Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. június 9 (216. szám) - A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat, valamint a vagyonadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
2867 MDF segítségével tudták akkor önök ideiglenes koalíciós partnerként ezt átvinni, amelyről nagyon jól tudjuk, hogy négy hónapot is alig bírt ki, hiszen már áprilisban a kormány tárgyalta az ez évi, 2009re vonatkozó adójogszabályok változását, amelye t még a Gyurcsánykormány nyújtott be. Ezt csak azért kell visszaidézni, hogy ne feledjük el, ne legyünk amnéziások, és akkor utána, amikor kiderült, hogy nem jó ez az adótörvény, akkor megvárták a Bajnaikormányt. Oszkó Péter miniszter urat szívesen láttu k volna, hiszen neki ez lett volna igazából a szakmai debütálása, a saját törvényét most tudta volna igazából megvédeni, de Katona Tamás jelentkezett be helyette. Örömmel látjuk államtitkár urat is, de mégiscsak ő jött az adó világából, az adózók világából , az adószakértők, az offshortos adószakértők (Dr. Szabó Zoltán: Offshore!) , egyáltalán az adótanácsadók világából, és azzal mutatta be a miniszterelnök úr, hogy ő majd meg fogja mondani, hogy mi lesz az a remek adótörvény, amely kihúzza a magyar gazdasá got a bajból. Ez már egyébként ellentmondás, és azt gondolom, hogy van mögötte, az ő távolléte mögött is ellentét, hiszen láthatóan a Szocialista Párt egészen mást lát ebben az adótörvényben, mint ami az adószakértő, jogász végzettségű pénzügyminiszter elk épzelése volt. (14.30) Ez mutatja is egyébként, hogy eltérés van, lényeges eltérés bontakozott ki a mai kormány és a Szocialista Párt jövőképe szempontjából. Azt gondolom, hogy világos célkitűzése lehet egy adótörvénynek - és akkor hallják, hogy a Fidesz r észéről mi hogy gondolkodunk erről , hogy bizony a válságra kell választ adnia. Arra a válságra, amelynek a legjellemzőbb jegye az, hogy a gazdaság mélyrepülésben van, ami egy rendkívüli helyzet, de a rendkívüli helyzethez igazodóan önök nem adócsökkentés - a vitát végighallgatva az előbb - változatát és irányát határozták meg, hanem ahogy az önök célkitűzésében van. Ezért nem is tudunk egy nyelven beszélni most már, így érzékelhető is, hiszen mi azt mondjuk, hogy a gazdaság problémáira kellene választ adn i, önök pedig megpróbálnak valamiféle társadalmi szempontokat figyelembe vevő, de összességében mégiscsak egyre belebonyolódó, bonyolult adórendszerváltozásokat hozni; egy biztos, amelyet minden adótanácsadó, adószakértő és adózó ért... Ha év közben többs zör változtatják a szabályait - márpedig ha megnézzük, hogy az elmúlt időszakban mi történt , állandóan változó, újabb és újabb adóalapok, újabb adókulcsok, adókoncepciók, új adónemek megjelenítése nehezíti és terheli a magyar gazdaság mélyrepülésének meg állítását és a válságból való kilábalás irányát. Ezért rossz az irány, először is szögezzük le. Amit önök benyújtottak, szerintem egykét hét múlva rá fognak jönni, hogy nem jó az iránya - már egykét képviselő jelezte, hogy ilyenolyan, kisebbnagyobb vál tozásokra van szükség. Csak az a baj, hogy mi ettől aggódunk, láttunk már egy ilyen attrakciót. Éppen egy hónappal ezelőtt tették ezt önök meg, amikor benyújtott a Gyurcsánykormány egyféle adómódosítást, majd pedig az új kormány belenyúlt egy másik módosí tó javaslattal, és az általános vitában még egészen más adótörvényről vitatkoztunk, mint amit aztán önök végül is megszavaztak. Úgy érzem, hogy megint arról van szó - ezért nem is feltétlenül örömmel látom azt a vitát , hogy próbálunk megint egy nem hitel es adótörvénytervezetről vitát folytatni, mert részben a számítások is vitathatóak, részben pedig annak hatásmechanizmusai is vitathatóak, de leginkább az, hogy nem tudjuk, hogy a végén, június 29éig mi fog véglegesen történni vele. De a nagy nyári szüne tben ki fog arra emlékezni, hogy milyen képviselői vagy kormány által benyújtott kapcsolódó módosító javaslatokkal, netalántán koherenciazavart kiküszöbölő módosító javaslatokkal átírják ezt a törvényt?! Nem bízunk önökben! Először is ez a legfontosabb a t örvénytervezet vitájában. Ezért is van - azt gondolom - az, amit Tállai András és több képviselőtársam is mondott, hogy nagyon nagy bizalmatlansággal fordul önök felé a társadalom, amikor azt mondják, hogy adócsökkenés lesz, abból mindig adóemelés lett; am ikor azt mondták, hogy ebből munkahelyek lesznek, akkor ebből csak a munkanélküliség nőtt. Ha megnézzük, hogy a világ felé hogy haladnak, akkor a célok tekintetében nagyon jó, sima szövegek vannak, amelyek - azt lehet mondani - jól festenek egy jelentésben . De amikor megnézzük