Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 25 (6. szám) - A nemzeti együttműködés programja című kormányprogram vitájának időkeretben történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - DR. RÉTVÁRI BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
462 A magyar nemzet egységét megjelenítve megnyitják a kettős állampolg árság lehetőségét a szülőföldjükről el nem mozduló, de az anyaországtól elszakított magyarok számára. Isten neve újra törvényben szerepel, de ezt nem tolakodva vagy másra erőltetve teszi a javaslat. Igazságosabban rendezi a közfeladatot ellátó intézmé nyt átvevő fenntartó egyházak, valamint az önkormányzatok viszonyát is javaslatunk. Az állam végre elismeri a felelősségét 2006. október 23. és augusztus 20. kapcsán. A népszámlálás során önkéntes alapon mindenki megvallhatja a világnézetét ismét, mivel a vallásosság fontos része az emberi életnek. A büntető törvénykönyv szigorúbban bünteti a tanárok bántalmazását, a három csapás törvény pedig fel kíván lépni a többszörös erőszakos bűnelkövetőkkel szemben. Ezentúl a büntető törvénykönyv egyenlően kezeli az elnyomó rendszerek emberiség elleni cselekedeteinek tagadását. Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodásról szintén törvénymódosítás született. Iskolába járáshoz kötjük a családi pótlék kifizetését. Új, méltányosabb parkolási rendszert vezetünk be. Ezek nek a javaslatoknak egy része nemcsak nyolcéves, de olykor húszéves adóssága a törvényhozásnak. Megtárgyalásukkal és elfogadásukkal nem lehet sokat késni és várakozni, mert még rengeteg feladat áll előttünk. Az előző ciklusban elszokott a parlament a fokoz ott munkatempótól, de ez is lehet az egyik oka annak, hogyan előztek le minket a szomszédos országok. A patkó bal oldalán ülők az elmúlt napokban többször panaszkodtak, hogy több konkrétumot vártak volna a kormányprogramtól. Ez ma itt is elhangzott. Ugyanő k emeltek viszont szót az ellen is, hogy túl sok konkrét törvénymódosításról kell döntenie a Háznak. Valószínűleg nem csak nekem tűnik úgy, mintha a kritizálók önellentmondásba keveredtek volna. Szintén mindig érdeklődéssel hallgatom, amikor az a párt kívá n szakmaiságot egy másik párttól, amelyik olyan szakmai érvekkel kívánt egy önkormányzati választáson kampányolni, hogy több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak. Ezt a kormányprogramot az teszi hitelessé, hogy a benne foglalt feladatokat m ár elfogadása előtt elkezdte végrehajtani a parlamenti többség. Aki számára a kormányprogram áttanulmányozása után sem volt világos, hogy mi várható a következő négy évben, az segítséget kaphat, ha megfigyeli az eddigi önálló indítványok irányát. Tisztelt Ház! A nemzeti együttműködés programja a társadalmat belülről építő program. Nem fölülről és nem kívülről akar javítani a helyzeten. Ezzel a legnehezebb utat választja, de az elmúlt évek kudarcai bebizonyították, hogy ez az egyetlen eredményes út. A munkah elyteremtést nem kívülről várja, hanem a belső piacot élénkíti, és a hazai vállalkozásokat ösztönzi a foglalkoztatás bővítésére. A kultúrát például nem felülről akarja irányítani, hanem a mecenatúrát ösztönzi, és a vásárlóképes közönséget erősíti. A követk ező kormány államképe nem paternalista, hanem a cselekvő emberek együttműködésére épít. A nemzeti együttműködés programja nem gőggel tekint a következő évek feladataira. Tanult a korábbi évek főleg liberális politikusainak hibáiból, akik magukat tartották a modernség, a sikeresség és az európaiság egyetlen és kizárólagos letéteményesének. A kormány számára a parlamenti többség nem cél, hanem eszköz a társadalom szolgálatára. A kormányprogram felismeri és vallja, hogy Magyarországot a magyar emberek tudják i smét felemelni. Az előző nyolc év politikájának pedig éppen az volt az egyik fő hibája, hogy a kormány akadályokat gördített az emberek elé. A beruházók elvesztek az engedélyek dzsungelében, a vállalkozóknak többletteherrel járt a részmunkaidős foglalkozta tás. Az adományozókat pedig adóval sújtották. És még hosszan folytatható lenne a sor.