Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 11 (242. szám) - A légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - MÁRTON ATTILA (Fidesz):
2673 szóló törvény elfogadásáva l egy olyan felsorolás, illetve egy olyan mértékű kibővítése a különböző bűnügyi kategóriáknak, illetve a szabálysértési kategóriáknak, amelyet, ha valaki - és ma ez sajnos a napi gyakorlat - a törvény szövegével összevetve és a hatályos törvényszöveggel e gyüttesen próbál meg alkalmazni, akkor teljesen extrém helyzetek állhatnak elő. (12.40) S mindezt a benyújtott törvényjavaslat 5. §ában még meg is erősítik. Tehát ma, tisztelt képviselőtársaim, előállhat az a helyzet, ha ez a törvény így kerülne elfogadás ra módosító javaslatok nélkül, hogy valaki ellen, akinek pilótaszakszolgálati engedélye van, gyorshajtás miatt indul eljárás, akkor nem elég, hogy az eljárás idejére fölfüggesztik a tevékenység gyakorlását, tehát a szakszolgálati engedéllyel végzett tevék enységet nem végezheti, de ha büntetést kap a gyorshajtásért, abban az esetben akár öt évre elvehetik a szakszolgálati engedélyét. Még egyszer mondom, ha a jelenleg hatályos szöveget és a benyújtott törvényjavaslatot összevezetjük, ennek ez lehet a jogköve tkezménye, ami teljességgel nonszensz, hiszen valakit egy olyan dolog miatt ér joghátrány hivatásszerű tevékenység gyakorlása közben, amivel kapcsolatosan egyébként az égadta világon semmit el nem követett. Itt tehát mindenképpen nagyon komoly módosítások szükségesek. Nem tudom egyébként, hogy a jelenleg hatályos szöveg, illetve a más törvényekben történő hivatkozások még a módosító javaslatokkal is alkalmasak és képesek leszneke arra, hogy ezeket a teljesen nonszensz, életszerűtlen helyzeteket megszüntess ék. Arról már nem is beszélve, hogy megint csak a hivatkozott 67. § (7) bekezdésével, illetve a jelenleg hatályos szöveg és a benyújtott törvényjavaslat összevezetésével lehetőség van arra - mondom, ez teljesen reális veszély és napi probléma , hogy valak it akár tizenkét évre is eltilthassanak tevékenysége gyakorlásától. Megint csak azt mondom, hogy ez nonszensz, hiszen a civil életben, amely nem a légi közlekedéssel kapcsolatos, ilyen súlyú szankciókra csak a létező legdurvább esetben van példa és lehetős ég, itt pedig a törvényben még csak nem is kell ahhoz túlságosan súlyos cselekményt elkövetnie, hogy ez a helyzet előálljon. Amikor azt mondjuk, hogy a törvény nem jó, toldozottfoldozott, számtalan jogszabállyal került már az elmúlt években módosításra, a kkor ilyen, egyébként sajnos a napi életben előadódó problémákra utalunk, hogy a nem egységes, nem koherens törvényi szöveg, a különböző, adott esetben salátatörvényekkel történő különböző paragrafusok módosításaival teljesen képtelen helyzet áll elő. Ez a törvény egyáltalán valamelyest működőképes csak akkor lehet, ha a 67. § (7) bekezdését módosító javaslattal teljes egészében el lehet hagyni, illetve ha az 5. §ban alapvető módosításokat tudunk eszközölni, hiszen - még egyszer mondom - az nem lehet, hogy valaki egy gyorshajtás miatt veszítse el akár öt évre a szakszolgálati engedélyét, amikor semmilyen összefüggés nincs az elkövetett cselekmény, illetve a foglalkozás körében végzett bármilyen tevékenység között. Egész egyszerűen rossz a törvény szövegezés e, úgyhogy ezt módosító indítvánnyal megpróbáljuk majd módosítani. S arra kérjük a kormányt és a kormánypárti képviselőket, hogy ezt mindenképpen fontolják meg, mert egyébként ezt a törvényjavaslatot ebben a formában nem fogjuk tudni támogatni, hiszen szög es ellentétben áll mindazzal, amit a napi életben, a napi gyakorlat során egy adott szaktevékenységet végző személlyel kapcsolatban felmerülő bármilyen szankcionálási lehetőségként alkalmaznak az élet más területein, mondjuk, nem a légi közlekedésben. Tisz telt Képviselőtársaim! Tehát arra kérem önöket, hogy mindazokat a módosító javaslatokat, amelyekkel megpróbáljuk ezt a módosító javaslatot szakmailag valamilyen módon mederben tartani, mederbe terelni, támogassák. S nyomatékosan szeretném felhívni a kormán y figyelmét, bár nem tudom, hogy mennyire van szándékuk az elkövetkezendő néhány hónapban arra, hogy egy teljesen új légiközlekedési stratégiát kell megalkotni, egy, valóban az európai uniós szabályozásnak megfelelő légiközlekedési törvényt kell itt a Házb an megalkotni. A kormánynak legalább ebben a néhány hónapban, amely még a kormányzati ciklusból hátravan, azon kellene munkálkodnia lehetőleg minél határozottabban, hogy azokat a kormányrendeleteket, amelyek nem is parlamenti, hanem teljes egészében kormán yhatáskörbe tartoznak, alkossa meg, amelyek ma különböző iparágakhoz