Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 25 (6. szám) - A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István):
546 pe dig az a létszám sok, amit a törvényből ki lehet olvasni. Tehát azt kell hogy mondjam, hogy egyetlen célt sem ér el, sem azt, hogy operatív döntéseket lehessen hozni, sem pedig azt, hogy a képviseletet megfelelően lehessen ellátni. Tehát a rendes menetrend je az önkormányzatiságban való gondolkodásnak, azt gondolom, hogy először a feladatok meghatározása, közigazgatási szintek, finanszírozás, és ezután jön csak a képviselők létszámának a hozzárendelése. Ez a jó menetrend. Ha a régebbi jegyzőkönyveket elolvas sák a képviselőtársaim, akkor azt látják, hogy itt a Házban, akár politikai vitanapon vagy napirend előtti hozzászólásban, vagy éppen interpellációban mindig ez a menetrend volt, akár akkori kormánypárti, vagy éppen akkori ellenzéki képviselők részéről. Me glepő módon most ez a menetrend valahogy megfordult, és mindjárt a képviselők létszámának a csökkentését hozták elő, amiben nincs vita, ez fontos dolog, csak azt gondolom, hogy a menetrendben kellene egyetértenünk. Ha minderről nem szól, tehát nem szól sem a reformról, sem pedig a képviseletről ez a törvény, akkor miről szól? Szól a hatalomkoncentrációról, szól a kis pártok és a kis szervezetek kizárásáról az önkormányzatból, szól kevesek helyi kiváltságáról, és szól arról a rendező elvről, ami úgy hangzik, hogy a győztes mindent visz, a győztesnek minden jár. Hogy a helyi ügyekben, ami az emberek mindennapjait érinti, hogyan érvényesül majd az önrendelkezés joga, amit a nemzeti együttműködés rendszeréről szóló nyilatkozatban olvashattunk, ez egy nagyon nagy kérdés ezek alapján a törvények alapján. És különösen azért, merthogy tizenhat évig nagyon jól működött ez a választási törvény, az ajánlószelvényrendszerével, a körzetekkel, a kompenzációs listával, azt kell hogy mondjam, hogy a választók is megszokták, megismerték ezt a választási törvényt. Egy ilyen választási törvénynek a gyors módosítása azt a veszélyt hordozza magában, hogy nem fogják tudni megismerni a választók, hogy melyik képviselő melyik körzethez tartozik, ki az, akit őneki támogatnia kell. (2 1.20) Ha ma itt a parlamentben visszagondolunk, a parlamenti választási körzeteknél Répássy képviselő úr azt mondta, hogy jövő év végéig kell a körzeteket kialakítani, akkor a több mint tízezer önkormányzati körzetet nem tudom, hogyan lehet majd olyan gyor san, hogy már július közepére kialakítsák a jegyzők, az önkormányzati hivatalok, hogy addigra pontosan a határokat meg tudják húzni, és mindenki tudja, hogy hol van az ő választási körzetének a határa, meddig terjed az ő körzete. Összességében azt tudnám m ondani, hogy ez nem egy elegáns törvényjavaslat. Arra a két pontra, ami már elhangzott, hogy az 50 százalék feletti szavazat a kompenzációs listára megy, valamint az az aránytalanság, ami a körzeti létszám és a kompenzációs lista létszáma között van, erre azt kell mondanom, egyáltalán nem valami elegáns és igazán jól szerkesztett törvény. Az látszik, hogy az a cél azért alaposan benne van, hogy a lehető legtöbbet nyerje a győztes. Kicsit az az érzésem van, mintha a törvény beterjesztői félnének attól, hogy mi lesz az önkormányzati választáson. Én azt tudom mondani, hogy nem kell félni, sokkal jobb, ha a törvénymódosítás helyett inkább az elvégzett munkával, az eredményekkel kampányolnak, azt a választók sokkal szívesebben jutalmazzák, mint hogy egy ilyen trü kkös törvényi megoldással szeretnének minél több mandátumot szerezni. Pontosan azért, hogy lehessen az eredményekkel kampányolni, és ne egy törvényi módosítással érjék el a célt, ezért több módosító indítványt betettünk, benyújtottunk, amit majd a részlete s vitában szeretnénk megvédeni. Azt kérem az előterjesztőktől, hogy a benyújtott módosító javaslatokat alaposan tanulmányozzák, és ne féljenek attól, hogy ha az eredményekkel kampányolnak, akkor a választók azt ugyanúgy jutalmazzák, mintha egy trükkös törv énymódosítással próbálnak meg minél több mandátumot szerezni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) :