Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 21 (222. szám) - A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
281 közigazgatási hivatal, ráadásul p ontosan abban a formában, ahogyan ezt az ellenzék követeli, ahogyan ezt az ellenzék igényli. Ebben az esetben a közigazgatási hivatal kap felhatalmazást arra nézve, hogy ismételten ellássa a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését. Szó sincs tehát arról, mint előbb már említettem, hogy itt bármely következő kormánynak a keze egy kétharmados szabályozással meg lenne kötve. Amikor pedig arról van szó, hogy önálló hatáskörrel rendelkezik ez esetben a közigazgatási hivatal, akkor teljesen egyértelmű, ho gy azt az igényt elégíti ki az előterjesztés, amit egyébként az ellenzék is követelt. Természetesen világosan lehet látni, hogy az ellenzék számára egyedüli megoldásként a teljes fegyverletétel jöhet szóba, mégpedig az, hogy fogadja el a kormány a Fidesz é s a KDNP álláspontját, ebben az esetben a megegyezés megszülethet, ennek hiányában viszont erről szó sem lehet. Vitatom Hargitai képviselőtársam azon gondolatmenetét is, hogy itt a kormány látszatcselekvést folytat. A kormány itt valójában vállal egy kocká zatot, egy ismételt elutasítást, noha megtehetné, hogy a hátralévő időszakra tekintettel már nem nyújt be semmiféle törvényjavaslatot, hanem a mostani állapot létezne, működne tovább. Hargitai képviselőtársam érvelését azért sem tartom elfogadhatónak, mert rendkívüli jelentőségű alkotmányos skandalumról beszél, és utal arra, hogy a Fidesz, illetőleg a KDNP már 2006 őszén, amikor a 2006. évi CIX. törvényt még törvényjavaslati stádiumban tárgyaltuk, felhívták a figyelmet erre a rendkívül súlyos alkotmányosság i problémára. Valóban voltak nagyon halvány utalások, de a Fidesz nem sokat foglalkozott, és a KDNP sem, azzal a 400 oldalas törvényjavaslattal, amelyből végül is a 2006. évi CIX. törvény megszületett. Miért döntött úgy a kormány, illetőleg a parlament, ah ogyan döntött? Azért, mert az alkotmány új 34. §ának (2) bekezdése, úgy tűnt, erre lehetőséget biztosít, kimondva azt, hogy törvény minisztérium, miniszter vagy közigazgatási szerv megjelölésére vonatkozó rendelkezését a jelen lévő képviselők több mint fe lének szavazatával elfogadott törvény módosíthatja. Ez pedig első közelítésben pontosan azt a célt szolgálta, hogy a kétharmados jogszabályokban lévő rendelkezéseket ez esetben, a megjelölés, a megnevezés esetében feles törvénnyel lehessen módosítani, külö nös tekintettel az Alkotmánybíróság korábbi, 4/1993. számú, illetőleg 1/1999. számú határozataira, amelyek nagyon szigorúan meghatározták azt, hogy kétharmados rendelkezések milyen módon módosíthatóak, kiegészíthetőek, illetőleg hatályon kívül helyezhetőek . (18.20) Az Alkotmánybíróság 90/2007. határozata egyfelől az írott alkotmány szövegéhez igazodott, amikor kimondta azt, hogy az alkotmány új 34. §ának (2) bekezdése semmiképpen sem vonatkozhat olyan alkotmányos szervekre, amelyek esetében maga az alkotmá ny egyértelműen kimondja a kétharmados szabályozás szükségességét. Ez a helyzet a rendőrség esetében, ez a helyzet a honvédség esetében, ez a helyzet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében. De az Alkotmánybíróság nemcsak konkrét, tételes jogi rend elkezésre hivatkozott, hanem szokásos aktivista módján alkotmányt is fejlesztett, és kimondta azt, hogy abban az esetben, ha valamilyen kétharmados szabályozást igénylő alapvető jog vagy alapjog gyakorlásának garanciájaként kétharmados törvény létesít álla migazgatási szervet, akkor ezen államigazgatási szerv esetében - ez a helyzet a közigazgatási hivataloknál, de ez a helyzet az ORTTnél is - a változtatás kétharmados szabályozást igényel. Azonban ez közvetlenül nem volt levezethető magából az alkotmányból . Ez az Alkotmánybíróságnak volt az olyan jogfejlesztő álláspontja, amely szakmailag szerintem természetesen bírálható. Egy politikus természetesen nem tehet mást, mint hogy tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését, hiszen annak értelmezése, határozata mindenki számára, mint közismert, kötelező. De a kormány, illetve az akkori parlamenti többség jó okkal gondolta, hogy megalapozott a törvényjavaslat alkotmányosan, és megadja a lehetőséget a 34. § (2) bekezdése egy ilyen jellegű módosításra, hiszen régeb ben az Alkotmánybíróság oly módon is állást foglalt, hogy például az
