Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 20 (234. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
1682 De szeretném jelezni képviselőtársaimnak, hogy egy költségvetésnél az ellenzéki képviselő k, minden egyes képviselő tulajdonképpen minden további nélkül nyújthat be módosító indítványt, és furcsa az az álláspont, hogy megpróbálják összeadni a kormányoldalról az ellenzéki képviselők által benyújtott módosító indítványok nagyságrendjét. Azt hisze m, 13001400 módosító indítványnál nyugodtan lehet beszélni arról is, hogy furcsának tartják önök, hogy az ellenzék ennyi módosító indítványt nyújt be, mi meg furcsának tartjuk azt, hogy nyolc évvel ezelőtt, amikor Medgyessy Péter hatalomra került mint min iszterelnök, megígérte a 8as számú főútvonal négysávosítását, tehát gyorsforgalmi úttá való fejlesztését - de ugyanezt csinálta Gyurcsány Ferenc is , és tulajdonképpen nem lett belőle semmi az égadta világon. Jómagam is adtam be jó pár módosító indítvány t mint önálló képviselő, a Fideszfrakcióhoz tartozó képviselőként, de képviselőtársaim, úgy látom, hogy önök megpróbálják ezeket a számokat összeadni, és azt a fegyvert használva, hogy az ellenzék a maga részéről összevissza ad be módosító indítványokat. Minden képviselőnek megvan az önálló joga ahhoz - főleg az ellenzéki képviselőknek , hogy éljenek azzal a lehetőséggel, hogy egy költségvetésnél akár a saját térségükben, a saját szubrégiójukban vagy régiójukban megfelelő módosító indítványt nyújtsanak be annak érdekében, hogy az ott élő állampolgárok azokhoz a dolgokhoz, amelyeket önök már nyolc évvel ezelőtt is megígértek, valamilyen útonmódon a módosítással kapcsolatosan hozzá tudjanak jutni. Szomorú az, hogy rengeteg ígéret hangzott el az elmúlt nyolc év folyamán, és a teljesülés területén viszont vajmi kevés történt. Talán ezt is el kellene ismerni, képviselőtársam. Az, hogy a költségvetésnél ennyi módosító indítvány van: emlékezzenek vissza a '982002 közötti időszakra, amikor önök voltak ellenzékben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , önök is hatalmas mennyiségű módosító indítványt nyújtottak be. (Göndör István: Tévedés, képviselő úr! Nagyon téved! Ötven és száz között nyújtottunk be!) Nem tévedés ez, képviselőtársam! ( Babák Mihály: Ideges vagy? - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Jól van, Pista!) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Úgy gondolom, hogy a számtant és az erről folytatott vitát mellőzhetjük. Megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak kettő percre. DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési törvény részletes vitája, úgy látom, egy kicsit lassan indul, mert a tisztelt ellenzéki képviselők nem jöttek el reggel az ülésre (Pettkó András: Ez a PRszöveg n evetséges!) , de egy dolgot szeretnék itt most megemlíteni, amit Ékes képviselő úr volt szíves említeni, hogy joga vane egy képviselőnek arra, hogy módosító indítványt adjon be. Természetesen van joga. Én egy dolgot szeretnék csak a tisztelt képviselő úr é s a tisztelt parlament figyelmébe ajánlani: egy képviselőnek nemcsak joga, hanem kötelessége is van. Tehát amikor egy költségvetéshez beérkezik 1400 módosító indítvány, ez önmagában természetesen házszabályszerű, de a racionalitásnak mélyen ellentmond, ha több száz milliárd forintot elköltenek olyan módon, ami nem létezik. Tehát ugyanarra az előirányzatra tízszeresen, húszszorosan benyújtani igényt, hogy ezt csoportosítsuk át másra, gondolom, nem felelősségteljes magatartás, de legalábbis nem vezet előre. L ehet ezzel dobálózni. Amúgy pedig ami a közútfejlesztést vagy az autópályafejlesztést illeti: azt gondolom, nem méltányos ezt fölróni a jelenlegi kormánynak, mert soha ennyi autópálya nem épült. Azért több száz kilométer autópálya fölépül néhány év alatt. Erre csak egy példát hadd mondjak: azzal, hogy a Mercedes Kecskemét határában elkezdte az építkezést, ebben jelentős szerepe van annak, hogy oda autópályán el lehet jutni, és sorolhatnám még ezeket a példákat. Tehát azt gondolom, hogy egy kicsit több real itásérzék szükséges ahhoz, hogy reálisan végig tudjuk nézni a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését a valóságban is. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiban.)