Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 22 (223. szám) - A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. LAMPERTH MÓNIKA, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója:
382 A bizott ság tájékoztatást kapott arról is, hogy a magyar jogban előzmény nélküli, de a mindennapi gyakorlatban számtalan eleme megtalálható már ennek a törvényjavaslatnak. Például 2002 óta működnek jeltolmácsszolgálatok Magyarországon, és mint ahogy erről már szó is volt, ezek már szinte megyei szolgáltatásként is megjelennek. 2007 óta nemcsak a hallássérült emberek vehetik igénye ezt a szolgáltatást, de a siketvak emberek is. Számos képzés is indult, erről is hallottunk már, hogy 2003 óta a jelnyelvi tolmács szakk épzés is megindult Magyarországon. A tájékoztató után a bizottság kézhez kapta az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar hallássérültek pedagógiai tanszékének állásfoglalását a törvénytervezetről, valamint dr. Kósa Ádámnak, a Siketek és Nagyotha llók Országos Szövetsége elnökének, nem mellesleg pedig magyar európai parlamenti képviselőnek az ezzel ellentétes állásfoglalását. (14.00) A vita lényege, hogy képese, alkalmase a szülő arra, hogy eldöntse, hogy hallássérült gyermeke számára melyik fejl esztési mód a leginkább eredményre vezető, megadhatjae a szülő számára a jog a választás lehetőségét. A vita során a bizottság úgy döntött, hogy a korai fejlesztés két lehetséges változata közötti választás olyan szakmai kérdés, amelynek eldöntésére a biz ottság nem vállalkozhat. Ezért - egyetértve a törvényjavaslat azon felvetésével, hogy ez a kérdés a szülői felelősség körébe tartozó - a T/10221. számú törvényjavaslatot egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta, azzal, hogy a parlamenti vita során felmerült kérdésekre a szakmai szervezetek meghallgatásával egyértelmű válaszok szülessenek, s szükség esetén módosító indítványokkal a parlamentben is elfogadásra kerüljön a törvényjavaslat. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az önkormán yzati bizottság előadójának, Lamperth Mónikának adom meg a szót. DR. LAMPERTH MÓNIKA , az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kósa Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság ülésé n kegyelmi pillanat érkezett el, amikor erről a törvényjavaslatról szavaztunk, merthogy 29 igennel, egyhangúlag támogatta ebben a politikailag egyébként vérzivataros időben is az országgyűlési bizottság ennek a törvénynek az általános vitára való alkalmass ágát. Én a bizottsági ülésen is elsősorban a gyerekek szempontjából közelítettem meg ezt a törvényt, ezt szeretném most elmondani önöknek is. A szakemberek számára, illetve az érintettek, a siketek és a nagyothalló emberek számára az köztudott, de talán a nyilvánosságban nem mindenki tudja, hogy a mostani oktatás és még régebben, pár évvel ezelőtt a siket és nagyothalló gyermekek oktatása úgynevezett auditív verbális oktatási módszerrel történik, ami azt jelenti, hogy a hallásmaradvány kiaknázására, illetve a beszédfejlesztésre épül és a hangzó beszédet helyezi előtérbe. Volt olyan időszak, amikor kifejezetten tiltották azt, hogy azok a gyerekek, akik a jelnyelvet értették, mondjuk, szünetben jeleléssel kommunikáljanak egymással és beszélgessenek. Nekem is v an ilyen jó barátom, aki erős halláskárosodással él, és így élte meg ezt az iskolában. Ennek is tudható be az a szakemberek szerint, hogy a súlyos hallássérültek 0,25 százaléka jut el valamilyen felsőoktatási intézménybe. Ez azért nagyon szomorú, merthogy a halláskárosodottak nem értelmi fogyatékosok, ugyanolyan arányban van közöttük zseni és kevésbé tehetséges, mint a társadalmi populáció egészében. Ezért nagyon igazságtalan dolog az, hogy a kommunikációs hiányuk miatt - hiszen ezzel a régi módszerrel nem lehetett eljutni arra a szintre a tudásban, a tanulmányokban, mert ez a károsodás megakadályozta őket ebben - ilyen alacsony reprezentációval
