Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 27 (236. szám) - A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a KDNP és a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1974 fontosabb az, hogy az ország védel mi képességei milyen módon alakulnak az elkövetkezendő időszakban. (Dr. Szekeres Imre lép hozzá.) Most idehozza nekem a miniszter úr az expozéját, köszönöm szépen. (Dr. Szekeres Imre, miközben átadja az expozét: …majd ha elolvassa, mert nem figyelt, képvis elő úr, valószínűleg…) Köszönöm szépen. Nagy tisztelettel én is végighallgattam a miniszter urat, és tényleg mondom, építő jellegű észrevételt tettem, de nem probléma, csak ez jól kifejezi a szemléletmódot. No, tehát azt hiszem… Különösen akkor egyébként, amikor a Hjt. 287 szakaszából mindössze 30 módosul, ennek a háromnegyed része egyébként pont a tartalékos rendszer kiépítését, meg a szerződéses állomány megerősítését célozza, tehát én azt hiszem, a fontossági sorrend ilyen szempontból talán fontos vagy n em mellékes dolog. (10.20) Nem kis horderejű törvénymódosítást tárgyalunk ma itt, a Ház előtt. A Magyar Honvédség jogállásáról szóló törvény módosítását tárgyaljuk. Lehet, hogy sokan megkérdezik, miért fontos ez. Erről miniszter úr is beszé lt, fontos, mert a honvédelem nemzeti ügy. Nem egy tárca belügye, nem egy szűk szakma ügye, hanem az egész nemzet ügye, mindannyiunk ügye. Minden magyar állampolgár ügyéről van szó egy ilyen törvény módosításánál. Szeretném azt megjegyezni, hogy azért is f ontos ez, mert ha az államról beszélünk, az állam működéséről, mozgásteréről beszélünk, akkor szerintem mindannyian tudjuk, és jó, ha ezt megerősítjük a magunk hitében és gondolataiban, hogy a védelmi képesség mértéke az adott ország politikai presztízsét is befolyásolja a nemzetközi kapcsolattartás minden vonatkozásában. Tehát nem kell megtanulnunk kicsiknek lenni, igenis szükség van az ország védelmének kiépítésére, szükség van egy egészséges, ütőképes magyar honvédségre, és szükség van arra, hogy ez a ne mzeti ügy kiszélesedjen, mindenki átérezze a honvédelem ügyét. Az előttünk fekvő módosítás a Magyar Honvédség tartalékos rendszerének kiépítését, annak megszervezését célozza fő csapásként, és szélesíti a jogi alapjait annak, hogy tartalékos katona lehesse n valaki. Szeretném miniszter urat megnyugtatni, hogy a cél helyes. Örülök annak, hogy a kormány belátta, és köszönettel tartozom Keleti képviselő úrnak, hogy az előbb ő maga is megerősítette, hogy a javaslat, amit benyújtottam, fontos. Örülök, hogy ebben egyetértés van, és végre elmozdulás történt. Most nem akarok olyan felszólalást elmondani, amelyben egyfajta ciklikusság, visszatérés történik, de amikor valamilyen dicséretet mondok, valamilyen kritikát is mindig meg kell fogalmaznom. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt hét és fél év súlyos hibáit ez a törvénymódosítás nem tudja kárpótolni, nem tudja helyre tenni. Ennek a hét és fél évnek köszönhetően sajnos az elmúlt időszakban egy liliputi méretű, mindössze két lövészdandárral rendelkező és talán egy tuca tnyi működőképes harckocsival lélegző Magyar Honvédséget láthatunk. Élő panoptikumként működik a Magyar Honvédség. Ezen persze jó lenne változtatni. Amit most megteszünk, fontos, de nyilván nem elegendő lépés. További változtatásokra van szükség. Egy új sz emléletmódra van szükség, ami valóban fontosnak érzi a honvédelem ügyét. De valóban elismerésre méltó az, hogy egy apró kis lépést tettünk most, és bízom benne, hogy az Országgyűlés valamennyi képviselője támogatni fogja ezt a törvénymódosítást. Súlyos hib aként jelentkezik, és talán ebben ez a törvény, a mostani párbeszéd segít, a televíziós közvetítés is segít, hogy az emberek elgondolkodjanak azon, hogy az elmúlt időszakban a honvédelmi tudat milyen mélyre jutott, és ezen hogyan lehetne változtatni. Tudom , hogy a tárcának vannak próbálkozásai, ebben mi támogatjuk. Nyilván még szélesebb cselekvési szabadságot kell adni a tárcának ezen a területen. Tudom azt, hogy a tárca helyzete nem könnyű, mert az önkéntes tartalékos rendszer vonatkozásában több tárcával kell egyeztetni, több politikai tényezővel kell egyeztetni, ami nem egyszerű feladat. Nem egyszerű feladat, hiszen az önkéntes tartalékos rendszer kiépítését, mivel beszéltünk arról, hogy a honvédelem nemzeti ügyének fontos szegmense a tartalékos rendszer, nem tudja megoldani a tárca önmagában. Hiszen, ha szeretnék kialakítani,