Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 8 (229. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PAIZS JÓZSEF (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - FIRTL MÁTYÁS (KDNP):
1158 költségvetés így, ahogy van, elfogadhatatlan, ez a költségvetés a Kereszténydemokrata Néppárt részéről és szövetségeseinkkel együtt szerintünk nem támogatható, elfogadhatatlan. Köszönöm a figyelm et. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Paizs József képviselő úrnak, MSZP. PAIZS JÓZSEF (MSZP) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Firtl úr egy gazdag térségből, Sopronból származik, én egy szegény vidéket képviselek, Szigetvárt. Az, hogy közgazda valaki, én büszke vagyok rá, és szerintem abból fakad a pontatlanság, hogy ő nem közgazda, mert nem 4,5 és 6 millió forint, tehát ha ennyi lenne, akkor kis gond lenne az egészségügynek; 10,5 milliárd lesz idén egyébként az egészségügybe bevitt pluszforrás, és valóban a jövő évre van egy többletforrás. De ezt csak a pontosság miatt mondom, én szeretek nagyon pontos lenni. A közgazdatársadalomban az a hír is járja, hogy nin cs ingyenebéd. Most ezt futjuk egyébként, hogy azt hittük nagyon sokan húsz év alatt, hogy van ingyenebéd. Ezt egy nagyon híres közgazda mondta, nincs ingyenebéd. Azt is szokták mondani a közgazdásztársadalomban, hogy ragyogóan elemzel, fiam, mondta nekem is a professzorom, csak megoldásokat nem tetszettél te sem mondani, mint ahogy adós a pártod is a megoldásokkal. Én örülnék neki, még egyszer utalok arra, ha elmondanátok, hogy ezeket a forrásokat honnan lehetne elvonni, és miből lesznek meg ezek a forrás ok. Ennek én nagyon örülnék. Ezt a programot várja a társadalom is, egyébként bizonyítják ezt a legutóbbi események is. Még annyit Kovács Zoltán polgármester kollégámnak az illetlen közbeszólására. Nekem volt alkalmam, míg nem voltam országgyűlési ké pviselő, találkozni Kovács Zoltán kulturálatlan magatartásával akkor, amikor a Kisvárosok Országos Szövetségének volt egy harkányi konferenciája. Újra meg tudnám ismételni: Kovács Zoltán urat nem pápának választották, hanem polgármesternek Pápán. Néha keve ri ezeket a dolgokat. Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Firtl Mátyás úr normál szót kér vagy kétpercest? (Firtl Mátyás: Kétpercest.) Akkor legyen olyan kedves a kétperces gombot megnyomni. Tessé k, képviselő úr, megadom a szót. FIRTL MÁTYÁS (KDNP) : Tisztelt Képviselő Úr! Mondta, hogy milyen vidékről jött, szegény vagy gazdag vidékről, hogy Sopron szegény vagy nem. Nem említettem, mert önök azt mondták, hogy most már visszavonták ezt a gyermekétkez tetési kérdést, de egyébként Sopronban 5 ezer gyereknek kellett volna gyermekétkeztetésben részesülni. Akkor tessenek elgondolkodni, amikor egyik oldalon 600 millió vagy 458 millió a hiány a kórház adóssága nélkül, akkor Sopront, a soproni gyerekeket ugyan úgy sújtja. A megoldás: azt hiszem, elég világosan kezdtem a hozzászólásomat, képviselő úr, a megoldást önöknek kellett volna két cikluson keresztül megtalálni, hogy az ország ne ide jusson, ahová jutott. Akkor, ha ezt a megoldást így teszik rá a következő kormányra, ezzel az adósságállománnyal, ezzel a büdzsével, amikor azt mondja, hogy a jövő évi költségvetés terhére oldják meg az egészségügy kérdését is, képviselő úr, ez nem megoldás. Ez az a kérdéskör, hogy hogyan lehet azt az időszakot átvészelni, amíg még hatalmon vannak, tehát az első három, négy hónapban még mindig valamilyen módon a hatalomban 4németh, és a költségvetést úgy intézni, hogy önöknek még valami útonmódon ez működjön, de egyébként a másik kormányt meg a legnehezebb helyzetbe hozva. (13. 40)