Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 24 (191. szám) - Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
406 lopják el a fát, mert mire szegény, szerencsétlen tulajdonos kimegy oda, rádöbben arra, hogy azon a területen, ahol osztatlan közös tulajdonba n volt a többiekkel együtt, egyszer csak eltűnt a fa. Tehát ezeket a dolgokat is rendezni kellene. Számos alkalommal jómagam és képviselőtársaim is elmondták, hogy próbáljuk meg ezt a kérdést is rendezni, tisztába rakni való ban a jelenlegi viszonyokat, és abból kiindulva, arra ráépülve egy olyan erős, határozott törvényt megalkotni, amely megfelelő szankciókkal bír, megfelelő kötelezettségekkel bír, és valóban, ha egy büntetés végrehajtásra kerül, vagy szeretnék végrehajtani, az mindenképpen megtalálja azt a személyt, egyént, aki vét a törvénnyel szemben. Elhangzott az is Bencsik képviselőtársam részéről, hogy az erdőknek több funkciót kell biztosítani, egyrészt az éghajlatváltozásból adódóan, másrészt a társadalom számára is fontos az oxigéndús levegő biztosítása. Ma tapasztaljuk azt, hogy egyre több terület van lezárva, egyre több területre tulajdonképpen tiltó táblák vannak kirakva, nem megközelíthetők. De ugyanígy a vadgazdálkodás területén és egyéb más területen is tapaszt alhatók azok a kérdések, amelyeket az állampolgárok felvetnek. Én úgy érzem, hogy a képviselőtársaim az általános vita első szakaszában számos olyan kérdéskört vetettek föl, amit érdemes áttekinteni. Jómagam több képviselőtársammal együtt nyújtottam be tíz módosító indítványt. Én bízom benne, hogy államtitkár úr és a szaktárca a maga részéről kellő komolysággal át fogja tekinteni ezeket a módosító indítványokat, hisz valóban jobbító szándékkal kíséreltük meg benyújtani, bízva abban, hogy minél több módosító indítvány elfogadásra kerül, ezáltal maga a törvény feljavítható annyira, hogy valóban a parlament minden szegmense számára elfogadhatóvá válik. Ehhez valóban szakmailag nagyon komolyan át kell nézni a módosítókat, és úgy helyrerakni, hogy azok egymást ki egészítve próbálják meg a törvény pozitív oldalát erősíteni, és azáltal valóban egy olyan erdőtörvény alakuljon Magyarországon, amely a társadalom számára teljes megelégedést fog nyújtani és biztosítani. Problémák mindig is lesznek, ezt nagyon jól tudjuk, de a döntő többségét, a zömét próbálja meg maga a törvény úgy erősíteni, hogy valóban mindenki számára megfelelő tudjon lenni. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) (16.00) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Úgy lá tom, nincs több képviselői felszólalás. Így megadom a szót Gőgös Zoltán államtitkár úrnak, hogy válaszoljon a vitában elhangzottakra. Parancsoljon! GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisz telt Képviselőtársaim! Elég hosszú ideig vitattuk az erdőtörvényt, már ami az általános vitát illeti, hiszen ez a harmadik alkalom volt, amikor ezzel foglalkoztunk. De azt gondolom, ez olyan fontos társadalmi ügy, ami megér ennyi vitát. Az is látszik, hogy igazából a korrekt vita ellenére is nyilvánvalóak a nézetkülönbségek, és abszolút nem pártalapon. Ha most összevetem a Bencsik és a Medgyasszay képviselőtársam által múlt héten elmondottakat, akkor tisztán látszik, hogy itt nem ideológiai vita zajlik, han em olyan vita, ami általában zajlik az inkább gazdasági funkciót erősítő és az inkább környezetvédelmi funkciót erősítő képviselőtársaim között. Ez teljesen normális dolog, és ezért is próbáltuk meg ezt az erdőtörvényt valahová középre berakni. Ez bizonyos érdekképviseleti szervezeteknek túlságosan liberális, a másik oldalon az érdekképviseleteknek túlságosan zöld színű. Innentől kezdve elég nehéz helyzetben van a kormány, amikor egy ilyen jogszabályt kell elkészítenie, de azt gondolom, nem lehetetlen megt alálni az ésszerű kompromisszumokat, persze, ha lehet konkrétan definiálni dolgokat. Itt utalnék arra, amit Velkey képviselőtársam mondott, hogy a társadalmi szervezeteket, civil szervezeteket próbáljuk bevonni az engedélyezési folyamatba; ezt mondta Bencs ik képviselőtársam is. Én ezt nagyon szívesen tudomásul veszem, ha konkretizálják, hogy melyek azok. Ugyanis civil és civil szervezetek