Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 28 (224. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Katona Béla): - KÓSA LAJOS (Fidesz):
449 kérdéseket felvetni, amelyek a közvélemény egy széles részét foglalkoztatják, és valótlanságok tömegét állítani ezzel kapcsolatosan, ez nem helyes, sőt egyenesen illetlen dolog. Egyébként azt is megje gyzem, az természetes, hogy az ellenzék fölvet olyan kérdéseket, amelyek foglalkoztatják a választópolgárokat, és ezzel vitára késztetnek bennünket. Ez a különbség egyébként köztünk, mert nekünk az a meggyőződésünk, hogy a parlamentben szükség van ellenzék re is, de az ellenzéki funkciónak az a lényege, hogy korrekt módon fölvet olyan kérdéseket egy ellenzéki párt, amelyeket aztán a közvélemény előtt kell megvédenie a kormánypártnak. Azt gondolom, ezzel egyetérthetünk, de olyan módon megközelíteni a dolgokat , ahogy azt ön tette, tisztelt frakcióvezetőhelyettes úr, az egyszerűen helytelen. Nem tudom, mire gondol, hogy kinek kell lemondania és ki mit mondott kinek, mert rébuszokban beszélt, de az nagyon lényeges, hogy a költségvetésnek van egy alapelve. Előszö r is kezelni kell a válságot, és olyan körülményeket kell teremteni, amelyben Magyarország a válságot követően megfelelő versenyképességgel tud aztán a gazdasági növekedés pályáján újra elindulni. Ez a két fontos törekvése van a kormánynak. Egyebekben pedi g nagyon lényeges, hogy szeretnénk elérni a közbiztonság javulását, de ami legalább ilyen fontos, azt is szeretnénk elérni, hogy javuljon a létbiztonság, a szociális biztonság. Ennek nagyon sok olyan eleme van, amelyek kapcsán ha a képviselő úr valóban meg nézte volna a 2010. évi költségvetést, akkor látta volna, hogy ezek az intézkedések, ezek a költségvetési előirányzatok pontosan azt szolgálják, hogy a legnehezebb helyzetbe kerülők sorsán lehetőség szerint a körülményekhez képest javítsunk. Így például na gyon lényeges, hogy a nyugdíjak reálértékét ilyen nehéz körülmények között is megőrizzük; 4,1 százalékkal nő a nyugdíjak összege január 1jétől. A szociális ellátásoknak egy nagyon fontos elemére is utalt ön, de helytelenül. Ami pedig a gyermekétkeztetést illeti, itt két dolgot külön kell egymástól választani. Ön említ normatívákat, és arról beszél, hogy nehezebb helyzetbe hozzuk a gyermekeket. Ez így nem igaz, egyáltalán nem igaz, mert a gyermekétkeztetés díjai nem változnak. A normatívákon egyébként még l ehet módosítani, de azt figyelembe kell venni, hogy két olyan eleme van a normatíváknak, amelyek a költségvetésben szerepelnek. Egyszer vannak az összegek, másik oldalon pedig egy másik mellékletben szerepelnek azok a szabályok, amelyek között ezt figyelem be kell venni. Tehát két olyan dolgot hasonlít össze, tisztelt frakcióvezetőhelyettes úr - attól tartok, nem véletlenül , amelyeket nem lehet összehasonlítani. Ami pedig a fogyatékosszervezetek támogatását illeti: ezeket a támogatásokat két csatornán leh et megkapni. Valóban van a költségvetési támogatás, és van a pályázatos támogatás. Azt gondolom, ezt úgy minősíteni, ahogy ön tette, hiba. A pályázatok pontosan azt a célt szolgálják, hogy azok a szervezetek, amelyek közhasznú tevékenységet folytatnak, meg felelően tudjanak pályázni olyan pénzekre, amelyek a költségvetésben szerepelnek. Ezek most ugyanúgy benne vannak a költségvetésben, mint eddig. Kétféleképpen lehet erre szert tenni, ahogy mondtam. Éppen azért fontos ez, mert el kell különíteni az érdekvéd elmi szervezetek érdekvédelmi tevékenységét, és el kell különíteni a működési költségeit. Azt gondolom, az a helyes, ha így járunk el, mert akkor világosan kiderül, hogy melyek azok a költségek, amelyeket a társadalomnak kell megfizetni. Összességében megg yőződésem, ezek a szervezetek is be fogják látni, annak ellenére, hogy önök folyamatosan ijesztgetik őket, megfelelő körülmények között tudnak dolgozni a jövő évben is. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Kös zönöm szépen. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kósa Lajos frakcióvezetőhelyettes úr, a Fideszből. Frakcióvezetőhelyettes úr, öné a szó. KÓSA LAJOS (Fidesz) :