Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 30 (248. szám) - A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi …… törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP):
3393 Egyébként bizonyára képviselőtársamnak is tudomása van arról, hogy majdnem eg y éve folyik a felkészülés a jogalkalmazó szervek részéről, hiszen mindenki számára ismert volt és a parlament honlapján követhető volt a törvényjavaslat szövegének a változása. És azt gondolom, hogy a két könyv, tehát az első és a második könyv hatálybalé ptetésére a szükséges időt biztosítjuk azzal, hogy gyakorlatilag több mint négy hónap áll majd a jogalkalmazó szervek rendelkezésére a felkészülésre. (23.00) Mi bízunk abban, hogy ezt a jogalkalmazó szervek is el tudják fogadni, hiszen a törvénykönyv, a ma gánjogi kódex nagyobb részére 2011. január 1jéig lehetőség lesz a felkészülésre, módjuk lesz ezeknek a szervezeteknek felkészülni. Egyébként csak megjegyzem, hogy az egyetemeken már ma is vizsgaanyagként szerepel a polgári törvénykönyv. Köszönöm szépen. ( Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Rétvári Bence képviselő úrnak, KDNP. DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP) : Köszönöm szépen. Én érzem a jóindulatot és a jó szándékot a képviselő asszony felszólalásá ban meg a segítséget is, csak ha a realitásokat nézzük, akkor egy bírónak Magyarországon az óriási ügyhátraléka mellett, főleg, ha elsőfokú bíróságon dolgozik, főleg, ha Budapesten dolgozik, nincs ideje arra, hogy a parlament honlapját böngéssze, vagy vala melyik jogi kutatóintézet honlapját böngéssze, és ott próbálja meg az új polgári törvénykönyv teljesen más struktúrájú és más tartalmú szabályait megismerni idejekorán. Óriási leterheltség van rajtuk, nagyon jól tudjuk, főleg az ítélőtábla alatti szinteken dolgozó bírókon, bírónőkön, úgyhogy szerintem nem elvárható tőlük, hogy már hónapokkal előtte később talán megváltozó jogszabályokat vizsgáljanak. Úgy látom, hogy itt igazából egyfajta, ha nem is pánikszerű félelem, de mindenképpen bizonytalanság van a ré szükről, és ha ennyire siettetjük ezt a bevezetési módot, akár csak részben, akár egészben, akkor ez mindenképpen akár az ítélkezés minőségét is ronthatja. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Frankné dr. Kovács Szilvia ké pviselő asszonynak, MSZP. FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP) : Elnézést kell kérnem mindenkitől, aki a további törvényjavaslatok tárgyalására vár, de muszáj reflektálnom. Azt gondolom, hogy mintha Rétvári Bence nem kísérte volna figyelemmel a törvényjavaslat általános vitáját, ugyanis én azt gondolom, hogy pontosan a jogalkalmazó szervek jelzéseit vettük akkor, amikor ezt a szakaszos hatálybalépést kívánjuk végrehajtani. Ugyanis az eredeti törvényjavaslatban 2010. május 1je volt a hatálybalépési időpontja az egész törvényjavaslatnak. Most ehhez képest pontosan a jogalkotók aggályait vagy aggodalmait figyelembe véve… (Dr. Avarkeszi Dezső: Jogalkalmazók!) Jogalkalmazók, elnézést kérek! Tehát a jogalkalmazók aggályait figyelembe véve döntöttünk a hármas, négyes, ötös, hatos, hetes könyv hatálybaléptetésének 2011. január 1jei időpontjában. Azt gondolom, hogy akceptáltuk a jogalkalmazó szervezetek kérését, és biztos vagyok abban, hogy akár a bírósági szervezetnek, akár az ügyészségi szervezetnek, de főként, ugye m indnyájan tudjuk, hogy talán a legtöbb feladata a jogalkalmazó szervek közül az ügyvédeknek lesz a törvényjavaslattal kapcsolatban, hiszen nekik szinte a hatálybalépés másnapját követően már tisztában kell lenni azokkal a törvényi rendelkezésekkel, amelyek et a magánjogi kódex tartalmaz. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a 2011. január 1jei hatálybalépése a törvénykönyv nagyobb részének és jóval nagyobb részének, mindenki számára lehetővé teszi azt, hogy ezt a joganyagot elsajátítsák, és a gyakorlatban alkalma zzák. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)