Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - VARGA MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
869 Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A Fidesz képvi selőcsoportjának 2 perc 42 másodperce van, és Varga Mihály képviselő úr jelezte, hogy 2 percben kíván szólni. Megadom önnek a szót, parancsoljon! VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szerintem azért reagál most már a negyedik vagy ötödik MSZPs képviselő Áder Jánosra, mert alapvetően rossz a lelkiismeretük. Ha megnézzük a tényeket, akkor nem tudnak olyan makrogazdasági számot mondani, amiben ne lenne ma az ország rosszabb helyzetben, mint 2004ben vagy 2002ben. (Zaj az MSZP soraiban.) Euró nin cs, céldátumot nem tudnak mondani, a reálbérek 7 százalékkal csökkentek, 10 százalék környékén van a munkanélküliség, a gazdasági visszaesés tekintetében sajnos élenjárók vagyunk, 7 százalékos visszaesés volt a legutóbbi negyedévben, az államadósság 80 szá zalék fölötti, el van adósítva az ország egy életre. Mi az, amit önök fel tudnak mutatni az elmúlt nyolc esztendőben? Alapvetően ezért reagálnak és ezért kiabálnak ránk az MSZP oldaláról. Azt gondolom, először a saját lelkiismeretükkel kellene elszámolni, és utána kellene megfontoltabban nyilatkozni a gazdasági, makrogazdasági ügyekről. Köszönöm, elnök úr. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Közben bejelentem önöknek, a Fidesz képviselőcsoportja jelezte , hogy a mostani felszólalást követően a maradék idejüket, ami 1 perc 46 másodperc, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának átadják, tehát ennyivel kérem csökkenteni a Fideszképviselőcsoport idejét, és ugyanennyivel növelni az Európai Néppártképviselők rendelkezésére álló időt. Ezt persze a jegyző uraknak mondom, hiszen ezt ők vezetik az itteni papírlapunkon precízen és pontosan. Két percben jelentkezett Katona Tamás államtitkár úr. Öné a szó, parancsoljon! DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi á llamtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azzal egyetértek, hogy a makrogazdasági adatokról higgadtan kell beszélni, ez nagyon fontos, de ez még nem elég, a valóságot kell mondani. Az elmúlt négy évben 30 százalékkal nőttek a reálkerese tek, ennél valamivel nagyobb mértékben nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke négy év alatt. Erről nem szabad elfeledkezni. (16.00) Erről nem szabad elfeledkezni. Azért is fontos, hogy erről beszéljünk, mert éppen Varga képviselő úr sokadszor említette ma, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke akár csökkenhet is. Ez egyszerűen nem így van, például a jövő évben is 4,1 százalékkal fog nőni a nyugdíjak értéke a 2010es benyújtott költségvetés szerint. Ezek alapvető kérdések, amelyekről azt gondolom, hogy nem szabad elfeledk ezni. Az a gazdasági növekedés, amit tervezünk, nyilvánvalóan összhangban van azzal a világgazdasági válsággal, amely nemcsak Magyarországot sújtja, hanem az összes országot. Nyilvánvaló, hogy ezek között a körülmények között kell egy olyan válságkezelő pr ogramot ai, ami lehetővé teszi, hogy ez a legkevésbé fájjon. Amikor 6,5 százalékkal csökken a bruttó hazai termék, akkor nem lehet azt mondani, hogy mindenkinek változatlan marad a helyzete, de ez a költségvetés pontosan azt garantálja, hogy a legnehezebb helyzetben élők ezt a legkevésbé fogják megérezni. Ezért különös gonddal ügyelünk arra, hogy a nyugdíjasoknak és a nehéz szociális helyzetben lévő rétegeknek minél kevésbé okozzon ez gondot. Az adócsökkentés pedig azt célozza, hogy könnyebb legyen a vállal kozások helyzete, azt célozza, hogy a gazdasági növekedés megindulhasson, ami nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy a