Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 22 (223. szám) - Az idősügyi nemzeti stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz):
332 szegénység, a kiszolgáltatottság, az esélytelenség végigköveti ezeket a gyermekeket a felnőttkorukban is. Önök ezt miért nem akarják látni, államtitkár úr? A családoknak már a hón ap közepén elfogy a pénzük a magas megélhetési és lakásfenntartási költségek miatt, hitelt hitellel fedeznek, a hitelek útvesztőiből már nem tudnak kilábalni. Még rosszabb a helyzet a súlyosan, halmozottan fogyatékos embereket gondozó családok körében. Olv assák el a Kézenfogva Alapítvány jelentését, amely elmondja, hogy a családok közel 75 százaléka a létminimum alatt él. Pedig, tisztelt Országgyűlés, a jövő útja a tudatos családpolitika. Nem lehet vitás, hogy az a nemzet jár jó úton, amely az ország jövőjé t a családok szövetségeseként képzeli el. 1989ben a New Yorki egyezmény elismerte, a gyermek személyiségének harmonikus kibontakozásához szükséges, hogy családi környezetben, boldog, szeretetteljes és megértő légkörben nőjön fel. Az egyezmény védi a csal ádot mint a társadalom alapvető értékét. Az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása alatt családpolitika szinte nem létezett. A gyermekvállalás ösztönzése nem volt fontos a kormány számára, a népesség csökkenésének megállításával pedig szinte egyáltalán ne m foglalkozott. És ilyen problémák mellett, tudja, államtitkár úr, van olyan kormánypárti politikus, aki ciántablettát osztogatna. Tisztelt Országgyűlés! Lehet és kell is nemzeti stratégiát alkotni, de csak akkor, ha stabil gazdasági háttérrel rendelkezik az ország, és a stratégia tükrözi valamennyi szakmai szervezet álláspontját, javaslatát és az végrehajtható. (10.20) A polgári kormány utolsó éveiben megalkotta az idősügyi chartát. Fontos volt számunkra, hogy az idős emberek jogvédelme, a szociális intézm ényekben élők jogainak érvényesítése megvalósuljon. Az idősügyi charta az idősügyi élet anyagi feltételeire is ki kíván térni, mely szerint az idősek jogosultak életük munkájával és járulékfizetéssel szerzett tisztességes életviszonyokat biztosító nyugdíjr a és ugyanilyen nyugdíjrendszerre. A dokumentum szerint azokról, akiknek ilyen jövedelme nincs, szociális intézkedéssel kell gondoskodni. A charta tervezete szerint cél volt az is, hogy az idősek képviselőik révén kapjanak részvételi lehetőséget a jogszabá lyok kidolgozásában, követelményeik pedig épüljenek be a fontosabb országos gazdasági, szociális és egészségügyi programokba. Ezt kívántuk törvénybe foglalni, államtitkár úr, készen volt. Miért nem valósították meg? Ezzel szemben 2009 őszén, pár hónappal a 2010. évi országgyűlési választások előtt a kormány elkészíti az idősügyi nemzeti stratégiát 2034ig, miközben másfél millió idős ember, elsősorban egyedül élő, özvegy él a nyomor szélén itt, Magyarországon a XXI. század elején. Szólni kell arról is, hogy a kormány fokozatosan és tudatosan ellehetetlenítette a szociális szolgáltatókat, ezzel veszélybe sodorta a szociális ellátórendszer működését, az ellátottak mindennapjait. A baloldali retorikát használva: folyamatosan szociális rászorultságról beszél, az állam pozitív beavatkozásáról szónokol az idősek és elesettek érdekében, miközben cselekedeteivel, intézkedéseivel folyamatosan ennek az ellenkezőjét teszi. A szakma ellenállását is kiváltó jogszabálymódosításaival az állam kivonulását hajtja végre a szo ciális ellátórendszerből. A szociális intézmények és fenntartók ellehetetlenítése folyik napjainkban. Számtalan felháborító intézkedéssorozat közül a legtragikusabb következményekkel az idősellátás területén találkozunk. Bevezették a gondozási szükségletet 2008. január 1. napjával, ezzel teljesen ellehetetlenítették az idősellátás intézményes formáit, nevezetesen az alapellátás területén a házi segítségnyújtást, a szakellátás területén pedig a tartós bentlakást biztosító idősotthonokat. A kormány úgy léptet te hatályba a rendeleteket, hogy teljesen megbénította az intézmények működését, mert gondozási szükséglet vizsgálatához, vagyoni helyzet vizsgálatához köti az idős emberek által igénybe vett szociális szolgáltatásokat. A forrásokat úgy igyekszik különböző jogi trükkökkel kivonni az állami idősellátásból, hogy ezáltal rendkívül nehéz helyzetbe hozza az intézményhálózatot. A megyei önkormányzatok által fenntartott, időseket ápoló, gondozó intézeteknél különösen súlyos a helyzet, hiszen számukra kötelező ellá tási forma a szociális
