak, Kapiszt rán Szent Jánosnak, Szilágyi Mihálynak, Dugovics Titusznak és soksok névtelen hősnek köszönhető, az ő helytállásuknak, óriási bátorságuknak köszönhető. Hunyadi Jánosról a képviselő úr is megemlékezett. Szeretném elmondani, hogy a XIX. századi történész, F raknói Vilmos úgy emlékezett meg Hunyadi János nagyságáról, hogy két dologban volt rendkívüli adottságú, mégpedig egyrészt a kormányzásban szigorú igazságszeretet vezérelte, másrészt az alkalmas személyek kiválasztásának a képességével is rendelkezett. 68 éves volt ekkor a nándorfehérvári diadal hőse. Ne felejtsük el, hogy ez ma is egy jelentős kor. Az akkori korban még harcolni, lóra ülni és azokkal a nehéz eszközökkel küzdeni a törökök ellen, azért az nem kis diadal. És győzött. Hetvenéves volt Kapisztrán Szent János ekkor, akit III. Callixtus pápa küldött Magyarországra, az olasz magyar, ő adta a diadal nélkülözhetetlen elemét, a lelkierőt, a hitet a védőknek, a honvédőknek. Tudjuk, hogy a lelkierő a döntő, bizonybizony képes volt itt is ez a lelki többl et, ez a hit képes volt győzedelmeskedni a hatalmas túlerővel szemben. Tehát nyugodtan lehetünk büszkék, és emelt fővel gondolhatunk erre a diadalra, és valóban méltatlan, hogy ezt eddig nem tettük meg kellő méltósággal és büszkeséggel. Tehát emlékeznünk k ell, igen, a győzelemre, emlékeznünk kell a katonákra ezen a mai napon, a várvédőkre, az elesettekre, arra a 3043 várvédőre, akik elestek ebben a küzdelemben, és arra a 24 ezer körüli török áldozatra is, akik elestek szintén ebben a csatában.
