Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. február 17 (189. szám) - A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz):
168 huszonötödik órában vagyunk. Ez egy elkésett javaslatcsomag, főleg úgy, hogy lényegében azokra, akik már bajba jutottak - és ezt nem győzöm hangsúlyozni , ez nem vonatkozik, tehát visszamenőleges hatállyal nem rendelkezik ez a törvényjavaslat. Tehá t onnantól kezdve, hogy arról beszélünk itt most, hogy a gazdasági válság kellő közepette a jövőben hitelt felvevő embereknek hogyan segítsünk, úgy gondolom, kicsit arra hajaz, mintha fordítva ülünk a lovon. Azokkal kell foglalkozni, akik már bajba jutotta k, nem pedig azokkal, akiknek egy gramm hitelük sincsen, de a jövőben enyhítsük majd az ő lehetőségeiket. Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre Pettkó András képviselő úr szól hozzá. PETTK Ó ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Végigkövetve a benyújtott törvényjavaslat eddigi vitáját, azt tudom elmondani a tisztelt képviselőtársaimnak, hogy egy nagyon furcsa vita és nagyon furcsa párbeszéd van. Hiszen ameddig a kormánypárti képviselők a jövőbe nézve próbálják azokat a problémákat felvetni és a felvetett problémákra megoldásokat találni, amelyeket mindannyian tudunk, addig az ellenzéki képviselők azt is igénylik, hogy azoknak az embereknek a problémáira is keressünk megoldásokat, akik most bajban vannak. Bajban vannak, mert felvették a hiteleiket - akár svájci frank alapon vagy más alapon , vagy ha nem így vették fel a hiteleiket, más olyan hitelt vettek fel, amelynek irreálisan magas volt az elmúlt hete kbenhónapokban a kamata. Vannak olyan intézetek, amelyek 200300400 százalékos kamattal adtak ki hiteleket. Azt gondolom, a mindenkori kormányzat feladata - a felelős nemzeti kormá nynak , hogy megoldja az ilyen jellegű problémákat. Most Magyarországon az elmúlt néhány hónapban tiszta MSZPs kormányzás volt, előtte MSZPSZDSZkormánykoalíció volt több mint öt éven keresztül. Nem hiszem el, hogy a tisztelt kormánypárti képviselőtársa im nem vették észre azt, hogy valamit kellene tenni azon emberek esetében, akik felveszik a hitelt, aztán hétről hétre iszonyúan magas kamatlábakkal fizetik vissza, majd belekerülnek egy spirálba, hiszen nem tudják, aztán felveszik a másik hitelt, aztán ha rmadik hitelt, különböző papírokat íratnak alá velük. És igaza van szocialista párti képviselőtársamnak, valójában az oktatás kérdését is elő lehet venni, hiszen ha oktattunk volna az elmúlt hat évben, akkor azt gondolom, a jövő generációja már talán ezekb e a hibákba nem tudott volna belecsúszni. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Koszorús László képviselő úrnak. KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Ígéretemhez híven két példát szeretnék ja vasolni a tisztelt kormánypárt, illetve a Pénzügyminisztérium képviselőjének figyelmébe. Német példa, a bajbajutottakon hogyan lehet segíteni. Magyarországon sajnos általánossá vált, hogy az ügyfelek bizonyos mennyiségű pénz felvétele után hosszabb távon t örlesztgetik ezt a hitelt, mégiscsak olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem tudják visszafizetni, jön a bank, és elárverezi a lakását, hiszen a bankot javarészt, mondjuk, egy 10 milliós lakásnál, hogyha 8 millió forintról van szó, amit felvett hitelbe az ügyfé l, akkor a 8 millió plusz kamatok érdeklik. De időközben egyébként a lakástulajdonos, aki felvette ezt a hitelt pár évvel ezelőtt, lehet hogy korszerűsítette a fűtésrendszerét, felújította a nyílászárókat, tehát tett bele pénzt. Most ezek az emberek Magyar országon azzal szembesülnek, hogy az immáron mondjuk, 12 milliós lakásukat 8 millió plusz kamatokért elárverezik a bankok. Német példa alapján - az Országgyűlés asztalán hever ez a fideszes javaslat immáron két éve - lehetne adaptálni azt az ötletet, misze rint egy éven keresztül közösen értékesíthessék a károsultak a bankokkal az ingatlant. Magyarországon erre nincs szabály, jelen helyzetben a bank él azzal a