Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 17 (2. szám) - A Nemzeti Együttműködésről címmel politikai nyilatkozattervezet általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
88 parlamentben folyamatosan közmegegyezés tárgya volt, ez pedig az egyoldalú euroatlanti függésünk. Nem az a bajom ezzel, hog y egyoldalú, nem az a bajom, hogy euroatlanti, hanem az a bajom és az a bajunk vele, hogy nem jó. Ennek az országnak ez az euroatlanti függés semmi jót nem hozott. (Taps a Jobbik soraiban.) S még egy dolog, ami nélkül nincs nemzeti önrendelkezés. Erre már nagyon sokat céloztak a jobbikos képviselők, nem akarom itt most már az MSZPsek idegeit borzolni vele, de kénytelen vagyok megemlíteni, hogy húsz év hallgatás után ők most egyre többször kell hogy az alkotmányos jogfolytonosságról meg a Szent Koronáról ha lljanak itt. Bizonyára nem életük legboldogabb pillanatai ezek, de beszéljünk róla, és szeretném önöket is, főképp a KDNP, de bizonyos értelemben a Fidesz politikusait is arra figyelmeztetni, hogy célszerű lenne a saját szavazóikat is megkérdezni ebben a k érdésben. Nekem meggyőződésem, hogy nagyon sokan nem azért akarták kétharmados többséghez juttatni önöket, mert a 200 fős parlament volt minden vágyuk, hanem azért, mert szerették volna, ha a Szent Koronaeszme alapján álló alkotmányos jogfolytonosságunkat helyreállítja az Országgyűlés. (Taps a Jobbik soraiban.) (19.40) Olvastam egy önökhöz közel álló hetilapban egy interjút Kósa Lajos képviselőtársammal, aki azt mondta, hogy nem tud mit kezdeni a Szent Koronaeszmével. Át fogjuk neki adni Zétényi Zsolt mun káját, és akkor lesz ideje tanulmányozgatni. Az anyaggal összefüggésben végül: homályos, de reményt keltő anyagnak tartjuk ezt a politikai nyilatkozatot. S ha már ennyi sok kritikát mondtam, de végül is ez a dolga egy ellenzéki frakcióvezetőnek, hogy a kri tikai véleményét elmondhassa, bemutathassa, annyit még hadd tegyek hozzá, és talán ez valami közös kapocs lehet, hogy ha ebben a politikai nyilatkozatban benne rejlik az a vágy, hogy valóban túllépjünk ezen az elmúlt húsz éven, hogy valóban megfelelő felté telekkel lépjünk túl, hogy megszabadítsuk az Országgyűlést ettől a frakciótól a következő ciklusban, ha benne rejlik ez a vágy, akkor nagyonnagyon szívesen politikai, társadalmi értelemben is segítségére leszünk ennek a politikai nyilatkozatnak, illetve m egvalósulásának. Ha esetleg Göndör képviselőtársunk arra gondol, hogy mi nem vagyunk demokraták, mert az ő jelenlétüket folyamatosan megkérdőjelezzük, akkor azt mondom neki, hogy mi nem azért kérdőjelezzük meg az önök jelenlétét, mert nem vagyunk demokratá k, hanem éppen azért, mert demokraták vagyunk, kérdőjelezzük meg az önök itteni jelenlétét. (Taps a Jobbik padsoraiban.) Önökről, őszintén megvallva, már nem is tudom azt mondani, hogy posztkádáristák, önökről azt tudom mondani, hogy posztgyurcsányista csa pat, amely hála istennek, létszámában egyre inkább fogyatkozik. Utolsó mondatként: természetesen, ahogy azt a választási kampányban is megígértük, mindent, ami a nemzet érdeke, támogatunk. Ha ez a politikai nyilatkozat a nemzet érdeke, támogatni fogjuk, de semmit nem fogunk támogatni, ami a nemzet érdekével ellentétes. Ennek a nyilatkozatnak az utolsó mondata a következőképpen szól: “Erre tesszük fel életünk most következő éveit.” Csak annyiban szeretnénk ezt módosítani, hogy mi erre tettük fel egész életün ket. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! A Lehet Más a Politika képviselőcsoportja álláspontját három vezérszónok fogja ismertetni. Először megadom a szót Schiffer András f rakcióvezető úrnak. DR. SCHIFFER ANDRÁS , az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt többségi Képviselőtársak! Mielőtt itt a nyilatkozattervezethez hozzászólnék, szeretném tisztázni azt, hogy a Lehet Más a Politika, komolyan véve Lázár János képviselő úr többszöri intelmeit, minden más képviselőcsoportba tartozó képviselőtárs mandátumát egyenlőnek tartja, és minden egyes képviselőcsoportot egyenjogúnak