Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 23 (246. szám) - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - DR. CSÁKY ANDRÁS (független):
3177 vonatkozásában a katétert, ebben az esetben a gyógyászati segédeszköz és adott esetben a kötszer forgalmazója szállíthassa házhoz ezt a terméket. Ez nem jelent plusz kasszaáramlást, hiszen csak azt viszik ki a házhoz, ami a receptre fel van írva , és mindenképpen a gyógyászatisegédeszközboltban lévő alkalmazottak külön szakismerettel rendelkeznek, külön vizsgát tesznek, külön ismerik a kötszereket, az alkalmazás módját, de más gyógyászati segédeszköz esetében is ők szakképzett eladók, akik a forg almazásban részt vesznek. Ez nem lenne kívánatos a patika vonatkozásában, hiszen nem lehet megkívánni a gyógyszerésztől, hogy a kötszerek összes fajtáját ismerje, és még az alkalmazási módjukat is, adott esetben a beteg házában bemutassa, vagy a kötözésben a beteg segítségére legyen. Ezt mindenképpen úgy szeretnénk feloldani, hogy lehessen isis módon, tehát a patika is és a gyógyászati segédeszköz, adott esetben a kötszer forgalmazója is szállíthasson házhoz. A 63. ajánlási pontban pedig a Gyógyszerész Kam arának egy régi kívánságát szeretnénk orvosolni, ugyanis a patikaalapítás időszakában a patikák egzisztenciális vállalkozások voltak, és a gyógyszergazdaságossági törvény is meghagyta azt a lehetőséget, hogy a patikaalapítás mindenképpen a személyi joghoz kötött. Ebben az esetben a személyi jog és a menedzsmentjog közelítésére teszünk javaslatot, ami azért is érdekes, mert abban az esetben, hogyha a patikát nem a személyijogos gyógyszerész tulajdonolja, akkor a tulajdonos és a személyijogos gyógyszerész kö zötti esetleges konfliktusok feloldásához van szükség erre a javaslatra, hiszen a patikusnak a szakmai kérdésekben kell kimondania a döntő szót. Mint tudjuk, a gyógyszer különleges áru, ott nem lehet alárendelni a patika kérdéseit az üzleti szempontoknak, mindenképpen meg kell hagyni a személyijogos gyógyszerész kompetenciáját olyan vonatkozásban, hogy a szakmai kérdésekben, a készletezésben, a gyógyszer kiszolgálásában, a betegeknek adott tanácsban ne üzleti szempontokat, hanem a szakma szempontjait tegye elsődlegessé, és ezért nyújtottuk be ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a hozzászólás lehetőségét Csáky András képviselő úrnak. Parancsoljon! DR. CSÁKY ANDRÁS (független) : Köszönöm szépen, el nök asszony. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Három módosításról szeretnék röviden beszélni. Az egyik az ajánlás 11. pontjában az adatkezeléssel kapcsolatos, amelyben arra tettem javaslatot, hogy a gyermekonkológiai megbetegedések k övetésére a gyermekonkológiai központok is jogosultak legyenek, és ezzel kapcsolatos adatokat kezelhessenek. A módosítás indokolásában utalok arra, hogy a daganatos betegségek populációs szintű regisztrációja az Egészségügyi Világszervezet ajánlásá nak megfelelően kiemelt jelentőségű program, és ezeknek a regisztereknek az adattartalmához egy WHOkézikönyv is készült, illetve 1976ban megjelent. Eszerint a populációs szintű regiszterek mellett ajánlásokat fogalmaz meg ez a kiadvány a helyi regisztere k működtetésére. Lényegében azt lehet mondani, hogy ez Magyarországon már egy bevett gyakorlat, csak ennek a teljes körű működését akadályozta a törvényi felhatalmazás hiánya. Kérem, gondoljuk meg azt, hogy erre a felhatalmazást megadjuk a törvényben, és t ulajdonképpen az ezzel kapcsolatos adatokat teljessé tesszük. Szintén ehhez kapcsolódik és szintén a 11. ajánlási pont része a KSH és a nemzeti rákregiszter közötti adatáramlás kérdése. (22.20) A KSH teljes körű halálozási adatbázissal rendelkezik. A stati sztikai törvény megjelenése előtt ez az adatáramlás megvolt, a törvény megjelenése után azonban itt nehezítetté vált az adatáramlás. A módosítás ennek a helyretételére tesz javaslatot, és remélem, hogy a benyújtott kapcsolódó módosító javaslattal végül ez a módosításom a kormánynak is tetszeni fog, és a támogatott sorba fog kerülni.