Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 16 (196. szám) - A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - VELKEY GÁBOR (SZDSZ):
865 mondanom, hogy a szakiskolai képzési ösztöndíj egy pozitív és jó irányú kezdeményezés, de az alapproblémát megítélésünk szerint nem fogja rendezni. A tekintetben, hogy a képzési irányokról dönt a régióban a regionális fejleszt ési és képzési bizottság, ezzel kapcsolatban az a problémánk, hogy ez a döntés valószínűleg nem lesz effektív döntés, nem lesz tényleges döntés. Nem hiszem az eddigi tapasztalatok alapján, hogy bármilyen képzési irányban, ahol minden esetben megjelenik a k amarai érdek vagy a gazdálkodó érdek a képzés szervezésében, függetlenül attól, hogy munkaerőpiaci igény álle a képzés mögött vagy csak képzési szándék a gazdasági szereplők részéről, korlátozásra kerülnének az adott szakmai képzések. Úgy gondoljuk tehát , hogy alapvetően a bürokratikus szabályozás nem működik, a közvetlen gazdasági szereplői érdekeltség az, amely működhetne, ehhez pedig az kellene, hogy költségviselőként is megjelenjenek a gazdasági szereplők. Az előző hozzászólá sban nagy hangsúlyt kapott az a kérdés, hogy különbséget tesze a javaslat a korábbi tiszkek és a jelenlegi tiszkek vagy az új tiszkek között. Remélem, pontosan olvastam a javaslatot, nem a tiszkek létrejötte kapcsán fogalmaz meg különbséget, hanem a működ ési formájuk szerint. A fejlesztési támogatást mindig a fenntartó fogadhatja, ha az első körben, az NFT I.ben létrejött tiszkek jelentős része, kettő kivételével, gazdasági társasági formában működik, és a gazdasági társaság mint fenntartó fogadhatja közv etlenül a fejlesztési támogatást. A létrejött második körös tiszkekben a nonprofit vagy gazdasági társaság formában működtetett tiszkek aránya sokkal kisebb. A jelentős részük az úgynevezett szakképzésszervezési társulás formájában jött létre, itt pedig v an fenntartó, többségében önkormányzati fenntartó, és ez az önkormányzati fenntartó fogadja a támogatást. Vagyis nem a régiek és az újak között tesz különbséget a javaslat, hanem a működési forma tekintetében. Tehát e tekintetben természetesen egy sok inté zményt fenntartó önkormányzati fenntartó távolsága a konkrét szakképzési intézménytől sokkal nagyobb ebben az esetben, mint akkor, ha gazdasági társasági formában működik a szervezet, ott sokkal közvetlenebb és egyértelműbb a kapcsolat, tehát jobban és köz vetlenebbül érvényesül az egyegy konkrét intézmény közvetlen érdeke. Mindannyian tudjuk, hogy a fejlesztési források ma meghatározó szerepet töltenek be az intézmények működésében. A szakképző intézmények számára az egyetlen érdemi mozgástér ma a fejleszt ési támogatás. A fejlesztési támogatás megszerzése ezért kulcskérdés. Úgy gondolom, hogy visszautalva a korábban elhangzottakra és az általam is korábban elmondottakra, az a modell, amely áthelyezte ezt a fenntartó oldalára, a hozzá fűzött reményeket nem v áltotta be. A fejlesztési támogatás szerepe azért olyan fontos a szakképzés egészében, mert a szakképzés rendszere, pont úgy, mint a közoktatás teljes rendszere, alapvetően alulfinanszírozott. Nincs esélye a szakmai fejlesztésekre a szakképzési intézmények nek, csak abban az esetben, ha elegendő fejlesztési támogatáshoz és elegendő decentralizált és egyéb úton megszerezhető pályázati pénzhez jutnak hozzá. Azt gondolom, hogy ez a rendszer abban az esetben léphető csak át - mert meggyőződésem, hogy a fejleszté si támogatáshoz való hozzájutásban ma az egyéb szempontok sokkal nagyobb szerepet töltenek be, mint a szakmai szempontok , úgy lehetne megoldani, ha a szakképzés alapfinanszírozása javulna, és ha a pályázati források nagyon céltudatosan és célorientáltan valóban azokra a területekre fokuszálnának, amelyek a szakképzés strukturális átalakítását szolgálják, vagyis a valóban centralizáltan létrejövő, egy tömbbe szervezett szakmai képzési gyakorlati helyek irányába. Úgy érezzük, az a tapasztalatunk, hogy a pál yázati pénzek továbbra is szétforgácsolódnak, a fejlesztési támogatások szintén szétforgácsolódnak, a forrásokat centralizálni kéne, és a központi szerepet betöltő gyakorlati képzőhelyeket kellene erősíteni. Sokkal kisebb arányban történik ez meg ma, mint amennyire meg kellene történnie.
