Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 30 (248. szám) - Új bizottsági tag megválasztása - Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz):
3368 A tanács tagjainak is és a mögöttük lévőknek, azoknak a műhelyeknek is szeretnék köszönetet mondani, akik idáig eljuttatták ezt az anyagot. Valóban, mint aki magam is sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, tudom, h ogy ez nagyon összetett, bonyolult kérdéskör, és nagyon sokak munkája kell ahhoz, hogy értelmes, kezelhető stratégia kerüljön a parlament elé. Tehát köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik ebbe a fázisba is eljuttatták ezt az anyagot. Tudom azt is, hogy már most óriási viták voltak - értesültem róla - a Fenntartható Fejlődési Tanácsban, de ez természetes. Ez természetes, mert az egyes ágazatok a saját érdekeik szempontjából értékelik ezt a stratégiát. Nekem mindig az jut eszembe, hogy egy fejlődési f olyamatban hogyan éltem magam meg ezeket a vitákat a '80as évek elején, amikor ez megfogalmazódik a Brundtlandtanulmányban. Élénken él az emlékezetemben, egy növénytermesztési szakkönyv szerkesztőbizottsági ülésén egy nagy tekintélyű professzor úr - én h átulgombolós voltam annak idején , amikor felvetettem, hogy kellene ennek az ágazatnak a környezeti, meg foglalkoztatási és ilyen problémáival is foglakozni - ez a '80as évek eleje , nekem azt mondta, szeretném ideidézni, megpróbálom szó szerint: öcsém, nekünk termelnünk köll, a többit hagyjátok a zöldekre meg a szociálpolitikára. (21.00) Most innen eljutni oda, hogy vannak olyan rendszerek azért - és tulajdonképpen ezeket a rendszereket keresnénk a fenntarthatóság kapcsán , amelyek úgy tudnak minőségi termelést produkálni, úgy tudnak gazdasági szempontból is versenyképesek lenni, hogy közben a környezeti erőforrásokat fönntartják, és egy hosszú távú működőképes világot tartanak fönn. Ráadásul úgy teszik ezt, hogy az embereknek munkát, megélhetést, életc élokat adnak; hogy tudniillik vannak ilyen rendszerek, nem egyszerű idáig eljutni. Gazdaságpolitikusokkal szoktunk itt összevitatkozni különféle programok kapcsán, akik azt mondják, hogy jó, jó, kérem szépen, de a versenyképességünkkel mi lesz, tönkretessz ük a versenyhatékonyságunkat. Van ebben sok igazság. A kérdés persze az, hogy kinek a versenyképességéről szól ez az egész történet. Mert ha a közösségek szempontjából vizsgáljuk, és ez merül föl az utóbbi időkben, legyen az egy helyi közösség, de legyen a z egy nemzet mint közösség, vagy egy európai közösség versenyképességéről beszélünk, az nem csak gazdasági dimenzióban jelent versenyképességet. Itt legalább három vagy négy dimenzióban - ahogy Szanyi képviselő úr mondta - kell nekünk ezt a fajta hatékonys ágot produkálni, egy köztes megoldást keresni, ami gazdasági, környezeti, társadalmi és ha lehetséges, politikai szempontból is elfogadható az adott társadalom fejlődési szintjén. Nem egyszerű ilyen rendszereket találni, de vannak ilyen rendszerek. Szeretn ém arra fölhívni a figyelmet, amit az utóbbi idők igazolnak, akár a gazdasági mérőszámok torz volta - a Stiglitzjelentésre gondolok, aminek a vitája éppen most zajlik. Nem azt mérjük valószínűleg, ami a tényleges haladást jelenti. Torzak a mérőszámaink, m ert egydimenziósak. Egy ügyűek, ha szabad mondani; egy ügyű ez a fajta gazdasági dimenzióban történő megközelítés. Ez egy többügyű probléma, ha szabad így mondani. Nem egy ügyű problémáról van szó, mert ha egy ügyet csinálunk belőle egy zárt rendszerben, h a az egyik dimenzióban optimális megoldásokat keresek, a másik két dimenzió tönkremegy garantáltan. Tehát környezeti és társadalmi szempontból katasztrófához vezet, ha egyedül a tőkebefektetés hatékonyságát vagy a tőkemegtérülés hatékonyságát tekintjük egy etlen motiváló tényezőnek, ami a társadalmakat előreviszi. Mert ebben az esetben, úgy hívja ezt a környezetgazdaságtan, hogy externális költségeit, társadalmi költségeit ennek az egész társadalomnak kell viselnie. Környezeti kárelhárításra fogjuk a pénzei nket elkölteni, és az emberek nagy része ezen a kárelhárításon fog dolgozni. Ez az, ami a GDPvel is problémánk. Az emberek nagy része már olyan tevékenységet folytat, ami nem növeli az előrehaladásunkat, vagy javítja az előrehaladást, hanem inkább kárelhá rító költségekről van szó. Ezeket az externáliákat bizony számolnunk kell, amelyek környezeti és társadalmi dimenzióban jelentkeznek, ha csak ilyen egy ügyű megközelítéseket alkalmazunk.
