Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 2 (192. szám) - Dr. Fónagy János (Fidesz) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - “Kinek hoz hasznot a MÁV-székház eladása?” címmel
456 Nagyonnagyon remélem, hogy például a szőlőültetvénynél ezek az okok kevésbé jelentkeznek majd, de ez inkáb b egyébként a szántóföldi kultúrákra jellemző. Tehát én azt tudom mondani, képviselő úr, hogy ezt az ügyet olyan értelemben fogjuk kivizsgálni a felvetése kapcsán, hogy a részaránytulajdon kiadásánál az ültetvények ügyét előbbre lehet sorolni elvileg, tehá t ez nem lehet akadálya annak, hogy mondjuk, ilyen ültetvények kivágása megakadályozásra kerüljön, mert valószínűleg - ahogy ön is elmondta - sokkal nagyobb problémát okoz az idős ültetvények kapcsán, mint mondjuk, egy szántóföld esetén, ahol egyébként az egybeművelés problémája sokkal kevésbé jelentős. Mellesleg maga a rendelet, tehát a törvény - de ezt majd nyilván folytatom a hátralévő egy percben - ilyen esetben nem ad engedélyt kivágásra, de ezt majd utána folytatnám. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm sz épen, államtitkár úr. Képviselő úr viszontválasza következik. DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP) : A válaszában volt egy olyan mondat, amibe szeretnék belekapaszkodni, nem egyeztettünk, de szerintem a későbbiekben erre szükség lehet. Ha azt tudná nk javasolni, hogy a 70 év felettiek legalább jussanak hozzá szőlőültetvény esetén - nem a szántónál gond ez - ahhoz, hogy a kivágási engedélyt megkapják, már sok esetben előrelépnénk. Ugyanis arra kell gondolni, hogy a szomszéd, akinek a tulajdona ki van mérve, kivághatja, a másik szomszéd kivághatja, de mivel neki részaránytulajdona van, ez nem. Tehát egyegy településen belül ez nagy gondot okoz. (15.40) Tehát elfogadva azt, hogy nem minden mezőgazdasági területre, szántóra vagy másra, de a szőlőre legal ább, mivel most vannak ezek a rendelkezések, azt hiszem, hogy ez egy pozitív válasz lenne, ami az idősek számára is biztos, hogy örömet okozna. Lehetőség szerint ezen szíveskedjenek munkálkodni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur Lász ló) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Ahogy jeleztem, itt két lehetőséget kell megvizsgálnunk. Egy: hogy ilyen esetben el tudunke tekin teni a rendeletben a tulajdonosi hozzájárulástól, ennek úgy érzem, hogy azért vannak akár még alkotmányossági akadályai is, de ezt nyilván megvizsgáljuk, mert ez lenne a legegyszerűbb megoldás a kérdésben. Illetve nálunk annak van mérlegelési lehetősége, h ogy magát a kimérést hol és milyen ütemben végezzük. Ahol olyan idős ültetvény van, akár szőlő- vagy gyümölcsültetvény, megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy ott lehete előbbre sorolni magát a kimérési eljárást, mert ha ezt meg tudjuk tenni, akkor viszo nt már nyilván tényleges tulajdonosként részt vehetnek a kivágási programban is. Megmondom őszintén, az utóbbinak adok nagyobb esélyt, mint annak, hogy mentesítsük őket a tulajdonosi hozzájárulástól. Erre a mai jogszabályok és alkotmányossági ügyek miatt v árhatóan kisebb lehetőség van, de mind a kettő verziót meg fogjuk nézni, és a képviselő urat tájékoztatni fogjuk erről. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) Dr. Fónagy János (Fidesz) - a közlekedési, hí rközlési és vízügyi miniszterhez - “Kinek hoz hasznot a MÁVszékház eladása?” címmel