Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 12 (24. szám) - A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - VÁGÓ GÁBOR (LMP):
1111 rendszeres téli moratórium kell, hanem ennek a gyakorlatnak a felszámolása. Ehhez pedig kiemelkedően fontos a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalása és a jog érvényre juttatása. Ezzel kapcs olatban már a miniszter urat is interpelláltam, az államtitkári válasz eléggé elutasító volt sajnos, vagy itt van az alkotmányozó bizottság, amelynek tényleg ott van a lehetősége, hogy az alkotmányba a lakhatáshoz való jogot belefoglalja, ami végül is köve tkezik a Fidesz kormányprogramjából. A Fidesz kormányprogramjában benne van az a mondat, amit én is és az egész LMP maximálisan osztani tud, hogy nem élhet az utcán egyetlen család sem. Ezt meg kell akadályoznunk, ennek pedig egy jó útjamódja, ha az alkot mányba belefoglaltatjuk a lakhatáshoz való jogot. Visszatérve: a lakástámogatások hatékonyabb és igazságosabb elosztására van szükség. Ki kell terjeszteni, megemelni és akár a gázártámogatással integrálni a lakásfenntartási támogatást. Ennél akár mé g sokkal fontosabbak lehetnek azok a szociális célú energetikai lakásfelújítások, amikor arról van szó, hogy egy olyan lehetőséget, olyan hitelkonstrukciót kap, amivel akár a falakat tudja újra szigetelni, akár a nyílászárókat kicserélni, vagy akár a hűtőg épet lecserélni. Ezek a beruházások pedig mind visszajönnek a rezsiszámlában. És ezzel nemcsak azt érjük el, hogy középtávon kevesebbet kell fizetniük az embereknek, hanem hosszú távon energiát spórolunk, az energiafüggetlenségnek pedig vannak külpolitikai , illetve klímapolitikai vonatkozásai is. A kormány szíves figyelmébe ajánljuk a gyermekszegénység elleni nemzeti program lakáspolitikai javaslatait, a városkutatás által az államreformbizottság számára készített lakáspolitikai programokat, illetve hajlék talanügyi nemzeti stratégiát és persze természetesen az LMP saját lakáspolitikai javaslatait is. Ezen kívül már abban az ominózus interpellációban megkérdeztem, és itt volt az önkormányzatokról szó, hogy az önkormányzatok miért is nem veszik igénybe a Magy ar Fejlesztési Bank Sikeres Magyarország programját. Lehet, hogy itt, a Magyar Fejlesztési Banknál kellene keresi a megoldást, a konstrukciót átalakítani, hogy a szociális bérlakásrendszert tudjuk igazából fejleszteni. Mi is adtunk be egy módosító javaslat ot, azt, amit az ellenzéki frakciók, illetve, ahogy Talabér képviselőtársam mondta, már a kormánypárti frakciók is támogatnak. Azt természetesen mi is támogatjuk, hogy április 15éig toljuk ki ezt a moratóriumot. Ámde van egy olyan pont, amit igazából nem kezel, azt, hogy december 31e után, azaz január 1jétől április 15éig ugyanúgy elkezdődhetnek az árverések. Az árverések pedig, ha elkezdődnek, bár remélem, mégis sikerül kidolgozni ezt a komplex lakáspolitikai programot, de ha ne adj' isten, ez nem sike rülne, akkor ott áll majd április 15én rengeteg család, hogy a feje fölött lóg a kilakoltatás. Erre pedig azt javasoljuk, hogy azt a lakást ne lehessen elárverezni, amelyben laknak. Amíg az átfogó lakáspolitikai megoldás nem születik meg, addig az árverés ek megtartása sem indokolt. Csak olyan lakásokat lehessen elárverezni, amelyekben már nem lakik család. Ez tudná igazán garantálni a kormányprogramban megfogalmazott célt, hogy nem élhet az utcán egyetlen család sem. A lakásmaffia alvilági csoportjainak és a lakhatási válság miatt katasztrofális helyzetbe került családok fölött keringő pénzügyi keselyűknek, a válságba került családokon nyerészkedni kívánó pénzügyi köröknek a tevékenységét így lehetne igazán megakadályozni. A jelen törvénymódosító javaslatta l, amit be fogunk adni, el lehetne kerülni, hogy egyetlen napon, a kilakoltatási moratórium végén több tízezer család nézzen szembe a kilakoltatás rémével. És most rátérnék arra, hogy nemcsak a következményeket, hanem az okokat hogyan lehet kezelni. Itt má r pedzegette egykét képviselőtársam, hogy az okok igazából a lakáshitelezési rendszer minőségére vezetnek vissza. Mi azt javasoljuk, igaz, ezen törvényjavaslat tárgyalásánál módosító javaslatot most nem tudunk benyújtani, de akár a komplex lakáspolitikai terv részeként a lakáshitelezést csak arra szakosodott, takarékbank jellegű intézmények végezhessék. Persze, nagy bankcsoportoknak is lehessen ilyen szakosodott leányvállalatuk, de kell a saját mérleg, a saját tőke és a saját betétgyűjtő képesség. Kell a t evékenység, beleértve a szerződési feltételeket, a kilakoltatás körülményeinek meghatározását, majd a lakás értékesítésének feltételeit és külön szabályozását, valamint az ellenőrzést. Ez egy külön szakma, amelynek hitelessége és hatékonysága csorbul, ha ö sszekeveredik más pénzügyi tevékenységgel.