Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 8 (229. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - FIRTL MÁTYÁS (KDNP):
1157 polgármesterek, akik települési őrt fe l is vettek már ez idáig, azok azt mondják, hogy év végéig a finanszírozás meg van oldva, azon túl pedig majd csoda történik, vagy nem tudja senki, hogy miként fog a településőrség finanszírozása megtörténni. Az európai parlamenti képviselők között felszól alt Gurmai Zita képviselő asszony is, és akkor talált egy olyat mondani, hogy az önök áldásos tevékenységeképpen a forint stabilizációja révén mintegy 900 milliárd forint marad az emberek kasszájában; csak azt felejti el mondani, hogy mihez képest. Azok az emberek, akik felvették azokat a hiteleket, nem 260270nél vették fel a hiteleket, hanem amikor 230 vagy 240 forint volt az euró, tisztelt Ház. Mondta azt is, hogy ebben a parlamentben egyedül van nő, illetve ketten még vannak, tehát “hárman vagyunk nők” , és józan paraszti ésszel kellene gondolkodni a költségvetés megtervezésénél. Ezt ajánlottam volna én magam is, két cikluson keresztül józan paraszti ésszel kellett volna megtervezni a költségvetéseket, hogy addig nyújtózkodjanak, ameddig a takaró ér, és akkor nem jutottunk volna ilyen helyzetbe. Képviselő asszony még arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen jó - és valóban jó , hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, mert az Európai Unió megsegített minket a nehézségekben. Az Európai Uniónak akkor leszünk igazán jó tagjai, ha egy erős Európai Uniónak egy erős Magyarország a tagja, nem pedig állandó segítségre szoruló európai uniós tagságot szeretnénk. Említette a spanyolbelga triót, hogy első alkalommal lesz Magyarország az Európai Unió soros elnöke. Tiszt elt Ház! Már megemlítettük a lisszaboni szerződés kapcsán is, hogy valóban fontos lenne, egy kitörési lehetőség Magyarország bemutatkozásának az idő alatt, amikor az Európai Unió soros elnökségét ellátja, hogy megfelelő költségvetési kondíciókkal tudja ezt megtenni. Többször tettünk rá javaslatot és költségvetési módosítást, sőt parlamenti határozatot is, hogy külön soron foglalkozzunk a soros európai uniós elnökségnek a finanszírozásával. Én Gurmai Zita után mondanám: itt a lehetőség, növeljük az európai u niós elnökségre szánt összegeket, hogy méltóképpen tudjuk az európai uniós forrásokat az elnökség lebonyolítására biztosítani. Amit még szeretnék elmondani itt az európai uniós források kapcsán és a gazdasági lehetőség, a gazdaságélénkítési lehetőség kapcs án, amit meg kellett tapasztalnunk, hogy nem igazán működnek a kis- és középvállalkozókra szánt átcsoportosítások az európai uniós forrásokból, hogy ők megfelelő módon tudjanak ezen európai uniós forrásokból részesülni. Külön meg kell említeni még azért a településeknek az uniós forrásokhoz való önrészbiztosítási lehetőségét. Az előbb már ecseteltem, hogy egy megyei önkormányzat hol van, egy Sopron megyei jogú város hol van a költségvetési lehetőségei között. A kistelepülések pedig végképp ott vannak, hogy nem tudják azokat a forrásokat biztosítani, amivel megfelelő európai uniós pályázatokon indulni tudjanak. Úgyhogy ezeket a kérdéseket jó, ha őszintén egymás szemébe nézve megmondjuk, hogy jelenleg a kistelepülések ugyanolyan eladósodás szintjén vannak, mi nt ahogy a többiek, ahogy az ország. Azt is látni kell, hogy ezek a települések már minden vagyonelemüket, amit lehetett, felhasználtak, nincs olyan vagyonelem, aminek eladásából ezeket a forrásokat biztosítani tudják. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap érinteni akartam a fogyatékosságot, az elesett emberekkel való törődést, de miután némi megállapodásra jutottak, ami azért kétségeket is hagy, hogy milyen módon tudtak megállapodni a fogyatékkal élő emberekkel, mert egy bizonyos elmozdulás történt, de azér t azt vegyék figyelembe, hogy az érdekképviseleti szervezetek vezetői azt is elmondták, hogy ez a pályázatos módszer, amihez majd még hozzá lehet férni, az azért nem egészen járható út ma Magyarországon, mert a pályázati rendszerekben is soksok probléma merült fel. De ez is azt tükrözi, tisztelt ház, hogy önök szembementek az egész országgal akkor, amikor ezt a költségvetést beterjesztették. Akik beterjesztették ezt a költségvetést, egyáltalán nem törődtek azzal, hogy mi a társadalom problémája, milyen mé ly szegénységben élnek ma Magyarországon emberek. Tehát ez a