Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 23 (190. szám) - Pettkó András (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Kié a határátkelő?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
257 Kérdezem, szándékukban álle az M9es SzombathelyZalaegerszegNagyka nizsa közötti szakaszának mielőbbi kiépítése, milyen lépéseket tesznek a tervezés felgyorsítására, s a megvalósítás elkezdésére, és igaze, hogy dolgoznak egy 20 kilométerrel odébb húzódó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Sz ombathelyKörmendRédics szakasz megvalósításán, amely miatt Vas megye déli része és Zala megye végleg kikerülne a gazdasági vérkeringésből. Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Puch László államtitkár úré a szó. PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy természetesen ön pontosan tudja, hogy mikor kezdődtek meg az előkészítések, és azt, hogy 2002ben először szó váltódott már arról, hogy az M9es útra szükség lesz. Tehát azt gondolom, nemcsak szándék kérdése, hanem a lehetőségeket is mérlegelni kell, amikor egy gyorsforgalmi útépítésről születik döntés. A programban 2013ig valóban nincs benne, hogy ez az M9es szakasz megé pülne, viszont az előkészítése megkezdődött, és természetesen ezt lehet mondani lassúnak és gyorsnak, de a szakmai előkészítések folynak, és várhatóan 2010 elejére leszünk abban a helyzetben, amikor a környezetvédelmi dokumentációk és hatástanulmányok elké szülnek, majd azt követően lehet az engedélyezési tervvel foglalkozni. De ez is csak a NagykanizsaVasvár szakaszra érvényes. A VasvárSzombathely tekintetében még a jelenlegi tanulmányterv és a környezetvédelmi vizsgálat is csak most kezd megrendelésre ke rülni, ugyanis ezek nemcsak szándékok, hanem ezek kemény forráskérdések is. Egyébként azt gondolom, természetesen megértve az ön helyzetét, hisz mindenki a saját környezetének kíván előnyöket kovácsolni, és a kérdésében is benne van, hogy ezt fontosnak tek intie a kormány. Higgye el, fontosnak tekinti. Azt is szeretném önnek mondani, hogy ha véletlenül megerősítés történne a 86os KörmendRédics szakaszán, azt gondolom, az is annak a térségnek egy erős fejlesztése, hisz egy jobb út jön létre. Ez nem az M9e s versenytársa, az M9es egy önálló projekt, továbbra is így van tervezve. Egy közös szakasz van, ami meg, azt gondolom, a hatékonyság szempontjából is megéri. Egyébként meg ami azt illeti, hogy ki mit ígért: én azért szeretném önt megnyugtatni - és termés zetesen önnek van térképe, le tudja mérni a méreteket , 1100 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út van jelenleg a magyar autópályakezelők kezelésében Magyarországon, a magyar területeken, és 2002 nyarán ez 534 kilométer volt. Természetesen ön mondhatja , hogy ez nem több mint a fele (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , de azt gondolom, a számok ebben kegyetlenek. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban. - Keller László: Bravó!) Pet tkó András (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Kié a határátkelő?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Pettkó András, az MDF képviselője, a pénzügyminiszternek kíván kérdést feltenni: “Kié a határátkelő?” címmel. Képviselő úr! PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kié a határátkelő, ha már senki nem használja? Ez akár találós kérdés is lehetne, ha nem lenne valóságos