Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 19 (212. szám) - A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2469 Alapvet ő büntetőjogi elv, hogy csak a gyors és elkerülhetetlen eljárások bírnak valódi visszatartó erővel. Ez számtalanszor időben és térben a történelem során beigazolódott már. Viszont azt is egyértelműnek gondoljuk, hogy a “gyors” és “elkerülhetetlen” jelzők e gyüttes érvényesülése eredményezhet csak valódi visszatartó erőt. Azaz, ha a gyorsítást vesszük alapul, akkor ez a törvényjavaslat számos előremutató rendelkezést tartalmaz. Ha az elkerülhetetlen eljárásokat vesszük, mint ennek a summázott véleménynek és n agyon fontos elvnek a másik jelzős szerkezetét, akkor bizony azt kell mondjam, hogy itt már súlyos problémák maradnak, és bármennyire is sikerül gyorsítani az eljárásokon, ha az elkerülhetetlenséget nem tudjuk elérni, akkor igazából nagyon sokat nem tudtun k tenni. Az elkerülhetetlenség természetesen azt jelenti, hogy azok, akik bűncselekményt követtek el, fenyegetve érezzék magukat, és pontosan tudniuk kell, hogy az eljárást nem fogják tudni elkerülni, azaz a felelősségre vonás elkerülhetetlenül be fog köve tkezni velük szemben. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy a nyomozások eredményesen folyjanak le, azaz a cselekmények felderítése eredményes legyen, és ezt kövesse a megfelelő büntetőjogi felelősségre vonás. Ezen a téren nagyon súlyos hiányosságok vannak ma Magyarországon. Számos olyan cselekménytípust ismerünk, amelyeknél a felderítési arány 1020 százalék körül mozog, esetleg még ennél is alacsonyabb hányadot ér el. Bármennyire is sikerül elérnünk azt - és e törvényjavaslat egyébként erre szerintem alkalma s is , hogy gyorsítsunk az eljárásokon, ha nem tudjuk elérni azt, hogy minden komolyabb bűncselekmény elkövetőjét felelősségre vonják, azaz eredményes legyen velük szemben a nyomozás, derítsék fel a cselekményt, és keressék meg az elkövetőt, akkor nem sok at tettünk. Ezen a téren sajnos ez a törvényjavaslat természetesen nem tud változtatást hozni, hiszen ez a büntetőeljárási törvényről szól. Más operatív intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy a nyomozások sokkal eredményesebbek legyenek. Számos ol yan intézményt tartalmaz a törvényjavaslat, amely részben újraszabályoz meglévő jogintézményeket, részben rövidít határidőket, néhány dolgot teljesen újraszabályoz. Ilyen a lemondás a tárgyalásról, amelyről államtitkár úr is, és mások is említést tettek má r az előttem szólók közül, és ez az, amely a legterjedelmesebb részét alkotja ennek a módosításnak, bő tíz szakasz erejéig változtat a lemondás tárgyalásról jogintézményéről. Ezt helyes és jó lépésnek gondoljuk. Egyetértünk azzal, hogy ez az intézmény a me gváltoztatott szabályok mellett alkalmas arra, hogy gyorsabbá, eredményesebbé, egyszerűbbé tegye az eljárásokat, ugyanakkor elkerülhetetlenül magával hozza természetesen a büntetőjogi felelősség megállapítását, és a megfelelő jogkövetkezmények alkalmazását . Garanciális szempontból fontosnak tartjuk egy ilyen típusú lemondásról szóló megállapodás megkötésére vonatkozóan a védelem részvételét, de ezt a törvény biztosítja, és igazából érvényesül az az elv is, hogy érdemben a bíróság dönt, hiszen ennek a megáll apodásnak a végeredményeként a bíróság hagyja jóvá nagyjából ezt az egyezséget. Helyesnek tartjuk. Helyesnek tartjuk az elektronikus kapcsolattartás kiszélesítését, nagyjából általánossá tételét, nem pedig kivételként történő alkalmazását. Helyesnek tartju k azt is, hogy a bíróság elé állítás jelenlegi 15 napos határidejét 30 napra fölemeljük. A gyakorlat valóban azt mutatja, hogy számos olyan cselekmény történik, amellyel kapcsolatban, ha valamelyest hosszabb ideje lenne a nyomozó hatóságnak, hogy a megfele lő bizonyítékokat összegyűjtse, akkor egy ilyen eljárási típus sokkal nagyobb számban lenne alkalmazható. A bíróság elé állításnak gyakran akadálya, hogy eltelt a 15 nap, és az túl rövidnek bizonyult. A 30 nap egy jóval alkalmasabb időintervallum arra, hog y megfelelően, garanciális szabályok betartása mellett is lefolytathassa a bizonyítást a nyomozó hatóság, az ügyészség és aztán a bíróság, tehát ezt is tudjuk támogatni. Azt is tudjuk támogatni, hogy távol lévő terhelttel szemben, elfogatóparancs kibocsátá sa esetén, ne kelljen 60 napot várni, hanem már 15 nap alatt dőljön el az, hogy milyen eljárási cselekményeket lehet utána foganatosítani. A 60 nap túl hosszú, a 15 nap elegendő arra, hogy kiderüljön, hogy vane
