Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 25 (6. szám) - A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Jakab István):
544 listákat, és ehelyett egy or szágos listát szeretne. Egyébként ezzel korábban minden választási szakértő egyetértett, hogy a megyei listás mandátumok nem működnek Magyarországon, mert túlságosan kevés a kiosztható mandátumok száma. Tehát itt most tulajdonképpen a csökkentésből adódó a ránytalanság és a választási szisztémából adódó aránytalanság egyszerre jelentkezik, amelytől gyakorlatilag teljes mértékben egyszínűvé fognak válni a helyi képviselőtestületek. Nemcsak arról van szó, hogy ezek a képviselőtestületek valószínűleg szeptemb erre mind fideszes színezetűek lesznek, hanem arról lesz szó, hogy a legtöbb képviselőtestületben nem lesz igazából mérvadó és kellő súlyú ellenzék, függetlenül attól, hogy milyen párt fogja megnyerni az önkormányzati választást most vagy négy év múlva. H a az LMP nyerné meg, és földcsuszamlásszerűen mindenhol zöld színű képviselőtestületek lennének, annak sem örülnék, mert a helyi demokrácia éppen hogy megerősítésre szorul, és nem arra, hogy még inkább a helyi klientúrák és az egyívású politikai testülete k kezébe tegyük a döntéseket. (21.10) Csak szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy nagyon gyenge lábakon állnak a helyi demokrácia intézményei Magyarországon. A helyi képviselőtestületek, néhány kivételtől eltekintve, nem tartják be azokat a törvényi kö telezettségeket, hogy a közvélemény számára hozzáférhetővé kell tenni bizonyos adatokat. Ezeket nagyon kevesen szokták megtenni. Ha megnézi valaki a települések vagy a budapesti kerületek honlapjait, akkor láthatja azt, hogy milyen régen voltak utoljára fr issítve ezek a honlapok. Egyszerűen az átláthatóság helyi szinten még annyira sem érvényesül, mint országos szinten. Vagy szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy a helyi népszavazások törvényi szabályozása valamilyen rejtélyes okból különbözik az országo s népszavazásokétól. Sokkal nehezebb népszavazást elindítani, és sokkal nehezebb eredményes népszavazást elérni. Legutóbb éppen Páty kapcsán láttuk azt, hogy hiába szavazott Páty település lakosságának többsége a pátyi beruházás ellen, a helyi képviselőte stület továbbra is köti az ebet a karóhoz, és kitart a beruházás mellett, amit egyébként például a jövő nemzedékek ombudsmanja is nagyon aggályosnak tartott. Ez a javaslat elsősorban nem a kisebb képviselőtestületek, nem a kevesebb képviselő, hanem a keve sebb képviselet javaslata. Ez a javaslat nem azt szolgálja, hogy - Bibó István szavaival élve - a helyi önkormányzatok a szabadság kis köreit alkossák, hanem még inkább kiveszi a kontroll alól a helyi döntéshozókat, és egy olyan politikai egyhangúságot vag y egyszínűséget generál mechanikusan a többségi elv túlzott hangsúlyozásával a képviselőtestületekben, ami végül is a helyi demokrácia kárára fog szolgálni. Én azt remélem, hogy a jövendőbeli kormánytöbbség meghallgatja az ellenzéki kritikákat. Mi szeretn énk, a Lehet Más a Politika szeretne a parlamenti választási reformhoz hasonló módon itt is konstruktív észrevételekkel élni. Én azt gondolom, a javaslataink között van több is olyan, ami megfontolás tárgyát képezheti. És azt remélem, hogy végül is valóban az a jelenleg kicsit nehezen értelmezhető helyzet, hogy tulajdonképpen mennyire is akar a FideszKDNPszövetség élni vagy adott esetben akár még visszaélni is azzal a felhatalmazással, amit a választáson kapott, én azt gondolom, hogy ennek az egyik tesztj e lehet az önkormányzati választási rendszerrel kapcsolatos javaslat. És én azt remélem, hogy a végső szavazáson, a végszavazáson az eredeti javaslathoz képest egy jóval átgondoltabb és esetleg az ellenzéki képviselők támogatására is alkalmas javaslatról s zavazhatunk. Én azt kérem, hogy fontolják meg ezeket, és azokat az ellenzéki javaslatokat, amelyeket megfogalmaztunk, részben a Lehet Más a Politika, de más ellenzéki pártok részéről is, fontolják meg, és valóban a nemzeti együttműködés jegyében erről az e gyébként valóban nagyon fontos politikai intézményről is valamifajta konszenzus alakulhasson ki a Házban. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP padsoraiból.) ELNÖK (Jakab István) :