Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 9 (194. szám) - Dr. Gedei József (MSZP) - az önkormányzati miniszterhez - “Hogyan tovább, csemegetömb - hogyan tovább, jogalkotás?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. GEDEI JÓZSEF (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János):
620 Köszönöm, elnök úr. Én is úgy gondolom, hogy más helyen ennek az 1200 millió forintnak, 1,2 milliárd forintnak jobb helye lenne. A következő t tudjuk tenni, mert nem szeretnénk, ha ez az egy és komoly fejlesztésen átesett gyárunk is bezárásra kerülne, ezért elindítottunk egy olyan egyeztetést az Európai Unióval, hogy a nemzeti támogatások közé beemelnénk ennek az összegét. Ez azt jelenti, hogy nyilván olyan források terhére tudjuk csak megtenni, amelyeket egyébként korábban más jogcímekre szántunk, tehát valószínű, hogy bizonyos jogcímeink ezért kárt fognak szenvedni. De még egyszer mondom, elindítottuk ezt a folyamatot, és nagyon remélem, hogy ha kicsit később is, miután ez néhány hónapos átfutási időt biztosan igénybe vesz, mire ez a jogszabály elkészül, meg fogják kapni a cukorrépatermelők a 6,6 eurónak megfelelő kiegészítést, és még tovább is tartjuk azt az eddigi nemzeti kiegészítést, ami t ovábbi 4 eurót jelent. Nagyon remélem, hogy innentől kezdve ez egy továbbra is működtethető termékpálya lesz, de nekünk és a termelőknek is sokkal egyszerűbb lett volna, ha az SPSrendszer van, és akkor ezt a tortúrát nem kellett volna végigjárnunk. Köszön öm szépen a figyelmüket. Dr. Gedei József (MSZP) - az önkormányzati miniszterhez - “Hogyan tovább, csemegetömb - hogyan tovább, jogalkotás?” címmel ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Gedei József, az MSZP képvi selője, kérdést kíván feltenni az önkormányzati miniszternek: “Hogyan tovább, csemegetömb - hogyan tovább, jogalkotás?” címmel. Képviselő úr, öné a szó. DR. GEDEI JÓZSEF (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt id őszakban a közvélemény érdeklődésének központjába kerültek az önkormányzati ingatlanok értékesítésével kapcsolatos ügyek. Számos helyen különféle eljárások indultak a jogszerűtlenségek kivizsgálására, sőt néhány helyen büntetőügyekben eljáró hatóságok előz etes letartóztatást is foganatosítottak. Nagyon remélem, hogy Jászberényben ilyenre nem kerül sor, bár vannak jó néhányan, akik mindent megtesznek, hogy ez mégis így legyen. Tulajdonképpen arról van szó, hogy Jászberény Város Önkormányzat képviselőtestüle te az úgynevezett csemegetömb ügyében hozott egy határozatot, miszerint azt versenyeztetés nélkül, közvetlenül értékesíteni kívánja egy projektfejlesztés megvalósítása érdekében. Azonban voltak néhányan, akik jogi aggályaikat vetették fel, ezért a tárcához fordultam egy állásfoglalásért. A miniszter úr tárcájától az érkező válasz arról szólt, hogy bizony az önkormányzati rendeletünk törvényessége megkérdőjelezhető, ráadásul álláspontjuk szerint mindenképpen versenytárgyalást kellene kiírni. Hát, néhányan ez t elfogadták, mások azonban mereven szembeálltak ezzel, sőt engem mint polgármestert, aki a döntést nem szentesítettem, nem írtam alá, azzal fenyegettek meg, hogy fegyelmi eljárást indítanak, és felfüggesztik a polgármesteri működésemet. Ezt egy helyi képv iselő hirdette meg - Tamás Zoltánnak hívják. A dolog nyilván nemcsak politikai dimenzióról szól, hanem jogi dimenziója is van ennek, hiszen a jogrendszer koherenciája is probléma. Van egy magasabb szintű jogszabály és egy önkormányzati rendelet, amely szem ben áll. Itt tulajdonképpen az a kérdés, hogy mit tegyen a polgármester, hogyha jogszerűen akar eljárni, de azt sem akarja, hogy ellenzéki képviselőtársai fegyelmi tanács elé citálják. Várom a válaszát, miniszter úr. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból .) ELNÖK (dr. Áder János) :