Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 19 (212. szám) - A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2470 esély arra, hogy a bíróság elé hozzák a gyan úsítottat vagy vádlottat, vagy pedig ez hosszabb időt vesz igénybe, és meghiúsul az a kísérlet, amelyet az ügyészség szeretne megvalósítani. Amennyiben változás történik a bíró vagy az ülnök személyében, a megismételt eljárás helyett az iratok ismertetése is egy megfelelő fordulatot jelent ebben a tekintetben. Úgy gondolom, hogy számos esetben teljesen felesleges megismételni a teljes bizonyítási eljárást. Minden fél számára bőven elfogadható lenne a megismerése, annak ismertetése. Helyes, hogy a törvény ez t az utat követi. Az ügyész és a nyomozó hatóság kapcsolatára több szakasz is tartalmaz rendelkezést. Most talán csak arról szólnék röviden elsősorban, amivel egyet tudunk érteni, ez pedig az írásbeliség általánossá és kötelezővé tétele. Ez helyes, mert so kkal jobban nyomon lehet majd követni a hatóságok, az ügyészség és a nyomozó hatóság különböző cselekményeit, és ez időnként jelentőséggel bírhat. Egyetértünk ezzel. Egyetértünk a tárgyalási őrizet fogalmának bevezetésével, illetve azzal, hogy ezt az eljár ás gyorsítása céljából alkalmazhatja majd a későbbiekben a bíróság. A lakhelyelhagyási tilalommal kapcsolatban nagyon örülök, hogy tartalmaz egy olyan rendelkezést a törvényjavaslat, amely a terhelt mozgását nyomon követő eszköz alkalmazását biztosítja. He lyesebben, jelenleg is a büntetőeljárási törvényben szerepel ez a rendelkezés, talán egy nagyon kicsivel másabb fordulattal, megfogalmazással. Igazából nem nagyon látom be, hogy az anyagi erőforrások híján eddig miért nem lehetett alkalmazni. Most, hogy me gváltoztattuk a törvényi rendelkezéseket sem biztos, hogy több pénz lesz rá. De ha végre ennek az lesz a következménye, hogy most már majd indokolatlanul nem alkalmaznak, mondjuk, előzetes letartóztatás kényszerintézkedést, hanem a lakhelyelhagyási tilalma t úgy alkalmazza a hatóság, hogy egy nyomon követő eszköz alkalmazását is közbeiktatják, akkor egy olyan jól bevált nyugateurópai, más országokban ismert gyakorlatot veszünk mi is át, amelyről egyértelműen kiderült, hogy alkalmas arra, hogy megfelelően el lenőrizze a hatóság a gyanúsított mozgását, és igazából ez a lényeg. Nagyon örülök, hogy ez az intézmény egy kicsit megváltozott formában visszajön a büntetőeljárási törvénybe, csak végre alkalmazzák a hatóságok. (11.40) Tehát a felsorolásom példálózó jell egű volt, számos egyéb rendelkezéssel egyet tudunk még egyetérteni. Talán inkább arról ejtenék néhány szót, amellyel nem tudunk egyetérteni. Elsősorban az előzetes letartóztatás intézményét említeném, erről már szintén minden előttem szóló elmondta a saját frakciójának, illetve államtitkár úrtól megismerhettük a kormány véleményét, álláspontját. Nem azzal nem értünk egyet, hogy bizonyos bűncselekmények esetében az előzetes letartóztatás időtartamát 3 évről 4 évre emeljük. Szeretném rögtön hangsúlyozni, hogy bizonyos súlyos cselekmények esetében egyértelműen úgy gondoljuk, hogy helyes és szükséges alkalmazni 4 éves időtartamban is akár az előzetes letartóztatást. De muszáj megvizsgálnunk magának az előzetes letartóztatásnak a jelenlegi alkalmazási gyakorlati tapasztalatait, mert anélkül helytelen következtetéseket vonunk le. Valóban, ma Magyarországon 45 ezer ember van folyamatosan előzetes letartóztatásban. Ez a fogva lévő személyeket összességében figyelembe véve egynegyede, egyharmada azoknak, akik vagy jo gerősen töltik szabadságvesztés büntetésüket, vagy valamilyen intézkedés miatt szabadságuktól megfosztva valamilyen büntetésvégrehajtási intézetben vannak. Alapvetően azt tartjuk problémának a mai gyakorlattal kapcsolatban, hogy az előzetes letartóztatás intézményének alkalmazása rendkívül mechanikus, és alapvetően nem a törvényjavaslatban megfogalmazott célt tartják szem előtt az azt elrendelő bíróságok, illetve a kezdeményező hatóságok, hanem más funkciót kapott, és ez súlyos problémát jelent véleményünk szerint. Ha azt vizsgáljuk, hogy a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság ebben a tekintetben milyen feladatot lát el, akkor a legkisebb szerepe éppen a legfontosabb szerepet játszó bíróságnak van, mert a bíróság az esetek igen nagy hányadában nem ism eri kellő alapossággal a nyomozás során beszerzett információkat, nagyon gyakran mechanikusan rendeli el a bíróság. Úgy látja, hogy a
