Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 9 (216. szám) - A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat, valamint a vagyonadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
2888 A másik, hogy milyen volt az adósságállomány 1998 és 2002 között, vagy milyen volt az államházt artási hiány. Valóban nem volt magas az államháztartási hiány, de annak az egyik oka az volt, hogy a költségvetésen kívül számoltak el nagyon sok bevételt, így például a folyó fizetési mérleg hiánya 2000ben 8,6 százalék volt, ez árulkodik, tehát látszik, hogy ennek ez volt az oka. Egyébként pedig az, hogy most az adósságállomány magas, ennek két tényezője van. Egyrészt nem 82 százalék ez a statisztikai módszertan szerinti bruttó adósságállomány, miközben 74 százalék a nettósított, hiszen a felvett IMFhite l - amit lehívtunk - nagy részét természetesen nem költöttük el, az MNBben van, tehát ezeket nem lehet ideszámolni. Tehát igenis arról van szó (Az elnök a csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) , hogy nagyon jelentős adócsökkentés megy végbe 2010tő l. Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, Fidesz. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Két adónemről szeretnék ismételten szó lni, amelyeket teljesen feleslegesnek tartok. Kezdjük először is azzal, amelyről kevés szó esett ma, a gépjárműadó 15 százalékos helyi adóemeléséről, amely központi adó, helyben kell beszedni, és megosztott adó lesz belőle. Hölgyek, Urak! A gépjárműveket m ár kellőképpen terheli adó, úgy gondolom, ez megint helyi sarc, a helyben maradó része pedig megint a költségvetési hiányt módosítja. Szeretnék szólni arról az ingatlanadóról, amelynél az SZDSZesek is különböző problémákat vetettek fel, amelyek megalapozo ttak, és meg kell gondolni, már csak azért is, mert felsoroltam, hogy ha valaki tisztességesen, mondjuk, Békés megyében ingatlant vásárol, és adózott jövedelemből vásárol, már egyszer adózik utána, áfát, illetéket, helyi adót, most az ingatlanadót, s ha el adja, akkor további adót fizet, jövedelemadót és illetéket pedig akkor, ha meghal, és a gyermekére vagy a hozzátartozójára hagyja. Egyszerűen vane Európában ennyi adó egy ingatlanon? Úgy tudom, hogy nincsen. Megint túladóztatunk az országban! Ugyanakkor m eg kell kérdeznem: mi a célja ennek? Legyen a magyar ember, a Békés megyei ember vagyontalan? Proletár? Földönfutó? Ne legyen semmije se? Mert önök nem ösztönzik azt, hogy gyarapodjon, polgári életmódban éljen, és tudjon gondoskodni a gyerekeiről, hagyjon rájuk valamit?! Úgy gondolom, az egész ingatlanadó és vagyonadó - vagy minek nevezik, mert mindenféle neve van - egyszerűen lelketlenség és ostobaság. Ha azt mondja valaki - az SZDSZ is hivatkozott rá , hogy amennyiben ezt minimálbérből vette, vagy nem re ndezett körülmények között szerezte, igenis, ott a lehetőség, hogy vagyonosodási vizsgálattal elszámoltatja az APEH, és megfizeti azt az elhallgatott és eltitkolt adót, amelyet korábban a személyi jövedelemadó vagy más adó formájában elkerült. (16.00) Érts ék meg! Hányszor kell egy vagyontárgyért adózni? Nem lehetséges az, hogy egy ingatlan után, egy érték után, amelyet valaki élete során… - és nem engem szállt meg különben a bank, hanem a Magyar Köztársaságot szállta meg a Világbank, meg a bankok és a hitel ek, jó, ha tudja, Szabó képviselő úr - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , úgy gondolom, felelőtlenség és helytelen dolog, nem lehet a magyar jövedelemből és az ingatlanból hét adót levonni. Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak.