Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. május 11 (209. szám) - Dr. Bőhm András (SZDSZ) - az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - “Kár volt érte…” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter):
2157 közigazgatási hivatali funkciók közül legalább az államigazgatási hatáskör kérdését rendezni lehessen. A döntést azon jogszabály tette lehetővé, amely megfelelően módo sította azokat a törvényi rendelkezéseket, amelyek a közigazgatási hivataloknak a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésén kívüli feladat- és hatásköreit szabályozták. A kormány e döntésének megfelelően a hatósági ügyek folyamatosságát biztosítani t udta, azonban az Országgyűlés döntésének megfelelően a helyi önkormányzatok és mellettük a kisebbségi önkormányzatok törvényességi ellenőrzése 2009. január 1jétől ellátatlanul marad. A kormány, illetve a feladat- és hatáskörrel rendelkező szaktárca - ahog yan azt az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat is mutatja - kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az alkotmányból következő kötelezettségének eleget tegyen, és ezáltal is elkerülje, hogy bárki is kétségbe vonja jogállami elkötelezettségét. Világosan kell azonban látni, hogy a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését ellátó szerveknek az országgyűlési képviselők minősített többségével történő szabályozása nélkül a kormány az ezzel a funkcióval rendelkező szerveket alkotmányosan nem tudja létreho zni. A helyi önkormányzatok feletti törvényességi ellenőrzéssel kapcsolatos jelenlegi anomáliák feloldásának feladata az Alkotmánybíróság határozata értelmében az Országgyűlést terheli. A kormány új javaslat elkészítésén dolgozik. Ennek során figyelembe ve sszük az önkormányzati szövetségek álláspontját, és a kidolgozást követően tárgyalást kezdeményezünk a parlamenti frakciók részvételével. Őszintén remélem, hogy olyan megoldást fogunk találni, amely részben találkozik az önkormányzati szövetségek állá spontjával, másrészt pedig elfogadható lesz valamennyi országgyűlési frakció számára. Kérem a képviselő urat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjen. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) (14.30) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem képviselő urat, elfog adjae a választ. DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ) : Tisztelt Államtitkár Úr! Ön, helyesen, bemutatott egy jogalkotási kínlódást, csak arról nem tett említést, hogy erre a jogalkotási kínlódásra azért volt szükség, mert egy alkotmányos helyzetet alkotmányellenes mód on megbontottak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van.) Semmi szükség nem lenne erre az egész jogalkotási kínlódásra, amit messze megértek, és valamennyiünknek kellemetlen, ha a széles körű egyeztetések akkor zajlottak volna le, amikor az első alkotmány ellenes lépésre sor került. És ha egyetértés nem volt, akkor azt a lépést nem lett volna szabad megtenni. Ma a helyzet az, hogy hosszú idő óta nem létezik törvényességi felügyelet az önkormányzatok felett, és egy sajnálatos jogalkalmazási torzó, párhuzamos an egy jogalkotási torzó van ezen a területen az országban. Éppen ezért a válaszát sajnálattal nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Közbeszólás ugyanott: Helyes.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel a képviselő úr nem fogadta el a választ, ké rdezem az Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 182 igen szavazattal, 176 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a választ.