Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz):
934 tapasztalatai azt mutatják, hogy s ohasem katonai kiadásokra fordították ezt az összeget. Félő, hogy ez az összeg most sem kerül oda. Tehát 75 milliárd forint ebből a 308 milliárd forintból nem katonai jellegű kiadás. Ha ezt lebontjuk, akkor azt kell mondanom, hogy jóval alatta vagyunk a GD P 1 százalékának, amivel Magyarország az utolsó előtti helyen áll. Már az 1,1 százalékkal is az utolsó előtti helyen áll, a NATO 26 tagországából a 25. helyen áll, mögöttünk csak Izland van, de nem nagyon lehetünk büszkék erre sem, hiszen Izlandnak nincsen hadserege. Úgyhogy szomorú ez a költségvetés, szomorú a Magyar Honvédségre nézve is. Szomorú egyébként a magyar titkosszolgálatokra nézve is, hiszen a Katonai Felderítő Hivatalon kívül valamennyi szolgálatnál jelentős, drasztikus csökkenés figyelhető meg. Félő, hogy az ország biztonságát, nemzetbiztonságát is korlátozott mértékben fogják tudni ellátni a szolgálatok. Válságidőszakban egyébként pontosan a biztonságra kell elsősorban helyezni a hangsúlyt, a biztonság további értéket képez. Ezt föl kell ismern i, erre áldozni kell, szánni kell. Ezért számunkra ez a költségvetés elfogadhatatlan. Szeretném közölni az elnök úrral, hogy a hátralevő időmet, amennyiben igényt tart rá a Fidesz frakciója, úgy ezt fölajánlom a részükre. Köszönöm szépen, hogy meghallgatta k. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Ajándékozási szerződést nem kell kötni, csak egy bólintást kérek a Fidesz részéről, hogy elfogadjáke. (Pelczné dr. Gáll Ildikó: Köszönettel elfogadjuk.) Igen, köszönettel elfogadták, létrejött az üzlet, úgyhogy k érem, akkor könyveljük át ezt a 7 perc 13 másodpercet. Máris megtörtént, úgyhogy újabb időmilliomosok lettek, viszont most a Fidesznél. Nos, Demendi László következik, 2 perc 23 másodperc maximum időben, az MSZP képviselőcsoportjából. Parancsoljon! DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általam a költségvetési vitában tervezett téma az agrárpolitika, illetve az agrárpolitikai költségvetés megvitatása. Tekintettel arra, hogy az ellenzéki szakmai partnereim, vitapartnereim nincsenek jelen, ezért ezzel a lehetőséggel most nem tudok élni, egész egyszerűen. Számtalan olyan feladat van ebben a költségvetésben, amit meg kellene beszélnünk; úgy gondolom, talán a holnapi vagy holnaputáni napon erre sor fog kerülni. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíváne még valaki szólni a vitában. Aki igen, gombnyomással jelezze! (Jelzésre:) Nincs. Köszönöm szépen. (Jelzésre:) Nem, Ivanics Ferenc él az átadott lehetőséggel, teljes felszólal ás… Közben Pelczné Gáll Ildikó kétpercest kért, és bár később jelentkezett a képviselő asszony, de nem akarok ebből pártoldali vitát generálni, mégis ön ott az alelnök, úgyhogy két percben öné a szó. Parancsoljon! (21.00) PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönjük a KDNP jóindulatát, és hogy utolsó gondolatomat nem a folyosón kell elmondanom, hanem megoszthatom képviselőtársaimmal. (TataiTóth András: Nem két csapat van!) Tessék, képviselő úr? Nem értettem. (Az elnök csenget. - T ataiTóth András: Nem két csapat van.) Köszönöm szépen. Két perc nekem bőven elegendő ahhoz, hogy elmondjam. Higgyék el, képviselőtársaim, ez a költségvetés rendkívül veszélyes költségvetés. Rendkívül veszélyes költségvetés azért, mert mint elhangzott, szá mos kockázattal bír ez a költségvetés a tervteljesülés oldaláráról, másrészt a megalapozottság oldaláról. Elhangzott az Állami Számvevőszék, a Költségvetési Tanács hozzászólásában, ajánlom önöknek szíves figyelmükbe. Nem kezeli a válságot, nem kezeli a fog lalkoztatás problémáját, ez a munkanélküliség költségvetése.