Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 16 (196. szám) - Tóth Gyula (MSZP) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Indokolt-e a megkülönböztetés?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TÓTH GYULA (MSZP):
841 problémát. Attól, hogy ötször elmondják, hogy 6 milliárd áll az egyik program rendelkezésére, 10 milliárd a másikra, az nem lesz ötször több. Gyakorlatilag az egyik programra biztosított forrás egy hónap a latt elfogyott, és például a középdunántúli régióban Veszprém megyében összesen egy cég kapott ebből támogatást. Ez nem fogja megoldani 543 ezer ember problémáját. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő asszony. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő asszony, azt, hogy Veszprém megyében éppen hány pályázó volt, és ebből hány pályázó kapott, én megmondani önnek nem tudom, de ha csak egy nyújtott be pályázatot, és az az egy nyert, akkor 100 százalékos volt a támogatottság. (Bernáth Ildikó: Ne legyen már ilyen cinikus!) Én azt gondolom, hogy ezekkel a programokkal, amelyeket megcéloztunk az elmúlt időben, közel 100120 ezer m unkahelyet lehet megmenteni (Bernáth Ildikó: Már 66 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.) , ezeket a programokat kívánjuk folytatni. Én nem gondolom, hogy itt hangulatot kéne szítani, sokkal felelősségteljesebben kell, azt hiszem, egy parlamentnek és egy el lenzéknek is működni ebben a kérdésben. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! 16 óra 8 perc van, áttérünk a kérdésekre . Tóth Gyula (MSZP) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Indokolte a megkülönböztetés?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tóth Gyula, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a szociális és munkaügyi miniszterhe z: “Indokolte a megkülönböztetés?” címmel. Tóth Gyula képviselő urat illeti a szó. TÓTH GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A szociális foglalkoztatásban részt vevő, fogyatékkal élők állapotát szakértői bizottság állapítja me g, amelyben meghatározzák, hogy hány órás és milyen típusú foglalkoztatásban vehetnek részt az ellátottak. A munkarehabilitációs foglalkoztatottak egy speciális megbízási jogviszony alapján munkarehabilitációs díjban részesülnek. Mivel jogviszonyuk nem mun kaviszony, több hátrány éri a fogyatékkal élő fiatalokat. Kevesebb pénzt visznek haza, mint a mellettük ugyanazt végző, csak éppen fejlesztőfelkészítő foglalkoztatásban dolgozó munkatársaik. Nyugdíjazásuk esetén hátrányosan érinti őket, hogy a foglalkozta tásuk nem munkaviszonyban történik. (16.10) Szolgálati időként ez a foglalkoztatás nem vehető figyelembe. Kölcsönt, hitelt, még a legkisebb összegűt sem vehetnek fel. A fejlesztőfelkészítő foglalkoztatás szabályai önmagukban ellentétesek a munkaügyi szabá lyokkal. A jogviszony határozott idejű, amely a következő szakértői bizottsági felülvizsgálatig tarthat. Ez pedig ellentétben áll azzal a munkaügyi szabályozással, hogy nem lehet korlátlanul határozott időre hosszabbítgatni a munkaviszonyt. Több esetben má r határozatlan idejűvé kellene alakítani a jogviszonyt a munka törvénykönyve szabályai szerint, ám ezt a szociális jogszabályok miatt nem lehet megtenni.