Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 15 (254. szám) - A Magyar Köztársaság Kormánya és az Örmény Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2009. november 9. napján aláírt egyezmény kihir...
72 alapot teremt enek az Európai Unió és tagállamai, az Egyesült Államok, valamint a skandináv országok közötti légiközlekedési kapcsolatok fejlesztésére is. A T/11687. számú törvényjavaslattal beterjesztett légiközlekedési megállapodásra pedig - amely az Európai Közösség és Kanada között jött létre - azért volt szükség, mert az Európai Bíróság 2002 novemberében hozott ítélete szerint az Európai Unió és Kanada között korábban kötött kétoldalú légi megállapodás számos ponton nem egyeztethető össze a közösségi joggal. Ezért a z Európai Unió 2007 októberében tárgyalásokat kezdeményezett Kanadával egy új, átfogó légiközlekedési megállapodás megkötéséről. Ennek eredményeként a közlekedési miniszterek a 2009. december 17ei tanácsülésen aláírták a megállapodást, amely egyértelmű me netrendet ad a piacnyitásra vonatkozóan. A megvalósítás utolsó szakaszában már biztosított lesz a teljes piacnyitás a két fél között, így a légi szabadságjogok és befektetések tekintetében fennmaradt akadályok végleg megszűnnek. Olyan korlátozásoktól mente s kereskedelmi környezet jött létre, amelyben a légi fuvarozók önállóan hozzák meg döntéseiket, megfelelnek a legmagasabb repülésbiztonsági, légi közlekedésvédelmi, versenyjogi, valamint környezet- és fogyasztóvédelmi előírásoknak. (17.30) Mindezekre tekin tettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a fent említett három törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm, államtitkár úr. Most a képviselői felszólalások kö vetkeznek 1515 perces időkeretben. Megkérdezem, kíváne valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így nyilvánvalóan államtitkár úr sem kér ismételten szót. Az együttes általános vitát lezárom. Mivel a törvényjavaslathoz nem érkezett m ódosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, most tehát a határozathozatalok következnek. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/11652. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 353 igen szavazattal, 1 nem el lenében, 1 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/11653. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 355 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül a tör vényjavaslatot elfogadta. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/11687. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 354 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta. A Magyar Köztársaság Kormánya és az Örmény Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2009. november 9. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája