Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 19 (233. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Bejelentés interpelláció visszautasításáról - Németh Zsolt (Fidesz) - a külügyminiszterhez - “Ej, ráérünk arra még?” címmel - ELNÖK (dr. Katona Béla): - SZABÓ VILMOS külügyminisztériumi államtitkár:
1549 kapcsolatos 20092011es költségvetés tervezésének ütemezéséről, irányairól, valamint várható összegéről is. Nos, a 2008. július 31ei határidő több mint egy esztendeje elmúlt, államtitkár úr. Tekintve, hogy csak mostanra sikerült az EUelnökségi költségvetés tervezetét összeállítani, abban értelem szerint nem szerepelnek az idei évre vonatkozó kiadások, így az elnökségi költségvetés tervezéséről minimum megállapíthatjuk, hogy meglehetősen zavaros. Államtitkár Úr! A többpárti egyeztetéseken már 20 08 novemberében állásfoglalásban is kértük, hogy oldják meg a szponzorizáció kérdését is, hiszen ezen sokat lehet spórolni. Önök ekkor azt mondták, hogy nem egyértelmű a jogszabályi háttér. Államtitkár úr, ezekben a kérdésekben várom a válaszát. Köszönöm m egtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Megadom a szót Szabó Vilmos államtitkár úrnak. SZABÓ VILMOS külügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az el nökségi stáb felkészítésével kapcsolatos feladatok a megfelelő ütemben haladnak, azt gondolom, jelentős csúszásról nem beszélhetünk. Azt követően, hogy pontosan meghatároztuk az egyes miniszteri tanácsok, formációk és tanácsi munkacsoportok létszámigényét, azoknak mintegy 85 százalékára a minisztériumok jelöltek, ez mintegy 600 tisztviselőt jelent. Az EUelnökségi feladatok szorosan kapcsolódnak a tisztviselők mai munkájához, ők ma is részt vesznek a tanácsi munkacsoportok munkájában, előkészítik a tanácsül éseket, kialakítják egyes szakkérdésekben a magyar álláspontot. Nyilvánvalóan ez átalakul majd az elnökség alatt, hiszen 27 ország álláspontja közül kell majd az elnökségnek mindenki által elfogadható kompromisszumot találni, folyamatosan együtt kell működ ni az Európai Parlamenttel. Ezért elindult az elnökségi képzés, és az elmúlt egy évben megkezdődött az idegen nyelvű képzés az uniós intézményekből és tagállamokból meghívott előadókkal, számos előadást tartottak, részt vettek a képességeiket felmérő kompe tenciateszten, angol és francia nyelvű tárgyalástechnikai szemináriumokra is sor került. És ezt még folytatni is fogjuk. A kompetenciafejlesztésre is sor kerül, valamint tárgyalástechnikai tréningekre. Az erről szóló közbeszerzés előkészítési folyamatban v an. Azt gondolom tehát, hogy a képzés nem csúszik, sőt a tisztviselők a napi munka mellett jelentős többletterhet vállalnak magukra, hogy ezeken a képzéseken folyamatosan részt vegyenek. Az európai uniós elnökségi költségvetés kapcsán szeretném kiemelni, h ogy tervezéséről az Országgyűlés EUelnökségének munkacsoportjában a pártok, frakciók folyamatos tájékoztatást kapnak. Nyilvánvaló, hogy a pénzügyi és gazdasági válságra adott kényszerű válaszoknál át kellett tekinteni ezt a területet is, és sort kellett k eríteni felülvizsgálatra, illetve átcsoportosításokra. Ezek az átcsoportosítások persze nem ötletszerűen történtek, hanem a prioritással rendelkező feladatok megfelelő kezelésével. Kormányhatározat már 2008 végén rendelkezett bizonyos, elsősorban infokommu nikációs elnökségi feladatokkal kapcsolatos költségekről, amelyek jelentős része már felhasználásra került. Ezt követően a 2009es elnökségi felkészülés kapcsán szintén kormányhatározat rendelkezett 740,9 millió forint átcsoportosításáról az EUelnökségre való felkészülés 2009 első félévi kiadásainak fedezésére. Az előttünk álló 20102011. évi elnökségi feladatokkal pedig a költségvetési tervezés foglalkozott, a költségvetési tervezésbe beépül. Ami a szponzorizációt illeti, egyetértünk azzal, hogy az állami költségvetést terhelő elnökség lebonyolítási költségeit csökkentsük, amennyire csak lehetséges. A kormány úgy számol, hogy elsősorban a hazai rendezvények, gépjárműpark tekintetében a teljes rendezési költség 3,5 százalékát szponzorizációval lehet megtere mteni. Ez egy óvatos becslés, ami a potenciális szponzorok megnyerése esetén tovább növelhető. Szükséges ennek jogi hátterét is megteremteni, ennek részletes