Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 11 (209. szám) - Dr. Bőhm András (SZDSZ) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “Kár volt érte…” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár:
2156 Tisztelt Államtitkár Úr! A szerkezetátalakítással összefüggő módosításokról szóló törvény az önkormányzati törvény rendelkezéseiben a megyei, fővárosi közi gazgatási hivatal megnevezést közigazgatási hivatalra módosította. Ezt követően a kormány elfogadta a közigazgatási hivatalokról szóló rendeletét, amelyben a megyei, fővárosi közigazgatási hivatalok helyébe regionális közigazgatási hivatalokat hozott létre . Az Alkotmánybíróság 90/2007. számú határozatában megállapította, hogy az Ötv. 98. § (1) bekezdésének első mondata, valamint a kormányrendelet alkotmányellenes, ezért azokat 2008. június 30ai hatállyal megsemmisítette. A kormány ezt követően az Ötv. módo sítása nélkül és az előző kormányrendelettel megegyező tartalommal, lényeges változtatások nélkül fogadta el a közigazgatási hivatalokról szóló új kormányrendeletet. Az Alkotmánybíróság 131/2008. számú határozatával megállapította, hogy ez a kormányrendele t is alkotmányellenes, ezért azt 2008. december 31i hatállyal megsemmisítette. Az Ab említett határozatában megállapította, hogy az Ötv. jelenleg nem szabályozza a törvényességi ellenőrzést gyakorló közigazgatási hivatalok jogállását, ennélfogva mulasztás os alkotmánysértésben van az Országgyűlés. A rendelet nem pótolhatja ezt, mert a kormány nem rendelkezik azzal az alkotmányos felhatalmazással, hogy ilyen tartalmú jogszabályt alkosson. A tarthatatlan helyzet politikai előzménye az volt, hogy a Fidesz nem támogatta a közigazgatási hivatalok általakítására irányuló szocialista kezdeményezést. A választott megoldás azonban több okból is súlyosan hibás. Egyfelől politikai presztízsokok miatt a kormány nyilvánvalóan az alkotmányosságot sértő jogalkotási útra té vedt. Másfelől - különösen a másodjára is meghozott rendelettel - felelőtlenül alakította ki a jelenlegi helyzetet, a törvényességi ellenőrzés teljes hiányát az önkormányzatok működése felett. Kérdezem az államtitkár urat, hogy az ismertetett eljárás nem a lkalmase megítélése szerint arra, hogy megkérdőjelezhető legyen a kormány jogállami elkötelezettsége. A helyzet gyors és törvényes orvoslására láte más lehetőséget, mint az eredeti intézményi és hatásköri környezet visszaállítását? Válaszát köszönöm. (Ta ps az SZDSZ és a Fidesz padsoraiban.) (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Avarkeszi Dezső államtitkár úrnak. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Alkotmánybíróság - mint ahogy ön is elmondta - megállapította, hogy alkotmányellenes helyzet jött létre azáltal, hogy az Országgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló törvényben nem szabályozta az ezen önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést gyakorló közigazgatási hivatalok jogállását. Az Alkotmánybíróság felhívta ezért az Országgyűlést, hogy jogalkotási kötelezettségének tegyen eleget. Ezt követően a közigazgatási hivatalok jogállásának rendezésére több kísérlet is történt, azonban az önkormányzati törvény módosítására vonatkozó kezdeményezések a kormány minden erőfeszítése ellenére az Országgyűlés előtt nem jártak eredménnyel. Engedje meg, képviselő úr, hogy emlékeztessem, h ogy az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően a kormány benyújtotta a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításáról szóló javaslatát, amelyben megpróbálta az alkotmányellenes helyzetet orvosolni. A kormány a törvényjavaslatban az alkotmányossági követelményeknek megfelelően kívánta és a továbbiakban is kívánja rögzíteni a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős közigazgatási hivatalok jogállását. Ugyanekkor két képviselő egyéni indítványként is benyújtotta a közigazgatási hivatal okkal összefüggő törvények módosításáról szóló javaslatát, az Országgyűlés azonban sem a kormány, sem pedig a képviselők indítványát nem volt hajlandó megtárgyalni. A kialakult helyzetre reagálva fogadta el a kormány az általános hatáskörű területi államig azgatási szervre a regionális államigazgatási hivatal létrehozásáról... - hogy a korábbi