Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 21 (5. szám) - A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
368 alárendelve, de a törvénynek igenis alá va n rendelve, és a törvényhozó állapítja meg a bírói mérlegelés határait. (18.40) A javaslat harmadik eleme az úgynevezett, a köznyelvben csak tanárveréseknek nevezett esetekre szolgáltat büntetőjogi választ, azzal, hogy a tanárok sérelmére elkövetett, közfe ladatot ellátó személy elleni erőszaknak minősülő bűncselekményeket sokkal súlyosabban bünteti, mint a jelenlegi hatályos szabály. Ennek az a magyarázata, hogy a büntető törvénykönyvnek egyszerűen nincs visszatartó ereje. Sajnos ma is, ha nem is azt mondom , hogy napi gyakorlat, de majdnem heti rendszerességgel fordul elő, hogy közfeladatot ellátó pedagógusokat megvernek. Tudom, hogy az iskolán belüli erőszaknak nem a büntetőjog a megoldása, ezt tudom, de azt nem lehet elfogadni, hogy a tanárok fizikai veszé lynek vannak kitéve, tehát muszáj itt elejét venni a tanárok elleni erőszaknak. Nem tudunk más megoldást tenni mi, törvényhozók, csak szigorítjuk az erre vonatkozó büntetést. Természetesen az iskolán belüli erőszakkal szemben a nevelés és a pedagógia minde n eszközét be kell vetni, de valahol határt kell szabni ennek. És ne felejtsék el, hogy itt általában a nevelés már szóba sem jön, mert valójában a szülők verik meg a tanárokat, akiket már nem az iskolában nevelnek, tehát ez azért egy lényeges különbség. I tt nem arról van szó, az sem helyes, és bizonyos esetben az is bűncselekmény, hogyha mondjuk, egy tanuló veri meg a tanárt, de itt az fordul elő, hogy a szülők “törlesztenek”, a szülők a gyerek helyett ütnek. Ahogyan Kósa Lajos, aki a javaslatot tette, még egy vagy két hónappal ezelőtt megfogalmazta: azt üzeni ez a Btk.módosítás, hogy egy pofon egy év, ez a minimum, tehát egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, amennyiben egy ilyen cselekményre sor kerül. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.) Felmerül a kérdés, miért csak a tanárok, és biztosan tapasztalták, látták is, vannak ilyen kezdeményezések, hogy más közfeladatot ellátó személyek is kerüljenek ebbe a körbe. Szerintem itt egy ésszerű, racionális határt kell húzni. Te hát nyilván a közfeladatot ellátó személyt most is védi a büntető törvénykönyv, azokat a cselekményeket kell súlyosabban büntetni, amelyek most aktuálisan valóban elharapóztak, és elképzelhető, hogy még más közfeladatot ellátó személyi kört is ez alá a súl yosabb minősítés alá kellene venni. Én ezt nem tanácsolom. Azt gondolom, ha elkezdjük ezt a kört bővíteni, ebben már óhatatlanul nem lesz rendszer, egy parttalan bővítési lehetősége van, hiszen bármilyen közfeladatot ellátó személlyel szemben felmerülhet, hogy őt fokozottabban védjék, de a tanárveréseknek elejét kell venni. Ez a javaslat nemcsak a tanár személyét védi, hanem egyáltalán az iskolákban uralkodó erőszakos állapotokat próbálja felszámolni, vagy valamilyen büntetőjogi eszközzel próbálja segíteni, hogy az iskolai erőszaknak egyszer és mindenkorra vége legyen. És akkor eljutottunk a javaslat negyedik eleméhez. Ismert, hogy az Országgyűlés február 12ei ülésén, tehát még az előző Országgyűlés az utolsó ülésén elfogadott egy büntetőtörvénykönyvmódosí tást, amely “A holokauszt nyilvános tagadása” címen került beiktatásra a büntető törvénykönyvbe. A most önök előtt lévő javaslatot akkor szó szerint, módosító indítvány formájában megtettük. Úgy gondoltuk, a helyes az, és a legutolsó európai gyakorlatnak i s vagy európai uniós parlamenti felfogásnak is az felel meg - hogy egészen pontosak legyünk , és az Alkotmánybíróság magyarországi gyakorlatának is az felel meg, ha a totalitárius rendszerek, vagy más néven önkényuralmi rendszerek ágazatainak emberi méltó ságát egyenlő mércével mérjük. Nincs különbség, elvi különbséget nem lehet tenni aszerint, hogy valakit egy nemzetiszocialista rendszer kínzott halálra vagy egy nemzetiszocialista rendszer verőlegényei öltek meg, vagy mondjuk, éppen egy kommunista rendszer nek az áldozata volt. Az áldozatok szempontjából mindegy, hogy melyik rendszer vette el tőlük az életüket, az emberi méltóságukat, a szabadságukat. Ebből a szempontból itt mindenképpen azonos mércével kell mérni. Az egy más kérdés, hogy ez a rendelkezés íg y alkotmányose vagy sem, tehát lehete a véleménynyilvánítási szabadságot ily módon korlátozni; ez egy más kérdés. Abból indulunk ki, ahogyan mondtam az előző felszólalásomkor is, hogy a Magyar Köztársaság elnöke, aki maga is az
