Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 19 (233. szám) - Harrach Péter (KDNP) - a pénzügyminiszterhez - “Újabb támadás a családok ellen?” címmel - ELNÖK (dr. Katona Béla): - HARRACH PÉTER (KDNP):
1552 majdhogynem két évtized, a közoktatást alapvetően befolyásoló okta tásiközoktatási törvény 1993as. Más esetben, a közoktatást érintő más kérdésekben is hangsúlyoztam, ezt továbbra is tartom, hogy másfél évtized tapasztalata elég kell hogy legyen jó és rossz dolgoknak az eldöntésére, tudniillik hogy mi az, amit nemcsak h elyesen fogalmazott meg, hanem hosszú távon is érdemes tartani a törvény szerint, és mi az, ami másfél évtized után alapkérdéseket illetően változtatásra szorul. Ezt én nem egyszerűen csak egy törvényi hely módosításának, hanem a koncepció áttekintésének t artom. Az iskolafenntartók alkotmányos jogköreit biztos, hogy nem csonkítanám, és nem gondolom, hogy ez helyes irány lenne. Azt az irányt azonban, amely az iskolai közösségek álláspontjának mérlegelését nagyobb erővel és nagyobb kényszerítő erővel számítan á be a kinevezés egészébe, azt ilyennek tartom. Én tehát azt, hogy Magyarországon iskolafenntartók vannak, helyesnek tartom; az iskolafenntartók körét egyébként bővíteném - úgy gondolom, helyes, ha az állam iskolákat tarthat fenn. E tekintetben, a kinevezések ügyében pedig az iskolai közösségek álláspontjának erősítését, az ezzel kapcsolatos mérlegelési kényszer erősítését tartanám helyesnek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm szépen. Megkérd ezem képviselő urat, elfogadjae a választ. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát. Nagyon örülök annak, hogy 18 év után nem a szokásos választ kaptuk, hogy az Alkotmánybíróság így döntött, nem lehet rajta változtatni. Ezért adtam az interpellációmnak azt a címet, hogy egy alkotmánybírósági döntés nem Mózes kőtáblája. Azt hiszem, ha 1991 óta, ahogy miniszter úr elmondta, az idő meghaladta az akkori eljárásokat, akkor felül lehet azokat bírálni, jobb m egoldást, a mai kor követelményeinek megfelelő megoldást lehet találni. Egyetértek miniszter úrral abban, hogy az iskolafenntartók többsége törvényi kötelezettség nélkül is figyelembe veszi az iskolai közösségek véleményét, de sajnos előfordul az ellenkező példa is. Olyan javaslatot fogunk kidolgozni, és ehhez kérjük miniszter úr támogatását, amely megfelel az alkotmányos követelményeknek, ugyanakkor az iskolai közösségeket is rehabilitálja. Köszönöm szépen. Elfogadom a választ. (Taps az MSZP soraiban.) Harrach Péter (KDNP) - a pénzügyminiszterhez - “Újabb támadás a családok ellen?” címmel ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm szépen. Harrach Péter, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: “Újabb tám adás a családok ellen?” címmel. Képviselő úr, öné a szó. HARRACH PÉTER (KDNP) : Tisztelt Államtitkár Úr! A mai témám részkérdés, de koncepcionális különbségeket érint, a két politikai oldal családpolitikai szemlélete közötti különbséget. A családi pótlék ad óalapba történő bevonásáról van szó. Ez az intézkedés felidézi számomra a Bokroscsomag világát, amely jövedelemhatárhoz kötötte a családi pótlék folyósítását. A költségvetésnek minimális megtakarítást jelentett: az adminisztrációs költségek és különböző k iadások levonása után egymilliárdos megtakarítást mindössze. A lépés igazságtalanságára egy példát szeretnék elmondani. Egy köztisztviselőnk, aki munka után tudását különböző oktatási