Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 25 (6. szám) - A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - PÁL TIBOR (MSZP):
545 Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Pál Tibor képviselő úr, az MSZPfrakcióból. PÁL TIBOR (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar közigazgatás rendszerében, azt gondolom, hogy nem volt olyan eredményes húsz év, mint amilyen az elmúlt húsz év, az önkormányzati rendszer volt. Olyan ene rgiák mozdultak meg, olyan fejlődések és olyan változások történtek, amit azt megelőzően a magyar közigazgatás történetében nem igazán lehet látni, nem igazán lehet találni. Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó dolog, az önkormányzatok nagyon sok helyen az adott települések legnagyobb foglalkoztatóivá váltak, a legtöbb intézményt működtették, központjai lettek a településeknek. Mára viszont azt is látni lehet, hogy azért ennek a rendszernek a hiányosságai is előjöttek. Kétségtelen, hogy gond van a finansz írozással, a működtetéssel, a feladatok elosztásáról folyik vita - erről itt a mai nap már volt a Házban szó , és az is látszik, hogy ennek a rendszernek a további működtetéséhez mindig több és több pénz kell, hogy fönn tudjuk tartani azt a színvonalat, a mi jelenleg megvan, tudjuk biztosítani ugyanazt a színvonalat, de ezzel a több pénzzel már igazán színvonalnövekedést, szolgáltatatásjavítást nem lehet elérni, viszont mindig több és több pénzt kell ebbe beletenni. Azt gondolom, hogy igazán ez a mai önkormányzati rendszernek az igazi problémája. Ha ez a problémája, akkor erre kell egy választ adni. Erről már nagyon sokszor volt itt szó, hogy a finanszírozással, a feladatmegosztással, a működtetéssel, a közigazgatási szintek meghatározásával kell kezdeni ezt a munkát, és utána kell áttérni az önkormányzati képviselők választására, a képviselőtestületek számának az alakulására. Az önkormányzatiság lényege nem más, mint hogy a helyi ügyekbe minél többen bele tudjanak sz ólni, a beavatottság érzését minél többen megéljék, hogy a képviselők minél könnyebben elérhetők legyenek a lakók számára, valamint az is a lényege, hogy a döntések minél közelebb kerüljenek azokhoz az emberekhez, akikről szólnak a döntések. Ez az önkormán yzatiság lényege. Ez a törvénytervezet, amit most előttünk látunk, ami a képviselőtestületek, a képviselők választásáról szól, sem az előzőre, sem a reformra nem ad választ, és természetesen az önkormányzatiság ügyét sem kezeli, arra sem ad igazán jó vála szt. Ezt egyébként az előttem szólók elég jól és elég részletesen elmondták és szemléltették a képviselők számára. Tehát nem szolgálja egyik célt sem. Így azt kell hogy mondjam, hogy ezzel a törvénnyel az a törvényalkotói szándék, ami arról szólt, hogy leg yen olcsóbb az önkormányzati rendszer működése, valójában nem fog teljesülni. Akkor már valóban sokkal jobb lenne, vagy talán kicsit egyszerűbb lenne az a megoldás, amit Tóth képviselőtársam mondott, és itt előttem is néhányan jelezték, hogy ami korábban e gyszer már megtörtént, hogy képviselők javadalmazásának a törvényét kellene elővenni, és azt végignézni, hogy abban vane valamilyen lehetőség a racionalizálásra. Szerintem ezzel az önkormányzatok költségvetésén sokkal többet lehetne segíteni, ráadásul nem sértenénk meg azt a célt, ami az önkormányzatiság lényege, hogy a helyben lakó emberek az ő helyi képviselőiket könnyebben el tudják érni, sokkal könnyebben meg tudják találni azokkal a problémákkal, ami a mindennapjaikat nyomasztja. Ha azt mondjuk, hogy a tiszteletdíjak kérdését vesszük elő, akkor valószínű, hogy csak az vállalna önkormányzati képviselőséget, önkormányzati szerepet, akinek valamilyen helyi ügy fontos. Akár azért, mert erős lokálpatrióta kötődése van, azért, mert gyerekkora óta ott él, leh et, hogy azért, mert fontos a számára, hogy a rendezési terv alapján milyen lesz az ő lakókörnyezete, hogyan fog alakulni az utca képe, a játszótér, tehát valami tétje, valami ügye van azzal, szeretné képviselni, és nem a javadalmazás, nem a pénz miatt ten né, hanem azért, mert valóban tétje van ennek a dolognak. Azt kell hogy mondjam, hogy az a törvényjavaslat, ami előttünk van, azzal a módosítással, amit fölvázol, valójában a képviselethez az a létszám, amit fölvázol, kevés, az operatív döntéshozatalhoz