Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz):
931 fejlesztéseket. Ezek megmaradtak, a regionális operatív programokban és ágazati programokban vannak jelen. A kulturális alapítvá nyok és közalapítványok támogatása a 2009. évi szinten van. Ahol nagyobb a csökkenés, az a gazdasági társaságok területe, de itt például olyan korábbi elkötelezettségek vannak, mint a Művészetek Palotája büdzséje, amelyről tudjuk, hogy több kormányon keres ztüli kötelezettségvállalás volt, itt legfeljebb a szerződés újratárgyalásával tudnánk új helyzetet teremteni. De nézzük meg, hogy melyik az a néhány terület még, ahol úgy gondoljuk, hogy a vidék, a közkultúra fejlesztése is nagyon fontos. Ezek a programok hol tartanak? Elindítottuk az előző évben a “Nagy kultúra” programot, ami kimondottan arra irányult, hogy gyermekek, fiatalok, később idősek is hozzá tudjanak férni a közös kincsünk, közös örökségünk megtekintéséhez. Ez a program a társadalmi megújulás op eratív programjában megy tovább. Balla Mihály képviselő úr, aki nagyon hosszan kitartott itt a teremben, emlegette azt, milyen fontos az, hogy a kistelepüléseken, ahol már nincs iskola, legyen egy olyan helyi közösségi szolgáltatás, amely ott tartja az ért elmiséget, amely információt nyújt az ott lévőknek, amely segít eligazodni nekik. Nos, erre az integrált közösségi szolgáltató terek programja indult el, amelynek magam vagyok az egyik felelőse, és ennek a működésre is fordítható része szerepel a büdzsében . Nagyon fontos a komplexitást megnézni, mert vannak olyan programok, amelyek sem az uniós forrásokban, sem az ágazatiban nem szerepelnek. Ezek szerepelhetnek például a Nemzeti Kulturális Alap programjában, ami kimondottan programfinanszírozás, és egy előz ő évi intézkedés nyomán ez a büdzsé megnövekedett, hiszen most a Szerencsejáték Alapból kapja a forrásokat, nem a korábbi befizetésekből. Így ez a 10,1 milliárd forintra bővülő forrás szintén néhány dolgot segíthet majd, amit képviselőtársaim itt említette k a teremben, az emlékházak, a tájházak, a műszaki örökség megújítását célzó, a múzeumi állományvédelmi program, vagy a kortárs könnyűzenei kultúra támogatása, vagy a Tengertáncprogram. Ezek azok, amelyekre itt találhatunk még forrást. És talán meg egyet, mert ezt is emlegette Gyimesi Endre, hogy milyen fontos az, hogy a múzeumok, amelyek elindultak a fejlődés útján, az Alfaprogramban folytatódjanak. Nos, erre megmaradt a költségvetésben az úgynevezett könyvtári közművelődési és múzeumi érdekeltségnövelő program, ami ráadásul arra épül, hogy azok pályázhatnak erre, azok a közösségek, azok az önkormányzatok, amelyek maguk is hozzátesznek ehhez, egy kölcsönös érdekeltség jelenhet meg. Összességében egy területen van egyetértés közöttünk, hogy a kulturális te rületen is nagyon fontos, hogy az úgynevezett alapnormatívák, amelyek ténylegesen csökkenést szenvedtek ebben az időben, legalább megmaradjanak nevesítve a következő időszakban. Ez ügyben országos szervezetekkel folytattunk tárgyalásokat, amelyekkel együtt erre a területre javaslatokat fogunk még tenni. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces felszólalások következnek; legelőször Pelczné dr. Gáll Ildikó képviselő asszony. Parancsoljon! PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Reggeltől kellett hallgatnom ma a költségvetési vitát ahhoz, hogy megértsem, mi is történik itt. Valószínűleg lassan fogtam fel, képviselő asszony hozzászólása azonban ala pvetően megvilágította. Képviselő asszony, önök el szeretnék hinni, hogy ez a költségvetés olyan, amilyennek gondolják: hogy kezeli a válságot, hogy stabilitást hoz, hogy fejlődési pályára állítja az országot. És ez így helyes is lenne. A probléma azonban az, hogy ez a költségvetés nem kezeli a válságot. Például az uniós források nem kezelik a válságot. Önnek igaza van; látom, el akarja hinni, ezért nem fogom megbolygatni, higgye el. Önnek igaza van a tekintetben, hogy kezelhette volna, sőt mást mondok, egy etértek azzal, hogy az uniós forrásoknak kellett volna