Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 9 (216. szám) - A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat, valamint a vagyonadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
2890 Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, MSZP. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tállai képvis elő úr azt mondja, hogy az ő idejükben két egész nem tudom, hány tized százalék volt az államháztartás hiánya. Csak emlékeztetni szeretném képviselő urat, hogy 2002ben, az utolsó olyan évben, aminek a költségvetését ők hagyták jóvá, 8,9 százalék volt az á llamháztartási hiány, és mielőtt be tetszenének ordibálni, hogy száznapos program, amelyet egyébként önök is megszavaztak, csak jelzem, hogy az mindössze 300 milliárdot tett ki ebből az összegből, a többit önök szíveskedtek összehozni. Vagyonadó, mondja ug yancsak Tállai képviselő úr, hogy azt az emberek - ugye, “a zemberek” - nagyon utálják. Rendben van, a mi ismereteink szerint egyébként a választópolgárok több mint 70 százaléka, még a Fideszszavazók többsége is támogatja a vagyonadónak ezt a típusát, ami ről államtitkár úr is szólt. De ám legyen! Kezdjük talán azzal, hogy önök, a Fidesz, elérik azt, hogy azok a fideszes polgármesterek, akik az ingatlanadót kivetették, ezt visszavonják, és akkor utána elkezdhetünk tárgyalni arról, hogy ezt a vagyonadót se v ezessük be. Egyébként jelezném Babák képviselő úrnak, hányféle adót lehet egy ingatlanról lehúzni. Személyi jövedelemadó és áfa az Európai Unió minden tagországában van, vagyonadót az Európai Unió tagországainak többségében fizetni kell, és bizony tulajdon szerzési illeték is van. Ami az autópályákat illeti, amitől Szakács képviselő úr méltatlankodásában kis híján felrobbant, szeretném jelezni, hogy amit az autópályákról mondtunk, azt nem mi mondtuk, hanem a Közbeszerzések Tanácsa, talán nem is vé letlen, hogy önök nem engedték be kormányzásuk idején a parlamentbe a tanács jelentését. Ami pedig Keller képviselőtársam közpénzügyi államtitkári tevékenységét illeti, hogy tudniillik minden hatóság azt mondta, hogy neki nincs igaza, önök ebben tévednek, tisztelt képviselőtársaim. Egy hatóság mondta ezt, a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Kettő percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszö nöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miután két rendkívül személyeskedő megjegyzés is elhangzott, ezért elnézést kérek, a szakmai vitából kilépve mégiscsak néhány szót reagálni kell erre. Arról beszéltem, hogyan alakult a hiány, és megpróbáltam szakm ai érveket felhozni. Arról beszéltem, hogyan nézett ki az adósság szintje, hogyan viszonyultak az államháztartási reformhoz. Mind szakmai kérdésekről beszéltem, Fideszoldalon Tállai képviselőnél, Szakács képviselő úrnál elfogytak az érvek, és a tárgyszerű vita helyett átmentek személyeskedésbe. Szeretném Tállai képviselő úrnak - már nem tudom, hányadszor - elmondani, hogy 2006 előtt sem hatott ez a személyeskedő megjegyzésük, hiszen egyéni országgyűlési képviselőként veszek részt ma is a vitában. Tehát a v álasztók helyén tudják értékelni mindazt, amit önök tettek, meg mindazt, amit én tettem. (Tállai András közbeszól.) Arra kérem a képviselő urat, fejezze be a személyeskedést! Tárgyszerűen pedig: a Medgyessykormány működtette a közpénzügyi államtitkárságot , megszűnt a Medgyessykormány, az új kormány nem hozta létre, természetesen megszűnt - nem leváltottak, megszűnt - az államtitkárság. A polgármesterségről nem leváltottak, polgármestert nem váltanak le, hanem a Fidesztöbbség feloszlatta önmagát, és ezért nyilván megszűnt a polgármesteri tisztség. (Dr. Szakács Imre: Tehát leváltottak.) Nem! Még egyszer mondom, leváltotta magát a