Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. április 21 (204. szám) - Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - FARKAS IMRE, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója:
1598 akarjuk tartani. Ezért átrendezést kell végrehajtani. A többség egyetértett azzal, hogy a jövedelemtípusú adókból a fogyasztási típusú adók felé történjen elmozdulás. Nem hallgatom el azt, hogy amikor az áfakulcs emelése szóba jött, akkor számtalan területet említettek képviselőtársaink, ahol kedvezményes kulcsot kellene bevezetni azért, hogy egyegy adott iparág, egyegy ágazat jobb pozícióba kerülhessen a jelenlegi válságos időszakban. Ilyen volt az építőipar, ilyen volt a belföldi turizm us, vendéglátás kérdése. A bizottságban nagyon nagy hangsúlyt kapott a mentességek kérdése; a mentességek kérdése, ahol az a többség véleménye, hogy nagyon sok az olyan juttatás, ami már csak azért van a mentességek vagy a természetbeni juttatások között, hogy az adó- és járulékterheket ne viseljen, így nem vesznek részt a közteherviselésben. Egyetértettünk abban, hogy itt egy olyan kompromisszumos megoldás kell, ami a munkáltatót és a munkavállalót egyaránt arra ösztönzi, hogy ezek a juttatások vagy épülje nek be a bérbe, de valamilyen formában vegyenek részt a járulékterhek viselésében. Szeretnék külön szólni az üdülési csekk és az étkezési utalványok köréről. A többségi véleményt megfogalmazók egyetértettek abban, hogy nagyon fontos ez a két lehetőség, de egyetértünk abban, hogy itt szigorítást kell végrehajtani. Minden körülmények között el kellene érni azt, hogy ezzel az utalvánnyal ne lehessen kereskedni. Tehát valójában ez is egy lehetőség arra, hogy forrás kerüljön a gazdaságba állami támogatással, de ugyanakkor mindenképpen korlátozni kellene, hogy itt egyfajta feketekereskedelem alakuljon ki. Bízunk abban, hogy a foglalkoztatás növekedni fog. Mi is azt gondoljuk - és ebben az ellenzéki képviselőkkel egyetértettü nk , hogy a mostaninál nagyobb és lényegesebb változásokra lenne szükség, de jelen helyzetben ennek feltételei nem adottak, nincsenek meg. Amit a pénzügyminiszter úr most elmondott, az a várható és még ebben az évben megalkotott törvényben tovább erősíti azt a folyamatot, azt a tendenciát, amiről itt beszéltünk, hogy a versenyképesség javuljon, az aktivitás növekedjen mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldalról, és hosszú távon a jövedelemtípusú adók csökkenjenek. És mi is várjuk azt az új adót, ami a vagyonról, az ingatlanról szól. A bizottság 15:12 arányban tartotta általános vitára alkalmasnak a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.) (10.30) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy a bizottság kisebbségi vélemé nyét kívánjae valaki ismertetni. (Nincs jelzés.) Nem jelentkezett senki sem. Megadom a szót Farkas Imrének, az ifjúsági bizottság előadójának. FARKAS IMRE , az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója : Elnök Úr! Miniszter Ú r! Kedves Képviselőtársaim! Mint ahogy az már itt többször elhangzott, a törvényjavaslat középpontjában az adóterhelés átrendezése áll, az élőmunkára rakódó közterhek, így a személyi jövedelemadó és a tbjárulék csökken, a fogyasztást terhelő adók, így a f orgalmi adó és a jövedéki adó pedig növekedni fog. Ezt a szándékot a bizottsági ülésen a kormánypárti oldalról támogattuk, de helyességét ellenzéki képviselőtársaink sem vitatták. Az átrendezés mértékét és ütemezését illetően már érték bírálatok a törvényj avaslatot. A bizottságunk profiljába tartozó szociális ügyeket illetően már komolyabb vita volt a törvényjavaslatról, több kérdés és kritika fogalmazódott meg az idetartozó elemeket illetően. Különösen a szocpollal, a családi pótlék igénybevételével, az ét kezési hozzájárulással vagy az adományok adózásával kapcsolatban fogalmazódtak meg észrevételek. A vita ezen részét azonban most nem kívánom elmondani, hiszen itt a miniszter úr expozéjában kifejtette, hogy a törvényjavaslat mostani vitáját szűkíteni kíván ja, hiszen mindössze a 2009 második félévétől bevezetendő, szűken értelmezett adóváltozásokról lesz majd szó.