Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. június 1 (10. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP):
863 Engedjék meg, hogy illő tisztelettel ideidézzem Szekfű Gyulát, a ki 194344ben a Magyar Nemzetben “Valahol utat vesztettünk” címmel írt cikksorozatot, amelyben bírálta a Horthyrendszer hivatalos politikáját, és felidézte a reformkor polgári demokratikus eszményeit figyelmeztetés gyanánt. Arra törekedtünk és törekszünk tehát, hogy a történészek nyugodtan dolgozhassanak tovább az esemény feldolgozásán, és a napi politika ne forgathassa ki a tényeket saját szája íze szerint. Az MSZP képviselőcsoportjának tagjai ezért részt vesznek holnap délután 17 órakor az ELTE Gólyavár ban a Magyar Demokratikus Charta által Trianonról megrendezett konferencián, amelyet ezúton is ajánlok az önök figyelmébe is. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök nem fogadták el a módosító, kiegészítő indítványainkat - lelkük rajta. Nyilván az önök figyelmét s em kerülték el azok az írások, amelyek az elmúlt egykét hétben jelentek meg a nemzetközi sajtóban Magyarországról. Hogy csak néhány címet idézzek: “A nacionalizmus fellobbanása Magyarország és Szlovákia között”, “Vissza a XIX. századba”, “Magyar halottkul tusz”. Történelmi felelősségünk tehát, hogy most döntsünk: a múltba révedünk vagy sikeres európai jövő felé visszük a magyar nemzetet. A rendszerváltozást követően konszenzus alakult ki közöttünk, és államalapító királyunk szellemében is egyöntetűen vallot tuk: vissza Európába, a határainkon kívül élő magyarságot pedig a Kárpátmedencében a határok megváltoztatása nélkül, európai keretek között egyesítjük, és ma ezen az úton haladunk, alapvetően sikeresen. Az MSZP továbbra is a közös és sikeres európai jövőt és a konszenzust pártolja. Boldogulhasson minden magyar a szülőföldjén, és lehessen igazi magyar hazafi és lojális állampolgár a határon túli magyar, ne kényszerítse őket senki választásra. Ajánlom figyelmükbe Széchenyi István intő szavait: “Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni, valaha mik voltunk, de inkább átnézni, idővel mik lehetünk s leendünk. Sokan azt gondolják: Magyarország volt; én azt szeretném hinni: lesz.” - mondta Széchenyi Istv án, és én azt gondolom, hogy ezek a gondolatok számunkra is intőek és kitűnő célok. Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Lukács Tamás frakcióvezetőhelyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából: “Átlépni a remény küszöbét” címmel. Képviselő úr, öné a szó. Majd kérem az órát újraindítani. (Megtörténik.) Köszönöm szépen. DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbbi hozzászólás, úgy gondolom, hogy válaszra késztet. Tekintettel arra, hogy… (Gőgös Zoltán: A kormánynak van ilyen lehetősége!) Boc sánatot kérek, ha megengedi, képviselői jogommal élek és válaszolhatok én is. (Tóbiás József: Napirend előtt nem!) Vannak olyan parlamentek, bocsánat, vannak olyan parlamentek, ahol eltűrik, hogy vita legyen, és a tényeken vitáznak (Gőgös Zoltán: Ez nem vi ta!) , nem az érzéseken. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Tehát nagyon ritkán hangzik el, hogy társadalompolitikai kérdésekről beszélhetünk ebben a Házban, és előbb, miután hasonló hangzott el, úgy gondolom, hogy választ kell adni, mert társa dalompolitikai kérdések társadalomlélektani kérdések megválaszolása nélkül megalapozatlanok. Jó kormányzást csak nemzeti alapon lehet végrehajtani, jó kormányzást, törvényeket csak értékek alapján lehet meghozni. Azt gondolom, hogy ha európaiságról beszél ünk, akkor ajánlani kell Szabó Vilmos képviselőtársam figyelmébe Schuman vagy Gasperi munkáit, akik nemzeti érdekeket képviseltek. Európa nemzeti érdekeken épült fel, és ez a Trianontörvény tökéletesen illeszkedik abba a körbe, amit Schuman vagy Gasperi k épviselt.