Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 28 (237. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2009. szeptember 21-ei ülésén elfogadott, a polgári törvénykönyvről szóló törvény vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP):
2070 megvallottam, nekem aztán teljesen mindegy, hogy bele van írva, vagy nincs beleírva, számomra az a bizonyos együttműködési kötelezettség az irányadó, amiben a párommal megegyeztem. De nekem is eszembe jutott, hogy milyen módosító javaslatot is jegyeztek azok a képviselőtársaim, akik közül egyedül Salamon László van jelen a teremben. Ők azt mondták, hogy igenis jobbítani kívánták a törvényjavaslatot, igenis érvényre kívánták juttatni azokat az értékeket, amiket fontosnak t artanak. Ennek kapcsán emlékeztetnem kell a tisztelt Házat és az ország nyilvánosságát is, hogy önök viszont beadtak egy olyan módosítót, amely a magánmunkaszerződés intézményét vette volna be a magyar jogrendszerbe az V. könyv 271. §ában. Önök ebben a k onstrukcióban gyakorlatilag a cselédviszonyokat hozták volna vissza Magyarországra a XXI. században; egy olyan konstrukciót, amelyben a javaslat szerint a munkáltató személye körül, hozzátartozói körül, háztartásában, kertjében, műhelyében, vállalkozásában végezne munkát a magánmunkavállaló. Önök ebben a számkivetettségnek olyan feltételeit határozták meg, hogy a munkaszerződés írásba foglalása, a munkabér vagy a munkaidő meghatározása csak akkor lett volna előírás, kötelezettség, ha egyfajta kizárólagossá got köt ki a munkáltató a munkavállalóval szemben. De tartalmazza ez a javaslat azt is - valóban a legelszomorítóbb, legfelháborítóbb cselédviszonyokra visszavezethetően , hogy munkabér helyett, a munkabérbe beszámítva kosztot, kvártélyt lehet bekalkuláln i. Tehát gyakorlatilag a puszta létfenntartásért kívánják azt, hogy munkaidő és a munkafeltételek garantálása nélkül végezze szorgos munkáját a munkavállaló. De hogy teljes legyen a kép, hogy mennyire alávetettséget gondolnak önök a XXI. században: annak a z embernek, akinek esetleg munkabére sincs és akár 24 órában is kénytelen dolgozni - hiszen azt is előírták, hogy amíg a munka nincs elvégezve, addig köteles azt végezni , nos ennek az embernek ráadásul még teljes, korlátlan anyagi felelősséget is előírna k. Megmondom őszintén, ha értékválasztásról van szó, ha arról van szó, hogy milyen világot szeretnénk Magyarországon a XXI. században, akkor az én elképzelésem nagyon messze van ettől. Ugyanakkor nagyon közel van a történelemnek ahhoz az időszakához, amiko r az önök által folyamatosan említett intézmények - a jegyességre és az előbb már többször vitatott, szóba hozott házastársi hűségre gondolok - időben egyszerre léteztek ezekkel a cselédviszonyokkal. Ha a tisztelt választópolgárok megtudják, hogy önök ezt komolyan gondolták - s feltételezem, hogy komolyan gondolták, hiszen aláírták, a nevükkel jegyezték, sőt még meg is indokolták ezt a javaslatot , akkor azt kell mondjam, hogy, ha jól látom, ugyanaz a négy képviselő, még sorrendben is, aki a házassági hűsé g visszaépítését kívánja a családjogi szabályok közé, valami förtelmes dolgot akar Magyarországra visszahozni, amit csak elutasítani, visszautasítani lehet, és természetes módon mindent meg kell tenni ezzel szemben. Értéket választunk. Kérem, hogy a nyilvá nosság végre ne csak azokat az év elején elfogadott szabályokat vegye észre, amelyeket most kérnek rajtunk számon, ne csak azokat a konstrukciókat és lehetőségeket, amelyek közel ötven éve adottak, de csak most keltették fel a figyelmet, hanem szíveskedjen ek foglalkozni ezzel az értékválasztással, a cselédviszonyok visszahozásának az esélyével is, hiszen ha a közvéleménykutatások győznek Magyarországon jövő tavasszal, akkor könnyen lehet, hogy különösebb vita, különösebb gondolkodás nélkül, a józan, érett, felelős parlamenti létszám hiányában önök ezt még meg is tudják valósítani. Köszönöm, hogy hozzászólhattam. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, KDNP. DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP) : Kös zönöm a szót, elnök úr. Amiről Szép képviselő úr beszélt, azt a részletes vitában is hallottuk. Akkor én szót kértem, és nagyon határozottan, némi érzelmi túlfűtöttséggel visszautasítottam a módosító javaslatnak azt az értelmezését, amit képviselő úr tett. (12.00)