Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 20 (234. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ):
1786 fogyatékosszervezetekkel, a kórházi s zövetségekkel, illetve az érdekképviseletekkel , amelyek nyilvánvalóan azt reprezentálják, hogy a kormány még ebben a helyzetben is, a nehéz gazdasági helyzetre tekintettel is megállapodásra törekszik az érdekképviseletekkel, arra kérve őket, hogy értsék meg azt a helyzetet, amiben van ma Magyarország, amelyhez alkalmazkodnia kell mindenkinek. A harmadik elem, tisztelt képviselőtársaim, néhány módosító indítvány, de nagy jelentőségű indítvány, amelyekről képviselőtársaim már beszéltek: a távhő áfáját módos ító indítvány, illetve más pontosító indítvány, amelyet még benyújtani szándékozunk. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanakkor sajnálatosan azt kell elmondanunk, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának véleményére a kettős beszéd, kettős ját ék volt jellemző a mai nap során is. Hallhattuk még néhány nappal ezelőtt, hogy Orbán Viktor mit mondott, hogy kormányra jutásuk esetén visszavonják a költségvetést, ami maga egy abszurd bejelentés. (Domokos László: Melyik módosító javaslatról beszél?) Egy komoly pártelnök ilyet persze nem mondhat, ezt már mi nem vitatjuk. (Domokos László: Melyik módosítóról beszélsz?) Ugyanakkor 1300 módosító indítványt nyújtottak be a Fidesz képviselői. Egyszerűen érthetetlen, hogy ha vissza akarják vonni a képviselők, ak kor milyen megfontolásból nyújtották be (Babák Mihály: Ezt ön nem fogja megérteni…) , mert ha véletlenül elfogadtuk volna ezeket az indítványokat, akkor lehet, hogy tényleg vissza kellett volna vonni a költségvetést (Dr. Kovács Zoltán: Ez melyik ajánlási po nt?) , mert már január 2án ellehetetlenült volna a költségvetés. (Közbeszólások a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.) Jellemző módon 450 milliárd forint tekintetében tettek képviselők átcsoportosításra javaslatot, ilyen virtuális forrásokra (Babák Mihál y: A költségvetésben nem virtuális források vannak.) , mint amit Varga Mihály is megfogalmazott, hogy majd a kamatcsökkentésből, a kamatkiadások csökkenéséből olyan megtakarítások keletkeznek (Közbeszólások a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.) , amik egyé bként fedeznék azt a 200 milliárdos kiadási többletet, amit ezen a téren megfogalmaztak. (Domokos László közbeszól.) Most már csak az a veszély fenyeget, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha ilyen komoly közgazdászokra, akik ilyen megalapozott javaslatokat t esznek, bízzák az ország jövőjét, akkor bizony nagy kockázatot vállal az, aki ilyen közgazdászokat akar az ország élére állítani. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt ajánlom önöknek, hogy inkább támogassák azokat az indítványokat, amelyeket a szocialista képvis elők megfogalmaztak, mert legalább azok megfontolt, megalapozott indítványok (Babák Mihály: Megfontoljuk.) , nyilvánvalóan a költségvetési hiányt azon a szinten tartják, amilyen szinten a kormány ezt tervezte és benyújtotta, és megnyugtató mó don finanszírozza azokat a célokat, amelyeket a kormány korábban megfogalmazott (Babák Mihály: Melyikre gondoltál?) , és megnyugtató módon működhetnek országszerte azok az intézmények, önkormányzatok, amelyek az idén is így működtek. Köszönöm szépen, tiszte lt képviselőtársaim. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó) : Köszönöm képviselő úr hozzászólását. Két percben megadom a szót Gulyás József képviselő úrnak, és kérem, hogy a normál hozzászólási gombot nyo mja ki majd. GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tegnap a salátatörvény vitája kapcsán már elmondtam, hogy benyújtottam egy módosító javaslatot, amelyik a szerencsejáték területén a nyerőautomaták adójával kapcsola tosan egy adómértékmódosítás. Ez azért fontos a mai vitában, mert ennek a módosításnak a támogatása esetén jelentős többletbevételhez juthat a költségvetés; 10 milliárd forintról beszélünk, ami azt gondolom, hogy nem egy súlytalan kérdés.