Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 12 (210. szám) - A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter:
2266 tekintve. Úgyhogy ezt kérem, hogy mind a tárca az erre vonatkozó munkája során, mind k épviselőtársaim az ezekkel kapcsolatos szabályok meghozatala során vegyék figyelembe. Itt szeretném megjegyezni, ugyancsak a közszolgáltatási szerződések során, hogy a szakma évek óta szorgalmazza, hogy ne csak a személyszállítás, hanem a pályafenntartás i s képezze részét a közszolgáltatásnak, hiszen a pálya egy olyan mellőzhetetlen eleme magának a szolgáltatás végzésének, hogy ebbe a körbe vonása feltétlenül indokolt lenne, még akkor is, hogyha tudom, hogy az európai uniós irányelv a személyszállítás közsz olgáltatásának fogalmát a személyszállításhoz köti. Tehát nem a személyszállítási közszolgáltatás fogalmi körében kell definiálni a pályafenntartást, hanem egy külön sorban, de hogy a közszolgáltatás vonatkozzon erre is, különösen, hogyha azt vesszük, hogy a pályáink ilyen állapotban vannak. Elnézést, elnök úr, nekem is 15 percem van, ugye? ELNÖK (Harrach Péter) : Igen. DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen. Képviselőtársaim már említették, és hivatkoztak a képzéssel, az egészségü gyi alkalmassággal kapcsolatban rendelkezésekre. Itt arra szeretném a figyelmet felhívni, hogy a mozdonyvezetői alkalmasság előfeltételeinél 18 év szerepel a tervezetben, az uniós irányelvben emlékezem szerint 20 év van, a magyar hatályos jogrendben, az au tóbuszvezetésnél pedig 21 év. Úgyhogy ennek kérem a megfontolását, és a mozdonyvezetőknél is 20 vagy 21 évre a korhatár felemelését, hozzátéve, hogy természetesen a képzést előbb is meg lehet kezdeni, nem egy idő kell a mozdonyvezetők oktatásához. Tehát n em a képzés megindulását, hanem a mozdonyvezetői jogosítvány megszerzésének időhatárát 20 vagy 21 évben kellene meghatározni. Én módosítót adtam be 21 évre, de bízom benne, hogy a tárca ebben fogékony lesz. Ennek okait, gondolom, nem kell mondani, egy autó buszsofőr mögött 40 ember ül, egy mozdonyvezető mögött pedig sok 100 ember, tehát a felelősség ilyetén sokkal nagyobb. A törvény tervezete részletesen foglalkozik a vasúti személyszállításban az igénybe vevő utasok jogainak védelmével. Ezt mi is helyesnek tartjuk, de a törvény csak a vasúti társaságok jogsértő magatartásával és annak jogorvoslatával foglalkozik, és nem tér ki a pályahálózatot működtető hibájából bekövetkező sérelmek orvoslására. A késésekből, rosszul karbantartott pályaszakaszból, a szerződ éses időszakban leromló pályaállapotból, a biztosító és vonatbefolyásoló, valamint a villamosenergiaellátó rendszerek hibáiból és a forgalomirányító személyzet mulasztásaiból adódóan az utasokat legalább annyi hátrány érheti, mint a vasúti társaságok jogs zerűtlen tevékenységéből. A törvény jelenlegi tervezete szerint ezeket a minőségi hiányosságokat a vasúti társaságok csak reklamációk és hosszas eljárást igénylő továbbhárításával tudják kezelni, ezért javasoljuk, hogy a tárca ezt az egész kérdéskört vizsg álja felül, és az utasvédelmet a szorosan vett személyszállítási tevékenységet végző vasúttársaságok mellett a pályára visszavezethető okokra is tartsa fenn. (10.40) Végül egy mondatot engedjen meg, elnök úr. Ugyancsak a törvénynek egy alapvető kérdése a t rolibusz- mellett a villamos- és a metróhálózatra való kiterjesztés, éppen az egységes bírálati és követelményi rend szerint. Köszönöm a türelmét és megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, kíváne még v alaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Megkérdezem miniszter urat, kíváne válaszolni az elhangzottakra. Öné a szó. HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter : Mennyi időm van, elnök úr, két perc?