Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 9 (216. szám) - A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat, valamint a vagyonadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - VÉGH TIBOR (MSZP):
2891 testület. (Dr. Szakács Imre közbeszól.) Nagyon humoros ez, tisztelt képviselő úr, nagyon humoros. Azt gondolom, méltatlan a parla menthez ez a stílus, amit ön képvisel. A harmadik pedig, hogy a Gyurcsánykormány mandátuma megszűnt, létrejött egy új kormány, és abban nem kaptam szerepet. Ez nem azt jelenti, hogy leváltottak, hanem az új kormányban nem kaptam szerepet. (Tállai András: Nem vállaltad?) Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) Mint ahogy ön sem. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most folytatom az írásban előre jelentkező felszólalóknak való szóadást. Most pedig következik Végh Tibor képviselő úr, MSZP. VÉGH TIBOR (MSZP) : Kös zönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Ennek a győzelemnek az erejével fogjuk megváltoztatni Magyarországot, halljuk itt naponta, és ma is visszaköszönt ez a hang. Vasárnap óta gyakran halljuk ezt a királyok erejével szóló üzenetet, bár ez egy tabletta, csak szeretném mondani. A mai napon egyébként az egész vitáról az jut az eszembe, hogy korai öröm. Férfitársaim talán bizonyára ismerik ezt a fogalmat, vagy ha nem, hát hála istennek, nyilván. Két napja állandóan ezt érzem, hogy amikor a vasárnap i választásokról beszélünk, hol a Jobbikról, vagy hol az itt jelen lévő rosszabbik pártról, akkor mindig azt hallom a szónokoktól, hogy majd most ők, majd eltörlik a vagyonadót, és majd minden csodaszép lesz, amikor majd ők jönnek soron, ingyen lesz a sárk ányrepülés is. (16.10) Nos, azt gondolom, hogy bár Domokos képviselőtársam azt mondta, hogy ne beszéljünk a múltról, meg is értem, ha adóügyekben nem kell beszélni a múltról, mert volt itt egypár ígéret, volt egy kormányzási lehetőség, négy év, amikor be l ehetett volna váltani ezeket a reményeket. Visszatérve még az előttem szólóra. Elektronikus bevallással, ezzel kapcsolatban Domokos képviselőtársam rosszallóan csóválta a fejét. Szeretném jelezni, hogy képviselőtársai jegyeztek most egy ilyen adótörvénymó dosítást, hogy igenis lehessen a helyi önkormányzatokhoz is elektronikusan bevallani. Bár ezt Varga Mihály akkori pénzügyminiszter 2002ben szorgalmazta, hogy lehessen most már a nagyvállalatok után a közép- és kisvállalkozásoknak is elektronikusan benyújt ani az adóbevallást. Bár nyilván Varga Mihály mást is képviselt, majd vissza is fogok térni rá. Tehát korai öröm - mondom még egyszer. Az a helyzet, hogy a vasárnapi eredmények kiskakasos melldöngetése egy komoly partnernél csak korai örömre lesz elegendő, gondolok itt az országgyűlési választásokra. Nos, azt olvasom a Fidesz honlapján, hogy az elnökségben nekik is van ilyen. Most elhatározta, hogy adócsökkentési javaslatot, áfacsökkentési javaslatot nyújt be, aztán most emlékszem még arra is, hogy 2001ben , 2002ben amikor Varga Mihály akkori pénzügyminiszter urat megkérdezték, hogy ugyan miért nem csökkentjük azt a bizonyos áfát 25ről 20 százalékra, azt mondta, hogy ezt szétfeszítené a kétéves költségvetés kereteit. Majd egy másik javaslatra, amelyiket eg y akkor is, most is elismert nagyvállalkozó, kamarai elnök nyújtott be - hogy évente 33 százalékkal lehetne csökkenteni az áfát , ismét az volt a válasz, hogy ez most nem aktuális, bár 2002 februárjában, az akkori Fidesz vezette kormány úgy gondolta, hog y 18ról 13 százalékra kell majd levinni bizonyos adókat. Azért pikáns a mostani adócsökkentési javaslat, szemben az asztalon fekvő törvényjavaslattal, azért pikáns a Fidesz adócsökkentési javaslata, mert Orbán elnök úr azt mondta, hogy ne az áfát csökkent sük, mert azzal csak a gazdagok járnak jól - igen, 2002 februárjában mondta , hanem bizony más típusú adókat kell levinni, és nem az áfát. Ehhez képest most egy áfacsökkentési javaslatot fognak benyújtani. Nyilván nagy rend van önöknél is. Önök hiányolták Oszkó Péter pénzügyminiszter urat a teremből, én meg hiányolom a gazdasági kabinet vezetőjét a Fideszből: Varga Mihály volt pénzügyminiszter urat, bár megértem, hogy ő most